Rózsa

89 5 0
                                    


Na de hogy történt az a híres rózsás eset, ami a Márika kisasszony dunyhája alól került ki?

*******************

1901 januárjában egy szál virág se volt sehol a Monarchiában, kivéve a drága hotelek puccos előcsarnokaiban, és még ott is csak kissé fonnyadtan. Innen lopta azt a híres vörös rózsát is Suha Isti, az Ambrózy villa ifjú mindenese, mikor is a fiatal báróné – vagy, ahogy mindenki ismeri, Mili kisasszony - kérésére egy levelet kézbesített. Cudar egy idő volt, de a legény korabelieket megszégyenítő sebességgel és ügyességgel mozgott előbb a Gellért hegy csúszós, majd később Buda utcáin. Amikor elérte célját és végre bemehetett a jó melegre, örömmel nézte, ahogy lefagyott ujjaiba visszatér az élet. Miután elég olvadtnak nyilvánította magát, elindult megkeresni a célszemélyt, egy bizonyos Kagódy Álmos grófurat. Gondolta is magában Isti, mennyire szerencsés az ő egyszerű nevével, és milyen szerencsétlen a gróf, hogy ezzel a furcsa névvel kell tengetnie nyomorult főúri életét. Mert bizony ez időben minden élet nyomorult volt Suha Isti szemében, tetejébe az övével. Hisz' hogy is lehetett volna boldog, mikor az a tüneményes, tűzrőlpattant tabáni komornalány folyton folyvást elutasította az ő gyengécske udvarlásait és bókjait, és rendszerint ki is nevette érte.

– Ezt Kagódy gróf úr kezeihez küldötték, személyes átadásra és azonnali válaszra – mondta hetykén kalapját levéve. A londiner azonnal, bár kétkedő pillantásokkal tűzdelve, átengedte, a címet a kezébe nyomva.

Felment a lépcsőn egészen a nyolcadik, legfelső emeletre, ahol a legutolsó ajtó mögött lakott az a bizonyos Kagódy. A fiú határozottan bekopogott, majd kisvártatva ki is nyílt az ajtó. Egy hájasan kövér, mindössze egy arany rakásokkal díszített lila köntöst viselt, derékban túlságosan is lazán megkötve.

– Ezt a méltóságos grófúrnak tetszett általam küldeni báró Ambrózy Richárdné – nyújtotta át a küldeményt. – A báróné azonnali választ kér, szóval én itten kint maradok, és megvárom, míg az úr megírja a válaszlevelet.

Szegény Isti egy bő fertályórát ült kint, amiközben küldték őt mindenhová, kezdetben csak ki, majd miután nem ment, melegebb éghajlatokra is. Amikor már majdnem elbóbiskolt, kivágódott az ajtó, és a még mindig köntöst viselő mogorva arcú úr ledobta elé a levelet, majd hangos csapódással visszatért a szobájába.

– Belzebub vinné el őtet a legmélyebbik otthonába – morogta épp serkenő bajusza alatt. A levelet mellényzsebébe nyomta a lehető legóvatosabban – hisz' mégis csak a Milikének fontos levelet vitt –,s elindult hazafele. Amint kiért a főcsarnokba, szembe került egy szinte gusztustalanul giccses vázával, amiben a legnagyobb meglepetésére igazi vörös rózsákat pillantott meg. Óvatosan és feltűnésmentesen odaoldalazott a puccos holmi mellé, és kiragadott belőle egy szál vérszín csodát. Balszerencséjére egy szobalány észrevette, és eszeveszett rikácsolásba kezdett, de Isti gyors elszaladt a helyszínről, mielőtt még bárki nagyobb feneket keríthetett volna az ügynek.

A hideg utcára kiérve végigfutott rajta a didergés, de nem állt meg, hosszú lábait kihasználva villámgyors léptekkel rohant tovább, baljával szorongatva a zsákmányt. A tüskék felsértették munkától kemény ujjait friss vért előhívva, ami aztán lecseppent a lucskos útra, nyomvonalat hagyva maga után.

Mióta Ambrózy Richárd maga mellé vette erősen ellenezte a bűnt, de ez most kivételes eset volt; Márinak lopta a virágot. Amint hazaért, első dolga volt a levelet még frissen és melegen átadni, csak utána ment volna vacsoráért Terka nénihez, ha a félkarú báró út közben meg nem állítja.

Karjaid melegeWhere stories live. Discover now