Guardians of Magix

Kiruccanás a Földre

Siria a szobájában feküdt, és feszülten olvasta a könyvét. Még az anyja erőltette rá, mondván, ő csak a stílusával törődik - bár ezt meglepő volt pont a királynőtől hallani. Miss Solaris csak magával törődött, neki saját maga volt az első a toplistán. Semmi más nem érdekelte a trónon kívül. Amióta királynő lett, rendkívül belekényelmesedett az uralkodói szerepbe. Ez volt a végleges hiba a lépéseiben.

A nő éppen a lány apjával veszekedett. Évek óta ilyen a viszonyuk, de egyszerűen képtelenség hozzászokni ehhez a bánásmódhoz; ilyenkor Ria mindig a szobájában feküdt bezárkózva, és a szökésén gondolkodott, amit azon a napon meg is tervezett valósítani. Nagy levegőt vett. Még volt három nap az Alfea nyitásáig, de oly sok időt már képtelenség volt kibírni Solaria kapuin belül. Mindenkit felzaklatott a folytonos veszekedés, és ezt még az időjárás is megérezte; napok óta csak esett az eső, és elállni már nem szándékozott. Mintha csak dézsából öntötték volna!

- Ebből most elég! - sziszegett Siria, és becsapta a könyvét. Erősen a hajába túrt, aminek következtében pár vékony tincs nedves kezén ragadt. Egy táskába dobált pár cuccot, ami egy gyenge varázslat keretén belül az Alfeában kötött ki. Kinyitotta az ajtaját, majd halkan kiosont azon. Próbálta elkerülni a még mindig veszekedő szüleit, akik ha meglátják lányukat, rögtön fogságba zárják a szobába - azonban a régimódi megoldás már nem volt elegendő. A nagyfolyosón sétált végig, ami a hátsó kijárathoz vezetett. Halkan próbálta kinyitni az ajtót, de a deszka mintha a kitört volna a helyéről; egyszerre nyikorgott és csapódott be a huzattól, amit a pár méterrel odébb fekvő ablak generált.

Magas sarkú kopogása hallatszódott a túloldalról, de Siria megelőzte a kellemetlent. A gyűrűje segítségével a legközelebbi bolygóra teleportált. A pár perces út mámorító volt. Fénylő, magenta alagút vette őt körül, és mintha a mennyországban lett volna! Egy dologban biztos volt; az út kellemesebb volt, mint a kezdet a cél felé. Azonban gyorsan kijutott a kapun. Talán gyorsabban is, mint szánta - fél méter magasról zuhant le a harmatos fűre. Nem volt elég az esés - még tovább gurult a dombról lefele, ahol végül egy kidőlt fa állta útját. Fájdalmasan nyögött fel, de képtelen volt felállni. Undorodva nézett végig a téren. Bizony, a Földre esett! Egyenesen gyűlölte ezt a helyet, az embereket, és mindent, amit látott.

Évekkel ezelőtt itt vesztette el a hozzá kedves barátnőjét; Harpert, akinek a sírja Solaria nagykapuja mögött helyezkedik el. Harpert kisgyermekkorában ismerte meg, együtt jártak ki a játszótérre, aztán együtt jártak Alfeába, lassan pedig mindent ketten csináltak. Aztán... egyszer vége lett.

- Annyira utálom a sorsot! - sipított Siria, és megpróbált egy tisztást keresni, ahol békében leülhet pihenni, és végiggondolni; most kihez kezdjen? Végigsétált a fák közötti ösvényen. Mikor a végéhez ért, boldogan felsóhajtott - a tisztás mellett talált egy neki való farönköt is, amit viszonylag kényelmesnek lehetett mondani. Tökéletes menedéket ad pár napra! Víz meg biztos lehet a közelben - ha nem, rákényszerül lopni a Földi boltokból, amikben még egy kamera sem helyezkedik.

Gallyak törését hallotta maga mögött. Ijedten konstatálta, hogy itt ugyan nincs egyedül, sőt - többen is vannak itt rajta kívül, méghozzá nem emberek. Miután megfordult, maga előtt találta Knattot, és a mellette fekvő kisállatokat, amiket már réges rég óta tart.

