Szól a harsona,
Hívnak engem a frontra.
Megyek hát hív a hazám,
Nem maradok hisz szívem árvakènt szorong.
Nincs ki kérje hogy maradj még,
Ki féltve szorítsa hogy életbe tartsa.
Így hát senkim nincs,
Ezért nekem a hazám az egyetlen kincs.
Indulok, kezembe fegyver,
Fejemen a sisak hever.
Kint állok a fronton...,
Velem szembe már az ellenség lohol.
Dörög az ég,
Hullik a könny az égből.
Ezernyi családtag sír,
Hisz gyermekükt a halál szava hív.
Hív hív engem is,
Kinek szíve már a testbe nincs.
Merev testem megindul,
S fegyverem csöve fel mordul.
Kezem által egy emberi élet elmúl,
Látom halotti testét, de szívem mégse érzi ennek terhét.
Fel nézek az égre, könnyem folyik.
Majd egy Dörrenès,
S testem térdre rogyva el bukik.
A harc véget ér,
Zöld rét helyett, puszta vér a rét.
Hősök vére itten folyik,
Lásd ki most ezen helyen áll.
A házad kívánta az ezernyi halált.
