-1-

21 3 0
                                    


-Tehát így történt, hogy a második világháború után Németország...                      

- Így kezdtem bele a háború menetébe, gimnázium első évének első napján, még ünneplőbe öltözve. A történelem, angol szakos osztályfőnököm, Kriszta néni, mosolyogva hallgatta az anyagot, ami a semmiből pottyant le, és megkérdezte ki tudna mondani róla néhány szót. Jelentkeztem, és bele is kezdtem. Mínusz egy óra, hála nekem. Áltaps, ami nem a felelésem miatt hangzott fel, hanem az óra húzásom miatt. Ilyen ez. 

-Szép felelet volt. Kapsz érte egy ötöst. - mosolygott, és beírta a Krétába a jegyem. Bólintottam, és beültem az ablak felöli utolsó padba, ahová ledobtam a kabátom, és táskám. Leültem, és abban a pillanatban megszólalt a csengő. Mindenki kimegy a teremből, régi barátokhoz, vagy éppen újakat szerezni. Én nem sietek. Ráérek.
Be zártam a terem ajtót, és át öltöztem. Mivel az emeleten van a terem, az ajtó zárva, senki nem lát be. Nem mintha érdekelne bárkit is, mi van egy osztályteremben. Egy perc múlva már nyitva volt az ajtó, de senki nem jött rajta be. A táskám mélyéről elővettem egy spirál vonalas füzetet, és egy tollat. Kinyitottam, és írni kezdtem. Csak írtam. Mindent ami az eszembe jutott.

Nem figyeltem másra, de láttam, hogy valaki bejött a terembe. Le rakja a sporttáskáját, majd az egyszemélyes pad szélére ül. Nem szól, nem zavar. Nézi a füzet oldalát, olvas.

-Ez -rá rakja kezét az alkaromra, majd végig húzza rajta kézfejét, egészen az írásomig. Szememmel követem mozgását. Érintése puha, magabiztos. - itt nem jó a rím. Nem jön ki ezzel.

-Valóban. -veszem észre a hibát, és áthúzom.
-Lehetne mondjuk az egész sor az, hogy: "félek, vagy ..." - itt meg akad. Átfutom  a sorokat, és bevillan. Egyszerre mondjuk ki a helyesnek ítélt sort. - "Félek vagy élek?" - Leírtam. Így már jó.

-Felolvasod? -kérdeztem a fiútól. Sötét szőke haja, kócos, ugyanakkor benne van a rendezettség. Szemei kékes zöldes árnyalatúak. Bőre világos, és puha.
-Örömmel. -mondja, és felolvassa soraimat. Hangja rekedtes, mégis lágy, nyugtató. Szemem sarkából látom az arcát. Bal oldalon egy mélyebb seb húzódik, ami gyógyuló félben van.

-Ez jól sikerült. - mondtam ki a véleményem, a saját írásomról.

-Nekem bejön. - mosolyog rám. Bólintok, majd elrakom a füzetet.

Csengetnek.

-Nem baj, ha ide ülök melléd? - tette fel a kérdést a srác.

-Nem.

Megfogta a táskáját, és lerakta a mellettem lévő pad jobb oldalára.  Szinte robbanásként rontottak be a terembe. Most jön, a bemutatkozó rész. Hurrá, de nem vártam..

-Hé Noah, megtaláltad a gimit? -kérdezte egy göndör srác, ezek szerint a mellettem ülő Noahtól.

-Igen Daniel, amint látod itt vagyok. - válaszolt, majd visszafordult hozzám.
-Most már nem adhatok neked valami kamu nevet magammal kapcsolatban. - Kacsintott rám.  - Noah vagyok.

-Örvendek. - mosolyogtam Noahra, és előre fordultam.

Вы достигли последнюю опубликованную часть.

⏰ Недавно обновлено: Dec 25, 2022 ⏰

Добавте эту историю в библиотеку и получите уведомление, когда следующия часть будет доступна!

E Z Ü S TМесто, где живут истории. Откройте их для себя