- Kellemetlen egy találkozás! - húzta el a száját Siria, de közben félelem csillant a szemeiben. Nem készült erre a helyzetre. Az út teljesen lefárasztotta a lányt, arra már teljesen képtelennek látta magát, hogy megküzdjön ezekkel a szörnyetegekkel. Még mielőtt támadhatott volna, a kis lények tömegesen ugrottak rá - főleg a kezére, de a gyűrűt Siria gyorsan változtatta át. Aggodalmasan hangoztatta szülőhelyének nevét, mire már egész sok állat halott lett; de a végén Siria a földön kötött ki, teljesen reménytelenül.

A fák közül előlépett egy vörös hajú lány. Nem tudta, mit tesz éppen - csupán segíteni akart a tündéren, aki sebhelyekkel volt teli.

- Ebből elég! - kiáltott fel. Knatt felé fordult, és hatalomtól ittasan - s meggondolatlanul az összes lényt ráküldte. Siria felpattant, hogy segítsen neki, de a vörös nem éppen szorult rá. Átlátszó - illetve fehér erőtér alakult ki körülötte - és a kis állatka körül, aki a füleivel takarta el két szemét. A korcsok háromnegyede elpusztult a mérhetetlen varázstól, a maradék pedig bután tovább támadta a tündért - aki mégiscsak gyengébbnek látszott, de annyira megerősödött a percek alatt, hogy elbánjon velük. Knatt dühödten rendelte maga mellé a megmaradt lényeket. Sóhajtva tért vissza a három boszorkányhoz, de Siria örömkönnyekben tört ki. A másik lány nyakába borult. Riáról tudni illik, hogy erős és magabiztos, de hangulatingadozásai bőven vannak, néha ingerlékeny, néha gyenge, néha pedig csupán ölelgetni van kedve.

- Annyira köszönöm! Nélküled már... halott lennék. - ismerte be a fejét rázva. - Amúgy nem is tudtam, hogy a földön vannak még tündérek. Nekünk mind azt mesélték, hogy évszázadok óta kipusztultak itt - tette macskakaparásba Ria a hozzászólását, majd leült a farönkje mellé. Émelygett a fáradtságtól, ez a rövid harc több energiát vett el, mint gondolta volna - bár számításai sosem voltak teljesen pontosak. Valahol mindig tévedett valamiben, ami aztán a tervet átváltoztatta - nem volt éppen kellemes improvizálni ilyen helyzetekben.

- Itt vagy még? - legyezgette a vörös előtt a kezét Siria, aztán leesett neki is, hogy a lányt sokkolta a helyzet.

- Tudtad, hogy tündér vagy? - vonta össze a szemöldökét, és hátrébb lépett.

- N-nem. - dadogott a másik lány, miközben hevesen rázta a fejét. Siria tehetetlenül szorította össze a száját, és oldalra nézett. Be akarta vetni mindennapos tervét, a terelést - akkor talán végre megszólalna az idegen.

- Figyelj, muszáj mondanod valami értelmesebbet is, talán tudok segíteni a helyzeteden. - hajolt le, ugyanis a segítőkész lány lerogyott a fűre.

- Én m-mi is v-vagyok pontosan? - temette a fejét tenyereibe, mire Siria lefeküdt mellé. - Nem mondhatok semmi biztosat, de talán... segítségemre lehetnek valakik, később. - mosolyodott el biztatóan Ria, majd undorodva konstatálta, hogy a földi állatka a lábára mászott.

- Menj innen! - söpörte le hirtelen, de a lény megharapta a szőke gyűrűsujját.

- Kiko, gyere. - sütötte le a szemét a vörös, és az ölébe tette a kisállatot.

- Azt hiszem, illene bemutatkoznom. Siria Solaris vagyok, Solariáról. - mosolyodott el halványan az ujját szorongatva.

- Én... Bridgett. - habozott egy picit a másik lány, majd nagyot sóhajtva felpattant.

- Örvendek a találkozásnak, Bridgette. - mosolyodott el Siria.

- Én, nem értem mi folyik itt. Annyi kérdésem van és válaszokat szeretnék. - nézett el oldalra, majd nagyot nyelt. - Méghozzá mostanában. Ezért szeretném, ha pár napot nálunk töltenél. Addig is kipihened magad. - tekintett vissza a kék szempárba a lány.

- Ígérem minden kérdésedre választ adok idővel, de légy türelmes, és figyelmes! Közel sem biztos, hogy olyan egyszerű lesz. - indult ki az erdőből Ria, és füle mögé tűrt egy hajtincset. - Most akkor jössz, vagy maradsz válaszok nélkül?