Supernatural - A vér kötelez

Bevezetés

7 évvel korábban...

Milwaukee, Wisconsin

Anyám idegesen járkált fel alá a konyhában, miközben apámat hallgatta. Én a konyhaajtóból figyeltem őket.
Megint elmegy. Mindig ez van. Haza jön két-három napra, néha 1-2 hétre, majd hetekre, hónapokra eltűnik. Sokszor a születésnapomra sem ér haza.

- Sajnálom Rebecca – mondta anyámnak – te is tudod, hogy nem maradhatok. Utazási ügynök vagyok, ez ezzel jár.

- Mindig csak a munka! – csattant fel anyám – A családodra nem gondolsz, Edgar? A lányodat is alig látod. Nem is érdekel, mi van velünk. Megint eltűnsz hónapokra, azt se tudjuk, élsz-e vagy halsz-e, mert még azt a rohadt telefont sem vagy képes felvenni. Legalább hívj vissza, ha kereslek.

- Sajnálom – nézett anyámra bűnbánóan az apám.

- Ennyit bírsz csak mondani? – nézett rá kérdően - Belefáradtam. 15 évig tűrtem, de már nem bírom. – roskadt le a konyhaszékre édesanyám. – Ha most elmész, soha többet nem akarlak látni.

Éreztem, ahogy a szívem összefacsarodott, mikor anyám ezt kimondta. Apám csodálkozva nézte anyámat. Úgy láttam, egy pillanatra elgondolkodott. Talán itthon marad és végre otthagyja azt az idióta munkáját. Egy igazi család lehetnénk.

De tévedtem.

- Sajnálom Rebecca, de nem maradhatok. – mondta Edgar. – Szeretlek...

- Persze, szeretsz... akkor nem hagynál itt bennünket. Miért teszed ezt velünk? – kérdezte zokogva anyám.

- Kérlek, értsd meg Rebecca. Ha maradok... - habozott apa. Megrázta a fejét, mint aki a gondolatait hessegeti el. – Ígérem, hamarosan újra látjuk egymást. – megpuszilta anyám könnyes arcát, aki hirtelen ellökte magától...

Apám meglepődve állt anyám előtt. Jobbnak látta, ha most inkább elmegy. Elindult kifelé a konyhából. Átölelt engem, aztán megcsókolta a homlokom.

- Vigyázz anyádra. – mondta nekem.

Felvette a kabátját és kilépett az ajtón...