Sárkányszív

I. A bajba jutott hölgy

Gardénia... A világ leg pompásabb királysága, immár háromszáz éve, hogy az aranykorát éli. S ez alatt I. Rudolf király végig töretlen hatalommal uralkodott fölötte. Virul a kereskedelem és rend van az utcákon a birodalom lovagjainak köszönhetően. A nép nem szenved hiányt semmiben sem. De tudom, hogy téged most nem az érdekel, hogy mennyire is fényes Gardénia. Sokkal inkább az foglalkoztat, hogyan lehetséges, hogy háromszáz évig egyetlen személy uralkodott? Talán felmerült benned, hogy nem ember. Sajnos ki kell ábrándítsalak a király teljes egészében egy közönséges halandó. Illetve, nem olyan közönséges, csak épp nem benne rejlik a válasz a talányra. A titkát ugyan az a kristály rejti, mint ami Gardéniát is fényessé tette. Az emberek ezt a kristályt úgy nevezik, hogy „Szív kristály", mivel ez a birodalom éltető erejének forrása. Ennek köszönhetően a földek termékenyebbek, a vízellátás állandó, megvédi a földet a természeti csapásoktól és hosszú egészséges életet ad az uralkodónak. De létezése a háromszáz év alatt a homályba veszett, s ma már csak a legendákban és a gyerekmesékben hallani róla. Az uralkodót pedigezalatt, szinte isteni magasságokba emelte a nép.

Mindezek ellenére, a királyság nem lenne biztonságos, ha a lovagok nem őrködnének felette. Csak a leg rátermettebbek képesek elérni ezt a célt. Ugyanis a lovaggá válás egy nehéz, veszélyes és rögös út. Már egész kiskorban el kell kezdeni a gyakorlást. Minden nap órákat kell edzeni és sokszor ezek a fiatalok messze az otthonuktól egy mesternél tanulnak. Ilyen messze a családtól az ember szíve megedződik és erősebbé válik. Mikor aztán betöltik tízen hetedik születésnapjukat, minden ifjú lovag esélyt kap, hogy bizonyítson. Elválnak oktatójuktól és megkezdik kalandozásaikat. A birodalmon kívüli területekre mennek, ahol számos megpróbáltatáson kell keresztül menniük, míg végül évek után elérhetik a végső állomást. Ahhoz, hogy igazi lovaggá válhassanak teljesíteniük kell még egy próbát ... meg kell ölniük egy... Sárkányt!

Beköszöntött az ősz. A dombokat borító erdők fái mind vöröses színbe borultak. Gardénia határain kívül az erdő mélyéről lódobogás hallatszódik. Egy lovag vágtatott ott. Egy fiatal fiú, ránézésre nem több tízen nyolcnál. A fák között úgy süvített át fehér lovával, akár az őszi szél. Nyomában felveri a leveleket a földről oly sebesen vágtat át az erdőn. Fényesen csillogó páncélja visszaverte a nap sugarait. Kardja az övén hánykolódott, akár csak a ló farára erősített kis táska, amiben szinte minden vagyonát tartotta. A másik oldalán a nyereg mögé egy pajzs volt felszíjazva. Azt hihetné az ember, hogy ilyen fiatalon a kiképzés ellenére is, csupán ilyen kevés mindennel, elfogja az embert valamiféle keserűség vagy szorongás, ha mélyen lovagol a vad erdőségben, ráadásul ennyire messze az otthonától.

Mégis a fiú egyáltalán nem tűnik keserűnek vagy rémültnek, sokkal inkább buzog a vére és határtalan örömmel tölti el, mikor vágtathat. Az őszinte boldogság és szabadság érzése tükröződik arcáról mikor a szél belekap mélysötét hajába. Kékesszürke szemeiben csillan a fény amint az ég felé pillant. Öröme nem teljesen alaptalan, hisz elvégezte a kiképzése nagy részét, már csupán egyetlen egy dolog választja el attól, hogy igazi lovaggá válhasson és eltökélt szándéka, hogy a legjobb lesz, mind közül!

Ekkor még nem is sejthette, hogy az élete hamarosan megváltozik és egy új kor köszönt be rá...

A fák árnyéka egyre inkább elnyúlt az avaron. A nap már majdnem teljesen a hegyek mögé bukott. Ekkor a távolban egy falu fényeit pillantotta meg. Megrántotta lova kantárját és a fények felé vette az irányt. Már teljesen besötétedett mire odaért. A kis vályogházak közt a poros utcán szinte nem volt senki. Egy pillanatra az üres utcakép megrémítette, de mielőtt igazi gondolattá nőhette volna magát eltűnt. Meghúzta lova kantárját és oldalra pillantott, valamiféle ivó előtt állt meg. Leszállt és kikötötte az állatot a kocsma előtt álló vizes vályú melletti oszlophoz. A ló a hosszú úttól megszomjazva belenyomta fejét a vályúba és mohón nyelni kezdte a vizet. A lovag megpaskolta az állat nyakát és dicséretet suttogott a fülébe, majd állt még mellette egy kicsit és nézte, ahogy iszik.