Live While We're Young {hungarian one direction fanfiction}

♡2. Fejezet♡

May

Egyszerűen meghalok az unalomtól! Nem hiszem el, hogy ekkora a dugó! Már másfél órája jövünk az autópályán, de még alig haladtunk. Jó, az is igaz, hogy elvileg baleset történt.

És csodák csodája, a mentőautó vijjogó hangja végighasított az autódudák és káromkodások közt. Mindent elnyomott, és csak az idegesító és nyomasztó szirénát lehetett hallani, közel s távol.

A hang egyre közeledett, ami arra engedett következtetni, hogy nemsokára a mi kocsink mellett fog elhajtani. A mentőautó elhajtott mellettünk, az autók félrehúzódtak, utat engedve neki. Az autó egyre távolodott, és a szirénája is már egyre halkabb lett, végül nem hallottam tovább, és nemcsak azért, mert bedugtam a fülesem, hanem mert végre odaért a baleset helyszínéhez. Ettől a pillattól kezdve minden felgyorsult. Az autók, mint egy vezényszóra, hirtelen megindultak, apukám pedig elkezdett indexelt balra. Elkanyarodott a legközelebbi benzinkútra, mert a húgom szomjas volt, nekem meg volt egy nem fogadott hívásom. Lilytől.
A legjobb barátnőmtől, akivel egy táborba megyünk, a Cultic Drama  nevezetű, a nevéből már könnyen sejthetően egy drámatáborba.

Már épp vissza akartam hívni a lányt, amikor megálltunk. Én, amilyen gyorsan csak tudtam, berohantam az épület mögött lévő mosdóba, és tárcsáztam a megfelelő számot.

-Halló? -szólt bele Lily hangja a telefonba.

-Szia, hívtál. Mizujs? -kérdeztem.

-Te. Atya. Úr. Isten. May, ezt nem fogod elhinni! -kezdte, de beléfojtottam a szót:

-De mégis mi a csodáról beszélsz? -bombáztam kérdésekkel a felspannolt barátnőmet.

-Szerelmet vallott! -kiabálta úgy, hogy egyrészt valószínűleg maradandó halláskárosodást szenvedtem, másrészt meg szerintem a csukott vas vécéajtón keresztül is hallatszódott Lily barátnőm örömködése.

-De mégis kiről beszélsz? Lily, állj már egy picikét! -próbáltam leállítani a lányt, több kevesebb sikerrel. Mert láthatóan és hallhatóan elragadta a romantikus pillanat heve, amit én természetesen azonnal tönkretettem. Kedves egy lélek vagyok. Oké, hogy nincs barátom, de ez ennyire meglátszana? -morfondíroztam magamban, miközben Lily még mindig dumált, de nekem még mindig halvány gőzöm sem volt az egészről.

-Hát Niall, ki más? -kérdezett vissza, mikor eljutott a tudatáig a körülbelül három perccel ezelőtt feltett kérdésem. De mindezt olyan hangsúllyal, mintha nekem ezt tudnom kéne. Minden esetben. És igen, hirtelen beugrott,hogy még amikor két hete találkoztam Lilyvel, akkor mesélt nekem valami Niallről, de nem igazán rögződött meg bennem, mert éppenséggel nagyon tanultam abban az időszakban. Mert ilyen évvégi vizsgák is voltak, dogák, felelések a jobb jegyekért, meg minden miegyéb.

-Várj? Mi? -kérdeztem kicsi tudathasadássl.

-Szerelmet vallott! Látod, May mondtam, hogy nem fogod elhinni! -mondta, mint egy óvodás.

-És te erre? -kérdeztem, visszakerülve a jelenbe a visongatásokhoz, amit legjobb barátnő lévén meg is kéne tennem.

-Én is elmondtam neki, és úristeeen! -sikítozott.

-Huhh, gratulálok nektek! -mondtam, bár szívem szerint belehajítottam volna a telefonomat Lilystől, mindenestől.

Eléggé megviselt az egy évvel ezelőtti szakításom, és azóta úgy élek, mint egy apáca. Na jó, főkötőt nem hordok. Meg hosszú, fekete ruhát sem. De attól eltekintve tényleg.

Ekkor kopogtak a vécé ajtaján, amit szerencsére bezártam.

-Hahó! May, ott vagy? -kiabált anyukám az ajtó túlsó feléről.

-Igen, minden rendben, csak Lilyvel beszéltem, nem bírta ki azt a fél, vagy egy órát, amíg találkoztunk volna -kiabáltam vissza.

-Puszilom anyukádat! -kiabált Lily a telefonomból. Még mindig ultramagas hangerőn. Ha így folytatja, szerintem tábor végére hallókészüléket kell nekem venni. Mondjuk, nem csodálkoznék rajta.

-Én is Lilyt! -válaszolt anyukám Lilynek. Úgy tűnik tényleg áthallatszódik. Vagy anyámnak van jó füle.

-Anyu, tényleg mindjárt megyek, csak leteszem. Vesztek nekem Nutellát a táborra?

-Persze szívem. Lilynek mit vigyünk?

-Hm. -gondolkoztam el pillanatra. -szerintem egy tábla Oreos Milkát.

-Rendben. Siess, kint várunk a kocsiban! -mondta, majd elsietett a benzinkút felé.

Lily -szóltam bele újra a telefonkészülékbe- most mennem kell. Egy óra és találkozunk. Addig bírd ki sikongatás nélkül.

És a választ meg sem várva kinyomtam a telefont, gyorsan elvégeztem a dolgom a mosdóban, kezetmostam, és kiléptem a napfénybe.

Egy pillanatra elvakított, de aztán a szemem hozzászokott a fényhez a vécébeni félhomály után.

Gyorsan megkerestem a mi kocsinkat, és beszálltam. Apu szerencsére nyitva hagyta, mert ő éppen az egyik ablakot mosta le. Idefelejövet ugyanis elkapott minket a zuhé, és eléggé koszos lett az ablak, mit ne mondjak.

Anya és a húgom, Mary épp akkor kerültek sorra és éppen fizettek. Apu elkészült az ablakokkal, és mindnyájan újult erővel, újra elindultunk Carolinába.
Már hiányzik Lily, akármennyire is sügér, hogy egyem a zuzáját, és nagyon szeretem a hülye fejét, végülis legjobb barátnők vagyunk, nem?