Small Chronicles - Myths and Legends

Az Egnelswenski Fa

A legenda úgy szól, hogy a magas hegyszírt legtetején van egy különleges fa, mely Télen gyémánt, tavasszal ezüst, nyáron arany és ősszel bronz virágok nőnek rajta, melyeknek mérhetetlen varázserejük van évszaktól függően. A gyémánt végtelen erőt, az arany végtelen bölcsességet, az ezüst halhatatlanságot és a bronz mérhetetlen gazdagságot adott, de minden éjjel feketévé s mérgezetté válik és aki akkor szakajtja le az egyik virágot fájdalmas, szörnyű kínok közt fog meghalni. Így senki sem merte megpróbálni akár egy szirmát is leszakítani, mert míg éjjel a virága, nappal a próbák jelentett veszélyt a próbálkozókra. Napra-nap, éjre-éj jött és senki nem is merészkedett a hegy közelébe sem. Időről-időre meg-meg jelentek vakmerőbbnél-vakmerőbbek, hogy megszerezhessenek 1-1 virágot, de mind egytől egyig elbuktak.
A hegy lábánál az idők során alapult egy város amit az alapítói Egnelswensk-nek neveztek el. A királyi család békében uralkodott. Telt-múlt az idő és szörnyű háború vette be az országot mely három szép szál fiára is lesújtott. A legidősebbet a vikingek ölték meg, a középsőt egy sárkány, a legkisebb pedig kalózok áldozata lett. A királynak volt egy szép lánya is aki egy csoda szép fiú unokával ajándékozta meg, de sajnos utolsó egyetlen leánygyermekét is elragadta tőle a halál pestis formájában ás feleségét is a tűzvész során. Az „öreg" király egyedül maradt egyetlen unokájával, mikor minden jobbra fordulni látszott a herceg is 15 éves legénnyé cseperedett és megtalálta élete szerelmét, bár nem hercegkisasszony volt, de egy egyszerű parasztlánynak sem lehetett volna elképzelni. A király időközben újra házasodott és egy varázslatos asszonyt vett el, amitől persze a herceg nem éppen repesett. Az „öreg" király 2 hónapon belül meghalt, a városban azt rebesgették, hogy a királynő megmérgezte és így boszorkánynak titulálták. A trónt az ifjú herceg örökölte, de mivel túl fiatal volt, így a királynő uralkodhatott addig, míg a herceg nem érett meg rá. A hercegnek ez nagyon nem tetszett, így kézen fogta kedvesét és útnak indultak. A herceg tudta, hogy csak egyféleképpen győzhet a királynő ellen, mégpedig ha megszerzi a fa egyik leghatalmasabb és legértékesebb virágát. Így hát a herceg, kedvesével halált megvető bátorsággal neki indult az útnak, s mire felértek a szirtre, már esteledett. A herceg tudta mi történik ha este tépi le valaki az egyik virágot, így odasietett a fához és mielőtt lement volna a nap teljesen leszakított 1-1 virágot. Miután a nap teljesen lenyugodott a herceg összeesett, a lány pedig fuldokolva könnyeitől rohant szerelméhez, átkarolta és a sok könnyhullatástól elaludt. Mikor a herceg napkelte után a fa alatt felébredt kedvese mellett örömében sírva fakadt tudatában, hogy él. A herceg felállt leporolta magát, majd kedveséhez fordult-„Ébredj kedvesem, nézd csak még élek, megcsináltuk!", de a lány nem mozdult. A herceg megpillantván a vért mérhetetlen haragra gerjedt –„A KIRÁLYNŐ!!, meggyilkolta a kedvesem!"- s a herceg haragjában és kétségbe esésében egybe morzsolta a megszerzett virágokat a kezében, majd visszapillantott kedvesére és mindegyik virág 1-1 szirmát kedvese szájába helyezte, majd
a herceg felemelte kedvesét, belecsavarta köpenyébe, majd a fa tövébe ásott egy sírt, ahová eltemette s örök nyugalomra helyezte szerelmét. A herceg visszatért a városba, az emberek örömködve fogadták, de mikor meghallották, hogy mi is történt velük az egész város fellázadt a királynő ellen. Az elhunyt királynak volt egy kedves barátja a legjobb kovács volt a vidéken, mikor a csőcselék bezúdult a palotába és bezárták a királynét a palota legsötétebb és legeldugottabb szegletébe, így fordult a herceg felé: „kedves jó uram, az elhunyt király igen jó barátom volt, kérlek hagyd, hogy én végezzek a gonosz királynéval titkon, kedvesed és jó királyunk emlékére." A herceg rábólintott és még másnap hajnalban kivitte a királynét a város melletti erdőbe.

Mentek, bolyongtak, míg nem az erdő másik oldalán lyukadtak ki a tengerhez közel. A kovács közelebb lépett az asszonyhoz és így szólt: „Menny és soha ne térj vissza, nem öllek meg Öreg barátom emlékére, de húzd meg magad, mert ha kitudódik mind ez mindketten halottak vagyunk!" A nő bólintott, majd elkezdett a part mentén bolyongani, míg el nem ért egy kis tengerparti falut, ott töltötte hátralévő éveit, majd nyugalomban meghalt. Mind-e közben a hercegből király lett akit mindenki szeretett, igazságosan és bőkezűen uralkodott, sosem volt kapzsi és nem is csak magára gondolt. Megházasodott és lett 5 csoda szép gyermeke akit boldogan és szeretettel fogadott mindenki, de sajnos feleségét is gyorsan elvesztette tüdővészben és sosem nősült újjá.

Azt beszélik mielőtt meghalt evett a fa virágaiból, s utána egy másik életben újjá született kedvesével halott együtt és azóta is köztünk bolyonganak, hogy újra egymásra találjanak és azóta is azt beszélik, hogy akinek sikerül egy szirmot is szerezni a fáról, annak lehet egy kívánsága határok és megkötések nélkül, még a halottakat is képes visszahívni az élők soraiba...

Vége