Már rég otthon kellene lennem, de egyszerűen nem szeretek otthon lenni. Steve az akivel tudok egyetlen értelmes szót váltani, Billy eddig is állandóan mérges volt és gyűlölt. Most azt hiszem ez a tízszeresére ugrott. Én nem utáltam őt sosem, csak olyan voltam amilyen Ő velem. Ennyi, bár az igazság vele járója, hogy mióta érettebbek vagyunk azóta különösen sokat fantáziálok róla. Nem sokat segít, hogy mindig hallom ahogy az aktuális partnerével csinálja. Egyszer bezárkóztam a fürdőbe és simogatni kezdtem magam annyira felizgatott. Azóta van füldugóm vagy lelépek valami indokkal csak ne halljam.
- Hol voltál eddig?
A nappali felé néztem ahol Billy sörözött, nem volt csapzott tehát ma nem hozott új lányt.
- Steve-nél voltam, persze semmi közöd hozzá!
Megvillantotta hófehér fogsorát és nevetett kicsit, elindult felém.
- Semmi közöm hozzá?
Hirtelen felrúgta a széket én meg kicsit megszeppentem.
- A bugyidban is járt már Steve? A kishúgom meg engedte neki, hogy belemásszon?
- Fejezd be Billy, engem sem érdekel kivel fekszel le!
Faképnél hagyva indultam el a szobámba, de nem tudtam bezárni az ajtóm. Úgy belökött, hogy az ágyon landoltam.
- Szóval keféltettek?
Persze csak barátok vagyunk, de mit érdekli.
- És ha igen? Mit érdekel Billy?
Az arca rángott az idegtől, bezárta az ajtómat majd visszafordult. Az atléta a sarokban landolt. Ezzel megmutatva tökéletes felső testét.
- Billy?
Kérdeztem miközben a hangon elhalt.
- Mond csak jó volt Steve-vel? Nekem elég feszültnek látszol, talán még sem tudta kielégíteni a vágyaid.
- Billy kérlek.
Fentebb akartam csúszni az ágyon, de a bokáimnál visszahúzott és félig beletérdelt a combomba. Az övcsatja súlyosan koppant a földre, a cipzárját lehúzta.
- Gondolom nyálas lehetett, Steve elég puhánynak tűnik.
- Billy fejezd be kérlek!
Mérgesen tépte szét a ruhám így csak a bugyiban voltam előtte a kezeim szorosan a matracba nyomta. A kék íriszei bejárták a testem.
- Szinte érintetlen a bőröd. Még csak meg sem jegyzett? Mekkora pöcs.
- Billy.
Megcsókolt, mohó és uralkodó volt. Mire visszacsókoltam, a nyakamnak esett. Erősen beleharapott, felnyögtem. Így haladt lefelé a melleimhez. Puszilgatta vagy nyalogatta.
- Ő jobban izgalomba hozott mint én April?
Nem tudtam válaszolni olyan jó volt. Éreztem ahogy egyre keményebb.
- Válaszolj!
Engedett el és a bugyimat tépte rólam elég időt hagyva, hogy felcsússzak az ágytámlához. Lerúgta boxer-rel együtt a farmert. Keményen állt, úgy mászott fel hozzám. A szívem irgalmatlan ritmusban jár. A tekintette kegyetlen volt.
- Rajta April, tedd csak szét a lábaid!
Eddig bírtam a könnyimnek már nem parancsolhattam.
- Nem volt köztünk semmi.
Megfogta az állam, hogy rá nézzek.
- Nem hazudsz ugye?
A hangja kellemesen nyugodttá vállt, a fejem ráztam.
- Nem Billy.
Elmosolyodott, a szabad keze pedig a lábam közé csúszott. Az ujjai cirógattak, remegtem és tisztára benedvesedtem. Sóhajtoztam, újra megcsókolt. Nyoma sem volt haragnak, csak a vágy maradt. Szét tettem a lábaim, az kezeim az arcára simítottam. Bizonytalanul, de az egyik kezem végig simítottam a kockás hasán, de mielőtt máshol járhatott volna visszaszegezte a támlához.
- Ne siess, miénk az éjszaka!
Sokáig csak az ujjaival és az ajkaival érintett, mikor valami különösen jó érzés töltött el leállt. Végül elkapott a sírás, a gyomromban lévő gombóc egyre nagyobb lett.
- Billy!
Rám vigyorgott és valami hihetetlen könnyedén hatolt belém.
- Egy ilyen kibaszott istennő sak nekem jár.
Morogta a számba, majd csókban kötöttünk ki, fülledt és ösztönös volt. A mámor teljesen megszédített. Billy, Billy ismételtem. Mikor mindketten csúcsra értünk még mindig felettem támaszkodott, elégedett csapzottsággal.
- Szeretlek!
Sírtam megint, a mellkasába bújtam. A hátam simogatta. Tudom. Ennyit mondott, de arról, hogy szeretne szó sem volt. Másnap egy újabb lány kerülgette a parkolóba. Tudtam mi lesz a vége, így elindultam gyalog. Vagyis akartam.
- April!
Felé néztem és a kezével intett. A kocsihoz érve csak annyit hallottam, hogy nem akarja megdugni mert megígérte Steve-nek, hogy hagy neki is pár lotyót. A csaj sértetten vágtatott el. Beszállt mellém és rám nézett, széles mosollyal.
- Ez mire volt jó?
Kérdeztem, de nem válaszolt. Az arcomra simult a keze és pillanatokon belül ott csókolóztunk a kocsiban ahol az egész kurva suli láthatott.
- Mert szeretlek és leakarok állni az erdőben, hogy megmutathassam mennyire. Ha te is akarod.
Pirulva bólintottam, már az úton száguldottunk. Mint egy hülye vigyorogtam. Billy egy hülye barom, de a privát barmom.
YOU ARE READING
Billy Hargrove - Mocskos szerelem 🥀
FanfictionEgyetlen év volt köztettek Billy mégis azt hitte, hogy uralkodhat feletted. Veszekedések végtelen rengetege, már kis gyerek korotoktól mostanáig amit fűszerez a szexuális érés is.