Tudom nem egyszerű, olyan mint a tenger, amikor jó kedvű, sima felülete mint egy tüköré, de mikor haragos nem tud vele szembeszegülni semmi. Ilyenek az érzéseim. Tudom, mindig nyugtatgattok, de én ilyenkor csak félni tudok, nyom belülről a tudat, hogy bárkit bánthatok. Senki nincs biztonságban körülöttem, mindenkit megbántok egyszer, ez mindig így volt, így is lesz.
Egyszer ültem nyugodtan, majd rám jött, összehúztam magam és sírni kezdtem. Hogy védhettem volna ezt ki, hát felugrottam rohantam egy kört. Ahogy futottam, egy könnycsepp gurult végig a szememtől egészen a nyakamig. Hirtelen elmúlt az érzés, de nyugtom nem volt, tovább futottam és ordítottam egyet, hogy miért azt nem tudom, de segített. Boldogan mentem vissza az épületbe és ültem le a többiek mellé, ők már megszokták ezt, tudom jól.
