Feelings

•Perfectly Wrong•

Egy átlagos novemberi délután volt. Tipikusan olyan nap, amikor még nincs tél, mégis mindenki meleg ruhákban, és télikabátban jár.

Ilyenkor az emberek nagy részét megtámadja a rettegett kór: az influenza. Ez már engem is elért. Most -,mint általában ebben az időben - mindig tartok magamnál egy csomag zsebkendőt, valamint az összes zsebem tele van, a sokszor életmentő papírral.

Ez is pont egy ilyen nap volt. Komótosan sétálva hagytam el az iskola épületét. Mindenfelé boldog diákokat láttam. Igen, a hétvégének szinte mindenki örül. Balra fordítottam a fejemet, és megláttam őt, ahogy ott áll. Világosbarna haja össze-vissza állt a feje tetején. Gyönyörű tengerkék szemeit a kezében tartott telefonjára szegezte. Biztos megint azzal a ribanccal chatel.

Megráztam a fejemet. Nem kéne, hogy érdekeljen, de mégis.

Fekete kabátja hatalmas szőrös kapucniját a fejére tolta, mivel az eső cseperegni kezdett. Nagyszerű, én nem hoztam esernyőt. Tipikus.

Telefonjából csak egy pillanatra nézett fel. Tekintetét végigvezette rajtam. Zavaromban elkaptam a fejemet, és a tőlem nem messze, a biciklijének zárjával szenvedő, még nálam is népszerűtlenebbnek számító fiú osztálytársamra néztem. Nem tudta kinyitni a lakatot. Mellé léptem, és elkértem tőle a kulcsot, majd egy mozdulattal lepattintottam. Elvörösödött, és megköszönte a segítséget.

- Semmiség - válaszoltam. Mert tényleg az volt. Felpattant a bringájára, és gyorsan elhajtott. Az eső már egyre jobban esett.

Ő még mindig ott állt. Bizonyára valakire várt.

A falhoz sétáltam, és nekidőltem. Táskámból előhalásztam a telefonomat, és visszaírtam anyának. Csak a szokásos "Mikor végzel?" kérdést kaptam meg. Mint mindig, most is többet mondtam, mint ami a valóság.

Nem akartam hazamenni. Otthon semmi sem történik. Csak éljük az unalmas életünket. Kell végre valami izgalmas.

Ránéztem. Mintha megérezte volna, hogy nézem, ő is felemelte a fejét. Csakhogy nem rám, hanem a felé futó festett szőke hajú lányra figyelt. Érkezésére felfelé gördült a szája, és boldogan ölelte magához a lányt.

- Jó, hogy itt vagy. Már vártalak - mondta, és közel hajolt a szőkéhez, majd az ajkait az övére tapasztotta.

Összeszorult a torkom, és alig kaptam levegőt. Miért kell mégjobban összetörni a szívemet?

A lány mosolyogva viszonozta a gesztust. Éreztem, hogy a lábam már nem sokáig bír megtartani. El kell innen mennem.

Mobilomat visszagyömöszöltem a táskámba, és a könnyeimmel küszködve indultam útnak. Egy újabb nap, amikor ugyan az történt: semmi. De a szívem újra apró darabokra tört.

Jó lenne, ha végre elfogadnám, hogy mi ketten sosem leszünk egy pár. Mert mi tökéletesen rosszak vagyunk egymásnak.

____________________________
Sziasztok!❤️ Egy jó hosszú szünet után visszatértem a Wattpad világába, hogy a harmadik évfordulómat egy régi sztorim frissítésével ünnepeljem. Úgyhogy újra itt a Feelings csak most teljesen új novellákkal. Az első történetemet Shawn Mendes dala ihlette, akinek innen kívánok nagyon boldog 21. születésnapot!❤️
Terveim szerint az összes novella egy dalcím, vagy éppen részlet alapján fog elkészülni. Remélem tetszeni fognak nektek!❤️