I've seen you in my dreams

1. Fejezet

Mindenhol sötétség van, nem látok semmit. Csak kapálózóm, de nincs semmi biztos pont amibe kapaszkodhatnék, úgy érzem elnyel a mélység. Hirtelen fény árad előttem és egy magas fiút látok meg. Nem szól egy árva szót sem, csak mosolygós szemmel néz rám mélykék szemével. Csak nézem, ahogy világos haja a szemébe omlik. Zihál, mintha futott volna ez idáig. Közelebb lépek, kinyújtom a kezem az arca felé.

Hirtelen ismét elsötétült minden, mintha sötét hullámok csaptak volna össze a fejem fölött, és fülsüketítő zaj hallatszott.

Kinyitottam a szemem és az ismerős világos plafon látványa fogadott. A fülsüketítő zajt az ébresztőórám adta ki. Ismét teljesen leizzadva ébredtem, mint ahogy az elmúlt hónapokban oly sokszor. Két hónapja gyötör az a bizonyos álom az elérhetetlen fiúról, akit még életemben nem láttam.

Ahogy feltámaszkodtam az ágyamról feleszméltem, hogy vége a nyári szünetnek. Mehetek vissza a sivár, szürke iskolába ahol enyhén szólva sem tartozom a felső réteghez. Gyűlölöm az iskolai hierarchiát.

Meredten bámultam egy ideig a teraszom üvegajtaját, majd meredt tekintetem az ágyam melletti falra tévedt. A hirtelen sokktól kissé hátrahőköltem, de aztán eszembe jutott, hogy ezt mind én csináltam. A falam telis-tele volt rajzokkal, de nem is akármilyen rajzokkal: az én rajzaimmal, amik teljesen belepték a falat. Egyetlen szabad hely sem maradt. Mindegyik más volt, de mégis ugyanolyan: ugyanazt az alakot ábrázolta, azt a srácot, akit hónapok óta nem tudok kiűzni az álmaimból.

Sietve mentem be a fürdőszobába, gyorsan lezuhanyoztam és összekaptam magam, mivel eltelt egy kis idő az értelmetlen bambulásommal. Visszaérve a szobámba felkaptam a farmerem amit feltűrtem egy kicsit, egy bőbb fazonú fehér rövid ujjú pólót, felkaptam a táskám és indultam is le a konyhába.

Jonathan, a bátyám már az asztalnál ült és a telefonját bújta, apu a pultnál a laptopján intézte az üzleti ügyeit, az ügyvédek unalmas és „érdekfeszítő" élete, anyu már a reggelit tette ki a tányérokra.

- Wááá! – ugrottam a bátyámra hátulról, aki elkapta a kezem és a hátára kapva felállt velem.

- Szerencse, hogy a többiek a suliban nem ismernek igazán, tuti hogy kifutnának a világból, te idióta! – nevetett a bátyám, akitől nem mellesleg örököltem eme rendkívüli tulajdonságom.

- Jó géneket örököltem – kacsintottam rá, majd leültem mellé.

- Hogy aludtál Samantha? – kérdezte anyu.

- Már megszoktam, hogy ugyanaz az álmom, szóval tűrhető, de nem volt elég a nyárból.

Hirtelen a csengő hallatszott. Felpattantam az asztaltól, mert tudtam ki az. A legjobb barátnőm Elizabeth Russel.

Kinyitottam az ajtót és rögtön a legjobb barátnőm nyakába ugrottam, akit egész nyáron nem láttam mivel Európában utazgatott a szüleivel.

-Elég lesz már! Megsüketülök! – szólt ránk a bátyám.

Észre sem vettük, hogy eszeveszettül sikongatunk. A videochat nem ugyanaz, mintha élőben látnánk egymást.

-Hello Ms. és Mrs. King!

Siettem a táskámért, nyomtam egy gyors puszit a szüleim arcára – a bátyáméra nem, mert őt még látom a suliban – és már léptünk is ki az ajtón.

Tíz perc múlva már a sacramentoi gimi kapujánál álltunk. Közel lakunk a sulihoz, de ezalatt a rövidke idő alatt is egymás szavába vágva meséltünk a nyárról, az övé persze izgalmasabb volt. Már egy éve a felső tagozatosok életét élem, de 16 évesen még mindig csak egy kis féregnek érzem magam a sok parádémajom között.

Az ajtón beérve az a hűvösség és ismerős érzés fogadott, ami egyáltalán nem hiányzott a nyár alatt. A suliboxokhoz érve letettük a cuccainkat, csak az első órára szükséges könyveket és füzeteket vettük ki, na meg én a rajzfüzetem, mivel azt sosem hagyom el, mindig nálam van.

Ahogy becsuktam a boxom ajtaját, mintha villámcsapás ért volna. Földbegyökerezett a lábam, elöntött a víz, mozdulni sem tudtam. Lizzi csak mesélt, és mesélt, aztán észbekapott, hogy valami gáz van, nagyon nagy gáz.

-Sam mi van veled? Szellemet láttál? – röhögött a képembe.

Az iskola ajtaján a legmenőbb diákok forgatagában egyszer csak az álmaimban szereplő srácot láttam meg. Azt hittem nem látok jól. Ez képtelenség. Mégis hogyan történhetett meg? A srác világos farmert és egy fehér pólót viselt, a nyakában egy fa golyókból álló nyaklánc lógott. Legalább tíz méterre állt tőlem, de az a kék szempár, mintha a vesémbe látott volna.

Nem tudtam megszólalni, csak kutakodni kezdtem a rajzfüzetemben. Megtaláltam amit kerestem és Lizzie orra alá dugtam. A rajzfüzet súlyosan nehezedett a legjobb barátnőm kezébe, aki értetlenül meredt rám.

Sokat meséltem neki az álmomról, ami úgy látszik itt ebben az iskolában, Sacramentoban, egy szeptemberi napon megelevenedett.

-Ezt mégis hogy?

Mindketten értetlenül néztünk a srácra akit hónapok óta ismerek, de mégsem.

Hogy a fenébe került ide? Ezt a kérdést sem tudtam megválaszolni, de egy biztos: ez a srác élőben még eszeveszettül jobban néz ki, mint az álmomban.