SKYE

2.

Skye

Fémes csattogásra térek magamhoz. Olyan, mint a harcoló kardok hangja, biztos nagyon beütöttem a fejemet. Még végig sem gondolom teljesen, mikor rájövök, hogy kemény földön fekszem egy erdőben, bokrok takarásában. Idegen hangokat hallok, idegen, pörgős nyelven beszélni. Feltámaszkodom, fejembe, tenyerembe fájdalom nyilall. A mély vágásra nézve, eszembe jut a bolond Campbell vénasszony, a gyerekek, a zuhanás.

A kezemet sebtében betekerem a pólóm aljából letépett anyagdarabbal, de hamar átüt rajta még lassan szivárgó vérem.

Értetlenkedve nézek körbe, emberek, magyarázat után kutatva, hiszen belezuhantam a tengerbe. Erről teljesen meg vagyok győződve. Élnem sem nagyon illene.

Felállok és a hangok irányába botorkálok a fejemen lüktető puklit tapogatva. Egy termetes fa mögül előlépve odakövülök az elém táruló látványtól.

Az apró tisztáson négy harci festéket viselő óriási termetű férfit pillantok meg Campbell színeket viselve, akik egy harcoló páron tartják a szemüket. Döbbenten nézem a kardot forgató hatalmas férfit, aki szó szerint játszik ellenfelével. Sötétbarna, talán vállig érő haját a tarkójánál egy egyszerű bőrszíj fogja össze. Mozgás közben kivillanó combjain, karjain duzzadoznak az izmok. Pirulva kellene elfordulnom, de nem megy. Figyelem, mint könnyed léptekkel, szinte táncolva lépked félre támadója elől, lazán hárítva annak minden csapását. Egyértelműen látszik a tudásbeli különbség, az erőfölényről nem is beszélve. A Campbell férfi látványosan elunta már magát, mikor egyetlen laza mozdulattal lecsap áldozatára. Nem jön ki hang a torkomon. Egy apró csuklásszerű nyikkanásra futja csak. Kardját a megölt férfi ruházatába törli, miközben tekintetét rám szegezi. Nem, nem... bizony nem láttam én semmit. Ilyen jellegű kardforgatás nem szerepel a játékok között... Még levegőt is elfelejtek venni, mikor a megtermett férfi elindul felém. A lábaim nem akarnak mozdulni, jéghideg kék pillantása fogva tart, de az eszem tudja, hogy menekülnöm kell. Egy gyors fordulattal futásnak eredek. Nincs az az Isten amiért ott maradnék.

Az éles füttyöt meghallva, még gyorsabb futásra ösztönzöm magamat. Hallom a paták dobogását. De hiszen lovakat nem is láttam. A fákat kerülgetve, hátranézek. Hiba volt. Egy villanást látok csak, egy erős kar megragad és maga elé emel a lóra. Karjai acélpántként tartanak a helyemen, akkor is, amikor visszafogja a lovát és megáll. Társai körbevesznek bennünket és fenyegetően merednek rám. Mondjuk ez nem is olyan nagy teljesítmény méreteiket elnézve. Egészen kicsinek érzem magam mellettük. Tekintetüknek is súlya van, ahogy felém tornyosulnak.

- Ki vagy? – érkezik a kérdés a hátam mögül az ősi skót gael nyelven.

- Skye vagyok.

- Hogy kerülsz ide? Angol vagy?

- Azt sem tudom, hogy hol vagyok. – rázom a fejem komoran – esküszöm, hogy menten agyvérzést kapok – Nem vagyok angol. Skót vagyok.

- Skót? – kiált fel meglepetten az egyik szőke harcos. – Akkor mond meg nekünk asszony, hogy melyik klán tagja vagy?

- Nem vagyok asszony. – jegyzem meg - Dunbar vagyok.

Látom a többiek arcát megfeszülni, érzem, hogy a mögöttem lévő test megmerevedik. Élesen beszívja a levegőt fülem mellett, mielőtt megszólal.

- Bizonyítsd! – fordítja maga felé a fejemet.

Megtapogatom a nyakamat, majd előhúzom a melleim között lévő láncon függő gyűrűt. Átnyújtom neki, de a nyakamból nem veszem ki.