Kos:
Én, önkifejezés
Néhány jellemző tulajdonsága: egyenes, nyitott, kemény akaratú, vakmerő, vállalkozókedvű, célratörő, szabadságra vágyó, szereti a függetlenséget, nagyvonalú, adakozó, féktelen, indulatos, heves, szeszélyes, élretörő, türelmetlen, tanulni vágyó, szomjas a tudásra, bőkezű, tékozló, találékony, vitatkozó, nyughatatlan, felizguló, gyakorta változtatja a helyét.A lendület nála alaptényező. Ezzel fog hozzá a dolgokhoz, ezzel vég bele sokszor olyan feladatokba is, amely meghaladja képességeit. A nehézségeken akarattal segíti át magát. Ha elhatároz valamit, nem ismer ellenérveket. Ha a cél személyesen érinti, fellelkesül, feldobva érzi magát, és vakon bízik saját adottságaiban. Arról senki sem tudja meggyőzni, hogy ne tegye, nem képes rá. Ezt csak akkor látja be, ha valóban nem sikerül elérnie valamit.
Bika:
A jegy szülötteinek alaptermészetét a derű és a nyugalom határozza meg. A Bika számára rendkívül fontos a kényelem, a békesség, a stabilitás.
Gyermeki lélek, tele van bizalommal. Nagyfokú realitás jellemzi, céljait mindig úgy tűzi ki, hogy azok elérhető távolságban legyenek, stabilitásra törekszik, elsősorban egzisztenciális értelemben. Hajlamos rá, hogy kissé leegyszerűsítve lássa a világot, hogy feketében és fehérben gondolkodjon – mivel gyakran csak azt veszi észre, ami szem előtt van, sok minden észrevétlen marad a számára.
Becsületes jellem, szereti néven nevezni a dolgokat. Nehezen ismeri ki magát az emberi indítékok és érzelmek zűrzavaros világában. Mivel egyszerűségre törekszik, ki nem állhatja a bonyolult csűrést-csavarást, a ködös motivációkat, az elvont eszmefuttatásokat.
Ám van a Bikának egy másik oldala is – gyakran az életútja is két részre osztható, a „változás” előtti és utáni szakaszra.Ikrek:
Eleme a levegő, ezért az Ikrek-jegyű ember rendkívül mozgékony, kíváncsi és tanulékony. Mindig nyitott a világra és az emberekre, tudásszomja már-már csillapíthatatlan. Uralkodó bolygója a Merkúr, amely jó beszédkészséggel áldja meg a jegy szülöttjét. Vitás helyzetekben ő a biztos nyerő, a legkeményebb ellenfélnek is bebizonyítja, hogy a fehér valójában fekete. Nagyon szeret utazni és világot látni. Hirtelen fellelkesedik és minden létező dologba belevág, ám ritkán fejezi be őket, mivel idő előtt rájuk un, vagy épp újabb, érdekesebb feladat köti le a figyelmét. Egy Ikrek-jegyű embernél nem ritka, hogy egyszerre több dolgot csinál, és éppen ezért majdnem mindenben felületes. Rendkívül kíváncsi, ám sok esetben nincs türelme mélyebbre ásni a megoldások tengerében. Gondolatai csapongóak, és sokszor nem is figyel a kérdésére kapott válaszra. Nagyon szeret beszélni, és társaságban lenni, a csöndtől valósággal depressziós lesz. Irtózik a magánytól és az elhagyatottságtól.
Rák:
A
z ekkor született személy hajlamos túlságosan elmerülni az álmok, a vágyak és a fantázia világában, ezért személyiségében a biztonság utáni vágy dominál.Az egyik legérzékenyebb állatövi jegy. Fontos számára a múlt, a gyökerei, a kötődés. Nehézséget jelent számára az elengedés. Az örökösen változó Hold az uralkodó bolygója – a hangulatai, érzelmei épp ilyen hullámzáson mennek át. Épp ezért vágyik a biztos pontra. Ez általában a családot jelenti, de nem feltétlenül… A folytonosság, a folyamatosság iránti vágy, mint szimbólum azonban biztosan megjelenik az életében. (Nem véletlen, hogy a történelem iránt fokozott érdeklődést mutatnak az ekkor született személyek.)Ösztönös jegy, nagyon erős az intuíciója, az vezérli az életben, csalhatatlanul. Ha elszakítják a gyökereitől, az otthonától, a családjától, a múltjától, mindaddig boldogtalan, amíg újra meg nem találja, vagy meg nem teremti azt, amit elvesztett. Nem agresszív jegy, más módon ér célt. Általában kerülő úton jut el a tervei megvalósításáig, ezen az úton a megérzései, az ösztönei vezérlik. Ha azonban megsértik, akkor nem fél használni az ollóit, amelyek rendkívül élesek…

ESTÁS LEYENDO
Naruto Horoszkóp!
De TodoHát heló mindenkinek itt lenne egy ilyen Horoszkópos hülyeségem. Mindig úgy fogom írni a karaktereket hogy igazságos legyen. A jegyem jelleme alapján. Ne várjatok nagy durranást tőlem. Ez csak egy kis szóralozás nekem és annak aki szereti az ilyenek...