Bocsáss meg, Dazai

Dühösen rugok bele az egyik kőbe ami előttem hevert. Majd ahogy megyek előre ismét bele rugok, egészen addig amíg annyira bele nem lendűltem, hogy az úttesten kötött ki. Kezeimet zsebembe teszem, s fáradtan felsóhajtok. Beharapom alsó ajkamat, s érzem, hogy a nem régiben elmúlt furcsa érzés újból elborít. Olyan mintna belülről emésztene fel. Cafatokra tép.

-Már megint elérted, hogy egyfolytában rád gondoljak.-motyogom magam elé, majd a park egy olyan részében ülök le a padra ahova ndm járnak emberek. Felnézek az égre, ami a lemenő Napnak sugarainak köszönhetően narancssárga. -Miért jársz egyfolytaban a fejemben? Miért nem múlik el ez a furcsa érzés?-ki veszem kezeim a zsebemből, s ajkaim elé tartva rá lehellek kacsóimra. Rohadt hideg van.

-Valami baj van?-reflex szerűen lendítem öklömet a hang irányába, s mikor realizálódott bennem, hogy kit is támadok meg, már túl késő.-Sokkal erősebb lettél.-nyögi fájdalmasan. Unottan nézek ra, végül felsegítem a földről. Ez az idióta mindig a nyomomban van. 

-Mégis mit keresel itt Dazai?

-Csak erre jártam, aztán megláttalak  téged.-elmosolyodik, majd le ül mellém. Összébb húzom magamon kabátomat, makd egy kicsir arrébb moccanok. Nem akarom, hogy hozzám érjen. Akkor ismét eszembe jutna a még 2 héttel ezelőtt megtörtén valami. Elakarom felejteni örökre!

-Haragszol rám?-kérdezem kicsit félve, mire ismét elmosolyodik. Szivet melengető mosoly ez.

-Nem, nem haragszok rád, Chuuya. Én csak őrülten féltékeny vagyok.-érzem, hogy elvörösödök. Elfordítom a fejem, s hallom kuncogásodat. A szívem őrúlten ver, s érzem, hogy a pulzosom is az egekben van. Miért vált ki belőlem ilyen dolgokat?!??-Nem tudok mi tenni, Chuuya. Tudod, csak az jár a fejemben, hogy mi lenne, ha ki kötöznélek a pincémben. Akkoe megtarthatnálak magamnak! Vagy bezárnálak a szívembe! A magaménak akarlak tudni. Mert szeretlek.-szemeim ki kerekednek. Azonnal fel állok a padról, hogy elszaladjak, azonban utánam jön. Szorosan fogja csuklómat, s vissza ránt magához. Fejem a mellkasának ütközik, édes illata pedig megcsapja orromat. Ha lehetne életem végig csak ezt az illatot akarom érezni!

-Hülye Dazai! Igazán tudhatnád már, hogy engem csak te érdekelsz.-motyogom, s fejem mégjobban mellkasába fúrom. Ez olyan rohadt kínos!!

-Oh, tényleg így lenne ez, Chuuya. Bizonyítsd be!-beharapom alsó ajkamat, majd egy nagy levegőt véve, lábujj hegyre állok, s ajkaimat az övének tapasztom. Csak egy másodperc volt az egész, Dazai még is majd ki csattan az örömtől én pedig egyre kínosabban érezem magam. Arcom pedig olyan lehet, mint egy paradicsomnak! Ez pedig csak még szarabbá teszi a helyzetet.

-Bocsáss meg, Dazai.-suttogom majd elfordulok tőle. Karjait át dobja vállamon, s fejemre ad puszikat. Élvezem ajkai érintését azonban, mint mindennek ennek is vége szakad.

-Megbocsájtok.-kezd el vigyorogni.-De ha lehetséges akkor... Ne menj többé a közelükbe.

-Te is tudod, hogy lehetetlen. Velük dolgozom.

-Chuuya!

-Oké oké. Nyugi. Nem fogom hagyni magam. Bár ezt te is igazán tudhatnád.-morgom orrom alatt. Lassan fordít magával szemben. Mélyen szemeimbe néz. Mogyoró barna tekintete szinte lyukat éget szívembe.

-Igen, tudom.-ad puszit szám szélére, majd elhajol, hogy ismét kék szemeimbe fúrja barna iríszeit. -De szeretném biztosra menni.

Nem volt nagy szám ez a szösszenet, viszont muszáj volt ezt megírnom valakinek. Az egyetlen dolog amivel ki fejezhetem erzéseimet az az írás. Az erzéseimet a karakterekbe teszem akaratlanul is. Szóval nekk biztos feltűnik majd, ha megbocsájt nekem és el olvassa-e egyáltalán ezt a sztorit.

Na szóval. Akinek mégis csal be jött ez a szösszenet az vote-oljon és kommenteljen! Nagyon sokat jelentene 😊❤