Mindenhol sötétség van, nem látok semmit. Csak kapálózóm, de nincs semmi biztos pont amibe kapaszkodhatnék, úgy érzem elnyel a mélység. Hirtelen fény árad előttem és egy magas fiút látok meg. Nem szól egy árva szót sem, csak mosolygós szemmel néz rám mélykék szemével. Csak nézem, ahogy világos haja a szemébe omlik. Zihál, mintha futott volna ez idáig. Közelebb lépek, kinyújtom a kezem az arca felé.
Hirtelen ismét elsötétült minden, mintha sötét hullámok csaptak volna össze a fejem fölött, és fülsüketítő zaj hallatszott.
Kinyitottam a szemem és az ismerős világos plafon látványa fogadott. A fülsüketítő zajt az ébresztőórám adta ki. Ismét teljesen leizzadva ébredtem, mint ahogy az elmúlt hónapokban oly sokszor. Két hónapja gyötör az a bizonyos álom az elérhetetlen fiúról, akit még életemben nem láttam.
Ahogy feltámaszkodtam az ágyamról feleszméltem, hogy vége a nyári szünetnek. Mehetek vissza a sivár, szürke iskolába ahol enyhén szólva sem tartozom a felső réteghez. Gyűlölöm az iskolai hierarchiát.
Meredten bámultam egy ideig a teraszom üvegajtaját, majd meredt tekintetem az ágyam melletti falra tévedt. A hirtelen sokktól kissé hátrahőköltem, de aztán eszembe jutott, hogy ezt mind én csináltam. A falam telis-tele volt rajzokkal, de nem is akármilyen rajzokkal: az én rajzaimmal, amik teljesen belepték a falat. Egyetlen szabad hely sem maradt. Mindegyik más volt, de mégis ugyanolyan: ugyanazt az alakot ábrázolta, azt a srácot, akit hónapok óta nem tudok kiűzni az álmaimból.
Sietve mentem be a fürdőszobába, gyorsan lezuhanyoztam és összekaptam magam, mivel eltelt egy kis idő az értelmetlen bambulásommal. Visszaérve a szobámba felkaptam a farmerem amit feltűrtem egy kicsit, egy bőbb fazonú fehér rövid ujjú pólót, felkaptam a táskám és indultam is le a konyhába.
Jonathan, a bátyám már az asztalnál ült és a telefonját bújta, apu a pultnál a laptopján intézte az üzleti ügyeit, az ügyvédek unalmas és „érdekfeszítő" élete, anyu már a reggelit tette ki a tányérokra.
- Wááá! – ugrottam a bátyámra hátulról, aki elkapta a kezem és a hátára kapva felállt velem.
- Szerencse, hogy a többiek a suliban nem ismernek igazán, tuti hogy kifutnának a világból, te idióta! – nevetett a bátyám, akitől nem mellesleg örököltem eme rendkívüli tulajdonságom.
- Jó géneket örököltem – kacsintottam rá, majd leültem mellé.
- Hogy aludtál Samantha? – kérdezte anyu.
- Már megszoktam, hogy ugyanaz az álmom, szóval tűrhető, de nem volt elég a nyárból.
Hirtelen a csengő hallatszott. Felpattantam az asztaltól, mert tudtam ki az. A legjobb barátnőm Elizabeth Russel.
Kinyitottam az ajtót és rögtön a legjobb barátnőm nyakába ugrottam, akit egész nyáron nem láttam mivel Európában utazgatott a szüleivel.
-Elég lesz már! Megsüketülök! – szólt ránk a bátyám.
Észre sem vettük, hogy eszeveszettül sikongatunk. A videochat nem ugyanaz, mintha élőben látnánk egymást.
-Hello Ms. és Mrs. King!
Siettem a táskámért, nyomtam egy gyors puszit a szüleim arcára – a bátyáméra nem, mert őt még látom a suliban – és már léptünk is ki az ajtón.
Tíz perc múlva már a sacramentoi gimi kapujánál álltunk. Közel lakunk a sulihoz, de ezalatt a rövidke idő alatt is egymás szavába vágva meséltünk a nyárról, az övé persze izgalmasabb volt. Már egy éve a felső tagozatosok életét élem, de 16 évesen még mindig csak egy kis féregnek érzem magam a sok parádémajom között.
Az ajtón beérve az a hűvösség és ismerős érzés fogadott, ami egyáltalán nem hiányzott a nyár alatt. A suliboxokhoz érve letettük a cuccainkat, csak az első órára szükséges könyveket és füzeteket vettük ki, na meg én a rajzfüzetem, mivel azt sosem hagyom el, mindig nálam van.
Ahogy becsuktam a boxom ajtaját, mintha villámcsapás ért volna. Földbegyökerezett a lábam, elöntött a víz, mozdulni sem tudtam. Lizzi csak mesélt, és mesélt, aztán észbekapott, hogy valami gáz van, nagyon nagy gáz.
-Sam mi van veled? Szellemet láttál? – röhögött a képembe.
Az iskola ajtaján a legmenőbb diákok forgatagában egyszer csak az álmaimban szereplő srácot láttam meg. Azt hittem nem látok jól. Ez képtelenség. Mégis hogyan történhetett meg? A srác világos farmert és egy fehér pólót viselt, a nyakában egy fa golyókból álló nyaklánc lógott. Legalább tíz méterre állt tőlem, de az a kék szempár, mintha a vesémbe látott volna.
Nem tudtam megszólalni, csak kutakodni kezdtem a rajzfüzetemben. Megtaláltam amit kerestem és Lizzie orra alá dugtam. A rajzfüzet súlyosan nehezedett a legjobb barátnőm kezébe, aki értetlenül meredt rám.
Sokat meséltem neki az álmomról, ami úgy látszik itt ebben az iskolában, Sacramentoban, egy szeptemberi napon megelevenedett.
-Ezt mégis hogy?
Mindketten értetlenül néztünk a srácra akit hónapok óta ismerek, de mégsem.
Hogy a fenébe került ide? Ezt a kérdést sem tudtam megválaszolni, de egy biztos: ez a srác élőben még eszeveszettül jobban néz ki, mint az álmomban.
YOU ARE READING
I've seen you in my dreams
Teen FictionMindenhol sötétség van, nem látok semmit. Csak kapálózóm, de nincs semmi biztos pont amibe kapaszkodhatnék, úgy érzem elnyel a mélység. Hirtelen fény árad előttem és egy magas fiút látok meg. Nem szól egy árva szót sem, csak mosolygós szemmel néz rá...