Csokibéka

Csokibéka

Az esőfüggönyben egy piros ernyő imbolygó alakja jelent meg ezen a délutánon. Az alatta megbúvó nő nem sietett, csak sétált az esőben, a kezében pedig egy furcsa dobozokkal tömött organza zsákocskát szorongatott. Pántos szandálja már régen elázott, így nem volt oka a sietségre. Első látásra ugyan egy volt a sok járókelő közül, de neki hatalmában állt volna felszárítani a nedvességet akár egyetlen mozdulattal, ám mégse tette. Nem szívesen használt varázslatot a nyílt utcán, inkább élvezte az ernyőre koppanó esőcseppek ütemes ritmusát. A főnöke végre kifejezte az elismerését, ezért az eső sem szeghette kedvét, sőt...

Végül a nő befordult egy mellékutcába, aztán egy félreeső helyen megállt egy pillanatra egy bontásra kijelölt épület előtt és becsukta az ernyőt. Egy varázspálcát vett elő a zsebéből, amivel megérintette a csupasz falat, majd hátrébb húzódott, és türelmesen várt. Senki sem látta, mit csinált pontosan, szerencséjére arra járót sem érdekelt az a kis mellékutca.

A téglák végül megremegtek, azután megmozdultak és utat engedtek neki. A Mágiaügyi Minisztérium Könyvtár és Levéltár Szekciója egy csodálatos külön épületben kapott helyet, amely hasonlóan lenyűgöző volt, mint Minisztérium. Az előcsarnok tele volt szobrokkal és festményekkel, amik még hangulatosabbá tették a hatalmas teret, de mégsem volt túlzsúfolt. A mennyezetet egy impozáns freskó díszítette, melyet varázslényekről mintáztak – olyan volt, akár egy elvarázsolt erdő. Hermione Granger imádta ezt a helyet, hiszen neki ez maga volt a Mennyország! Csend, könyvek, kényelem... Kell ennél több?

Az épület ezen a délutánon kongott az ürességtől. Egyedül a bejáratnál őrt álló varázsló ült unottan a fülkéjében, és egy Reggeli Prófétát olvasott éppen. Mikor boszorka közelebb lépett, egyből felkapta a fejét és elmosolyosodott.

– Jó napot, Miss Granger! – köszöntött kedélyesen az idősödő, kopasz, alacsony férfi, aztán egy pillanatra letette az újságot. Mindig mosolygott és udvarias volt, ezért mindenki szerette.

– Jó napot, Mr. Crossly! – viszonozta a köszöntést Hermione, s felmutatta a belépőkártyáját, ahogy a szabályok megkövetelték tőle. – Szép időnk van ma, nem igaz?

– Szépnek éppen nem mondanám, de legalább kellően nyugalmas. Ma korábban zárunk, szóval ne merüljön el túlságosan a könyvek között – figyelmeztette az őr kedvesen.

– Így ismer engem? – mosolygott a boszorkány. Mindketten halkan felnevettek rajta. Egy amolyan közös sziporkázás volt ez a közjáték, hiszen ha valaki, hát Hermione Granger aztán megfordult néhányszor a létesítményben, noha Mr. Crossly látott már egynéhány mágust, de ennyire megszállott fiatal hölgyet ritkán. – Csak még pár feljegyzés hiányzik, és már itt sem vagyok!

– Rendben van – bólogatott az öreg somolyogva. – Meerna ma nincs bent, de remélem egyedül is boldogul.

– Igen, köszönöm – mondta lelkesen, aztán öles léptekkel elindult fel az emeletre.

Sehol senki, csend és nyugalom – konstatálta örömmel. Nem is tölthette volna el jobban ezt a péntek délutánt. Nem mintha nem talált volna jobb programot, viszont a mai dicséret annyira feldobta a napját, hogy úgy döntött, nemhogy nem dől hátra ezek után, hanem még több mindennek alaposan utánajár, hogy bizonyítson. A gondolat hatására újra elöntötte a boldogság, és még izgatottabb lett, amikor belépett az olvasóterembe.

A vihar kint újult erővel zendített rá, s a félhomályban csak az olvasólámpák fénye adott némi világosságot. A könyvek plafonig érő polcokon, tökéletes rendben sorakoztak egymás mellett, s izgatott mocorgásba kezdtek, amikor megérezték az új jövevényt. Hermione erre elmosolyodott. Végre kellő nyugalomban állhat neki a munkájának...