Molnár Karina: A harcos hercegnő

A harcos hercegnő

Smaragdzöld fű borította a tájat, az égen bárányfelhők kergetőztek. Fáradt harcosnőnk fekete –ezüst páncélján megcsillant a napfény, miközben fehér telivérjén vágtatott tovább. Ez a nap más volt, mint a többi, hisz az emberek lelkét valami megfoghatatlan boldogság kerítette hatalmába, valami reménység egy új szebb jövőről, ahol nem fogják egymást gyilkolni az emberek, ahol béke fog honolni, s nem lesz bűnözés.

Ez a szép érzés gyökeret eresztett a szívekben, s gyorsan kihajtott valami szép liliomvirág.

A hősnőnk is ezt érezte, mikor –e földre lépett. Mindenhol zene és jó hangulat fogadta. Emberek forgataga, akik táncoltak, nevettek fáradtan egymás viccein, s jól érezték magukat.

A fekete szépség leugrott lováról, s tekintetével éberen pásztázta a tömeget, hátha rá támadna valaki, vagy elemelné az erszényét, de hiába is szorongatta görcsösen kardja markolatát, nem történt semmi. Egy kisfiú elfutott mosolyogva, s már is tapogatta övét, de az erszénye még meg volt.

Vidáman menetelt a kocsma felé. Nem voltak ott részegek sem. Mindenki józan volt és tejet ivott, hozzá cipót falatoztak.

-Furcsa egy hely!- gondolta magában, majd rendelt egy húslevest.

Pár perc múlva ki is hozták s mennyei illata, volt, olyan, mint amit édesanyja főzött még anno kiskorában. Gyorsan fogta a kanalat és elkezdte falatozni a húsdarabokat, melyek lágyan omlottak szét a szájában, egy egész íz orgia játszódott le.

-Ez lehetetlen. Pontosan olyan íze van, mint anyám levesének. –gondolta, majd fizetett, miután elfogyasztotta az ételt, s sietett kifelé, hogy hátha ellopták a lovát.

A ló ott volt, s mosolygott. Ő is jól érezte magát még táncolt is, s dobálta a sörényét előre-hátra.

Mikor rá akart ülni, az állat ledobta a nyergéből.

Ekkor megjelent egy férfi odaugrott szélsebesen s felsegítette a lányt.

Mikor a szemeibe nézett, majdnem elolvadt. Egy igazán jóképű férfi volt, hullámos barna hajzuhatag keretezte szimmetrikus arcát, orra egyenes volt, szemei akár a forró kávé, ajkai teltek akár a cseresznye. Gyorsan megnyalta a száját, s nyelt egyet.

A férfi megkérdezte, hogy jól van-e. Ő bólintott, s azután már nem volt ura magának, hisz eluralkodott rajta a vágy, s gyorsan megcsókolta őt.

A férfi viszonozta a csókját, mely lédúsnak hatott, és édesnek akár a likőr. Megfogta a kezét, s magával vezette a tömegbe, egy kör közepébe, ahol tűz lobogott, s csóváiból táncoló alakok rajzolódtak ki. Mindenki táncolt, elmosódtak a fények, a mély kábulat kerítette a hatalmába. Elkezdett táncolni az ismeretlen zenére, mely egy lehetett az ősi természet zenéjével.

A férfi magához ölelte bőr mellénye melléhez nyomódott, táncoltak ,talán egész éjjel, majd hirtelen elsötétült minden.

Mikor kinyitotta a szemeit, fájt a feje, szédült. Mikor körbenézett egy nagyon cifra aranyszobát látott teli nők szobraival, perzsa szőnyegekkel, a bútorok is aranyból voltak, és elefántcsontból faragva. A férfi odaült hozzá, megsimogatta az arcát. Ekkor a harcosnő magához tért a kábulatból és hátraszorította a férfi a kezeit, majd leteperte a földre.

-Mint csináltál velem? Mit adtál be nekem?

-Semmit, saját akaratodból jöttél velem.

-Valami trükköd volt valld be!-kiáltott mérgesen, majd köpött egyet a földre.