Álmaim netovábbja

I.

Facebook oldal:https://m.facebook.com/profile.php?id=100065098046999

"Nem tudsz harcolni ellene, ez a te agyad szüleménye,
ha elfogadod, ha nem, ez benned van, nem tehetsz ellene semmit"

Felix White

A nap utolsó fénylő sugara is búcsút mondott, átadva helyét a  sápadt hold felbukkanó fényének. Egy röpke pillanatig még bámultam az üres égboltot, várva a csillagok sorozatos megjelenését, majd végül elhúztam a függönyt.
Hirtelen egy hang törte meg a szobám csendjét
- Amanda...
A hang az ajtóm felől jött, lassan oda fordultam, és a húgom csillogó barna szemébe bámultam.
- Beszélhetnénk? - kérdezte halkan, miközben sunyi módon az asztalom felé araszolt, és míg észrevettem ellopott egy kókuszos cukorkát a tartóból.
Felhúztam a szemöldököm, de látva ártatlan ábrázatát, inkább nem tettem szóvá az engedély nélküli eltulajdonítást.
- Miről? - néztem rá kérdőn, és intettem, hogy foglaljon helyet.

Eldőlt az ágyamon és a plafont bámulva megszólalt:

- Szerinted szép vagyok?

Nevethetnékem támadt.

- Ezt miért pont tőlem kérdezed? - vontam fel a szemöldököm nevetve - úgyis tudod, mivel a drága kis testvérem vagy, ezért nyílván azt fogom, mondani, hogy ronda vagy. Ez a dolgok rendje.
Bosszúsan nézett rám, majd hozzám vágta az első keze ügyébe eső tárgyat, jelen esetben egy párnát.
Ezt megérdemeltem, de csak nem mondhatom meg, hogy tök irigy vagyok a hosszú gesztenyebarna, csillogó hajára, és arra a kerek, édi arcára, amit egyetlen pattanás sem rondít el, a tengerkék szemeiről nem is beszélve. Nem. A büszkeségem nem engedi.

- Komolyan kérdeztem, te hülye. – szólt rám duzzogva.

- Én pedig komolyan válaszoltam. - feleltem, de látva fancsali ábrázatát, inkább nagyot sóhajtva kimondtam, az igazat - Amy, persze, hogy szép vagy. Sőt gyönyörű. De miért kérdezed ezt? Tudtommal mindig is tisztában voltál ezzel a ténnyel.

- Én csak... - itt megállt, mintha habozna, hogy elmondja-e vagy ne, de végül folytatta - tudod, van az a srác az osztályban, Peter Rotelly, észre sem vesz, pedig már mindent megpróbáltam, szép ruhák, házi... Még kaját is vettem neki, de semmi. Kezdem azt érezni, hogy, azért nem vesz észre, mert... Mert egyszerűen ronda vagyok.

Hitetlenkedve nézek rá. A mindig magabiztos, és önbizalommal telt Amy, most elbizonytalanodott, és lehullt az egó vékony leple is. Mi a fenét művelt az a srác vele? Vagy jobb kérdés, hogy a fenébe engedte, hogy ezt tegye vele?

- Most komolyan nem mondasz semmit? - kérdezte idegesen.

- Mégis mit mondhatnék Amy? Tudod jól, hogy nem értek az ilyesmihez, és különben is hülyeség ez az egész. Mond miért van szükséged egy fiúra, aki csak megkeseríti az életed?

- Tudod mit, felejtsd el, úgysem értheted, hisz te még soha nem éreztél így senki iránt - dühösen meredt rám - nem is tudom, hol volt az eszem, mikor hozzád fordultam, akinek az EQ-ja valahol a nulla és az alatta lévő számok közt mozog.
Ezzel kiment a szobámból, úgy bevágva az ajtót maga után, hogy az egyik kis márványangyalka, mely a polcomat volt hivatott feldobni, ténylegesen szárnyra kapott, és meg sem állt egészen a padlóig, ahol ripityára törött.

Döbbenten bámultam a kis angyalka maradványaira, és az ajtómra, kapkodva a fejem a kettő közt. Egyszerűen bent akadt a levegőm is.
Mi a fene történt ezzel a csajjal?
Még akkor is a szavain gondolkodtam, mikor már, az alvás és az ébrenlét közt lebegtem: " nem is tudom, hol volt az eszem, mikor hozzád fordultam, akinek az EQ-ja valahol a nulla, és az alatta lévő számok közt mozog." Tényleg nulla az érzelmi intelligencia hányadosom? Persze, nem mintha érdekelne, na de mégis... Nulla?
Azonban sokáig már nem tudtam agyalni, ezen a kérdésen, mert elragadott az álmok birodalma.