Hogy milyen is az én életem hát hol is kezdjem ,voltam megcsalva elárulva kiközösítve megalázva. Na de az elején be mutatkoznék Letticia Morgen vagyok egy 19 éves kamasz lány akit nem nagyon tudnak a szülei kontrolba tartani. Na de tekintsük át miért írtam az első sorban azt amit. Először is azért mert akivel elvesztettem a szüzeségem az egy igazi tapló köcsög volt elment bulizni és megcsalt majd mikor én mentem el strandra a barátaimmal bele értve a legjobb barátnőimet és legjobb haverom el lettem hordva minden kurvának és ott teltbe a pohár de nem csak nálam hanem a barátaimnál is olyan szempontból, hogy ha én rá néztem a telefonjára mármint a csávóéra akkor leordította fejem vagy megszorongatta a kezem de az én telefonom minden héten kétszer át volt nézve hogy miért ne kérdezzetek én pont az a fajta vagyok aki soha nem csalt vagy csalna meg senkit. Na de itt kezdődött el az én életem volt egy házi buliban egy egyéjszakás kalandom amit amúgy nem bántam meg mert héé bocsi de nekem is voltak szükségleteim úgy mint szerintem mindenkinek. Majd 8 hónap múlva talált rám a szerelem a legjobb barátom születés napján találkoztam azzal a fiúval aki mellett lehúztam két teljes évet sok kínnal meg minden na de erre majd úgyis kitérek a többi részben amúgy nem is húzom inkább az időt csapjunk a lóvakközé ha érdekel életem legnagyobb hibái és pillanatai olvass tovább köszöntelek kedves olvasó Letticia Morgen élet könyvében.
YOU ARE READING
UTÁLOM HOGY SZERETEM
Teen FictionNem értem az ember miért lesz szerelmes azert hogy a szerelme mellete legyen minden bajban és segítsen neki. Vagy azért hogy legyen kivel meg osztani a titkait. Na anyám 2. szerelmét választja ki egy úgye az apám George Morgen de mondjuk ő hagyta el...