Idő-szörfös

Idő Rablás

3453. -február 1.         

Az asztalon a szokásos kávé és tea ücsörgött, miközben ment a tévé. Ez egy múzem fölötti lakásban volt. Hogy honnan tudom? Hát onnan, hogy azt a múzeumot kellett kirabolnom ezen az éjszakán. Pontosan vártam ezt az időt:04:42. Nem másért, mert időzített volt a biztonság rendszer. Borisz, a társam épp a festékbombát birizgálta, mígnem egyszercsak felrobbant a kezében.
- Mi a fenét művelsz? - örjöngött Jeck.
- Ööö... - fagyott le hirtelen Borisz.
- Tudod mit, meg ne szólalj!
- De...
- Nehogy...!
- De csak unatkoztam!
- Hahahaha - na persze, ha így folytatod, annyi a tervnek, te hülye!
- Rendben, de én már indulnék . 
(Pont ekkor pittyegett a piros spéci karórám.)
- Na, most már indulhatunk.
Szépen elindultunk ki a furcsa sárga ajtón az utcára. A bezárt múzeum előtt megálltam, és jeleztem, hogy Borisz kiégetheti a védelmi rendszert.
- Megvan, indulhatsz! - jelzett vissza nekem.
- Oké, indulok az első pontig. - mondta Jeck.
Gyorsan felmásztam a múzeum oldalán a szellőzőig, "kitéptem" a kínai rácsot, és bemásztam a csúszós és kellemetlen csőbe. Egy jó öt perc kúszás múlva hallottam Borisz hangját a fülesemben: - Itt jó lesz, pont a terem közepe felett vagy, sok sikert!
Gyorsan kivettem és leraktam a magammal hozott C4-et a szellőző aljára. Arrébb kúsztam egy kicsit, nehogy eltaláljon valami részecske. Mikor felrobbant nagy zajt keltve, visszamásztam, rögzítettem a kötelet a lyuk felett, és nesz nélkül lecsúsztam rajta. Lent kikapcsoltam a karabínert, körbenéztem. Egy ovális szobában találtam magam, aminek a közepén a kicsit sem furcsa állványon ott volt a "fődíj", vagyis a fekete, ereklyeszerű tárgy. Odamentem az oszlophoz és megvizsgáltam.
- FRANCBA! - dühöngtem a mikrofonban.
- Mi az, baj van? - kérdezett vissza a társam.
- Csak annyi, hogy súlyérzékelős panel van alatta. - válaszoltam.
- Ez nem jó hír, lefújjuk?
- Nem, dehogyis, normális vagy? Megoldom.
- Te tudod.
A hátizsákomból kivettem a "vészhelyzeti" kétdolláros csákányt, ami sacc per kb megegyezett a gömb súlyával.
Közel raktam a szerszámot, és óvatosan, apránként csúsztatva kicseréltem a gömbre.
- Huh, megvan.
- Hmm, valami nekem nem stimmel. Nem volt ez egy kicsit könnyű? - tanakodott Borisz a fülemben.
- Az mindegy. A lényeg az, hogy ez megvan... - ekkor a vonal másik végéről vérfagyasztó sikoly hallatszott. Rémülten szóltam a mikrofonba.
- Borisz...BORISZ? Jól vagy? BORISZ?!
Tudtam, hogy azonnal ki kell jutnom. El is indultam a kötél felé, amikor a gömb a kezemben elkezdett vibrálni és beleolvadni a tenyerembe. Erre a helyiség is kezdett összemenni. Gyorsan felkapaszkodtam, és elkezdtem mászni, de az egyik fordulóban (nem nagy meglepetésemre) le volt zárva a szellőző. Azon az oldalán, amelyiken bejöttem.
Szerencsére nálam volt a térkép, ezért gyorsan ki tudtam kerülni. Egyre csak másztam. Kis idő múlva megláttam a felfeszített rácsot. Odakúsztam és kimásztam a sötétségbe. Már megindultam a kocsi felé, félúton megálltam és felnéztem.
- NCN, fel a kezekkel!