Na akkor kezdeném is a történetet úgy 2020 december 12.-e ekkor volt az én bolondos legjobb barátom születésnapja ahol meg ismertem a híres (amúgy nem az csak mindig nekem beszéltek róla úgy mintha az elnök fia lenne) nemes Bradson Aaron. Na de a lényeg, hogy minden csuda jól ment addig amig kettesbe nem maradtunk és nem kezdtünk komolyan beszélgetni olyan dolgokról melyek kihatottak az érzéseimre olyan szempontból, hogy meghallgatott majd utána jó tanácsokat adott ami amúgy nagyon jól esett. Majd egyszer csak lesmárolt és itt az a bizonyos kezdet eleje. Este vagyis inkább hajnali 5-6 körül elindult haza az apja cégénél kell segíteni indokkal de addig csak velem beszélt körülbelül. Reggel legjobb barátommal beszélgettem aki ennek a majom fejű Aaron-nak is a legjobb barátja. Elmeséltem neki minden egyes apró részletett ami a beszelgetések alatt történt. Majd takarítás után szépen haza vitt ,hogy ne kelljen sétálnom.Otthon drága anyám is betalált a sok kedves mondatával megunva a hegfyi beszédet elmentem motorizni mert nem bírtam a felnőtt fejjel gondolkodj lányom mi lesz belőled szöveget. Felhívtam Christ a kis szülinapos majmot van e kedve kimenni a cross pályára mire minden lökötett meghívott olyanokat akiket nem is ismerek persze engem se kell félteni hvtam én is drága barátnőm Selenát aki szívessen motorozik velem már ha nem akarom megölni na jó viccelek ilyenre nem volt csak egyszer példa. Felvettem Selit az utca sarkukon majd igyekeztem kerülni a rendőri figyelmet majd a park melletti domb aljában találkoztunk a többiekkel. És kit láttak szemeim dobpergést kérek naaaaaa kit láttam........................ Aaron Nagyfejű Bradsont. Elindultunk hátsó utakon gondoltam mutassuk meg ki a fasza csaj a csapatban felmentem a gátra melynek teteje alapból élet meg veszély de akkor is látniuk kell azt hogy a fasza. Szegény Selit sajnálom csak a dolgokban ő sikítozótt a fülembe mint valami kis ovódás és órdította, hogy hagyd abba te hulye mert lefogok esni. Oda értünk semmi kedvem nem volt amugy olyan emberekkel beszélgetni akiket nem is ismerek, le se szálltam Seli leszállt mögülem majd mentem is fel a pályára az se érdekelt ha zakozok csak húztam a gázt és mentem ahogy bírtam ez mindig felszabadító volt számomra anyám nem is értette mi nekem ebbe az élvezet hat anyukám az hogy semmi nincs ami megállítson maximum egy fa vagy egy bokor de ilyenre még egyszer se volt példa remélem nem is lesz de majd kiderül a későbbi időkben. Mentem egy jó pár kört és vissza tértem a barátaim és ismerőseim társaságába. Nem figyeltem ki mit beszélget gondolkodom kellett mindenen igazából na mindegy is elszívtam két három cigit meg ittam az energia italom és vissza ültem a kis járgányomra folytatva a nekem való sportot. Rá egy 2-3 órára mentünk is haza közel két tanknyi üzemanyagot használtam el ezen a napon és még haza se értünk na mindegy is be érve a városba a dombnál elköszönt mindenki és mehetett a dolgára mi elindultunk Selivel hozzánk lemostam a mocit majd én is letusoltam 2 hét van még karácsoynig az útán egy hét és új év lesz nagy bulit csapunk Seliéknél na de ne haadjunk ennyire előre. Seli is letusolt beszélgettünk majd mentünk szépen alúdni hosszú nap lesz a holnapi.
YOU ARE READING
UTÁLOM HOGY SZERETEM
Teen FictionNem értem az ember miért lesz szerelmes azert hogy a szerelme mellete legyen minden bajban és segítsen neki. Vagy azért hogy legyen kivel meg osztani a titkait. Na anyám 2. szerelmét választja ki egy úgye az apám George Morgen de mondjuk ő hagyta el...