.~You Love I~.

.2.

Gyakran pillantgat hátra a vezetőülésről, figyelve, nehogy Levi még idő előtt felébredjen. Nem tudja pontosan mennyi ideig tart a szer hatása, de a fiú már jó két órája ki volt ütve és semmi jelét nem mutatta ébredezésnek. Hamarosan megérkeznek a házához, ám addig nem lenne jó ha hirtelen felébredne és esetleg megjegyezné az utat. Sokáig tervezte ezt és nem lenne jó, ha egy ilyen apróság miatt minden tönkre menne. Erőszakot meg nem akar alkalmazni. Még. Attól függ, hogy hogyan fog viselkedni.
Már alig van néhány kilóméter a végállomásig, szóval kezd megnyugodni. Néhány perc múlva meg is érkeznek. Leállítja a motort majd egy pillanat erejéig ráfekszik a kormányra. A terv első felét már véghez vitte. Most jön a következő szakasz, de kell pár másodperc pihenő.
Végtére is, nem minden nap rabol el valakit az ember. Újra hátranéz az ülésekre és mosolyogva tapasztalja, hogy a kis áldozata még mindig édesen alszik. És a szertől amit beadott neki, láthatóan merevedése lett, ami még most is enyhén látszódik. Biztos azért nem áll rendesen, mert múlik a hatás. Ez téríti észhez és máris kiszáll a kocsiból. Óvatosan kiveszi az utasát, ügyelve arra, hogy ne üsse be a fejét. Becsukja az ajtót majd elindul a ház felé. Lassan felmegy a verandára, onnan be a házba, egyenesen a nappali kanapéjáig. Ott finoman leteszi, ám véletlenül fentebb csúszik a fiú pólója, egészen addig, amíg nem a bordái is látszódnak. Egy pillanatra elképed a finom, tiszta bőr látványán, ami szinte kiabál azért, hogy valaki megérintse.
A keze már nyúlna felé, de még mielőtt az ujjbegyei összetalálkoznának a fiú testével, elrántja a kezét. Lentebb húzza a pólót majd eszébe jutnak a kocsiban felejtett dolgok. Körbe néz a szobában és mikor meglátja a keresett takarót, oda nyúl érte és ráteríti az omegára.
Lassan lélegezve próbálja lenyugtatni magát és elindul a bejárat felé. Mikor a friss levegő újra átjárja a tüdejét, máris tisztábban látja a dolgokat.

A kocsi csomagtartójából kiveszi a két szatyrot, amik tele vannak hideg élelemmel és vízzel. Majd a kezére akasztja Levi táskáját is, amit nem akart ott hagyni. Lezárja az autót és mivel feltámadt a szél, megszaporázza a lépteit.

Már lassan egy órája, hogy itt vannak, de a fiú még mindig semmilyen életjelet nem mutatott magáról. Csak ott fekszik mint egy darab, megkövült szar. Párszor le is ellenőrizte a légzését és a pulzusát, hogy egyáltalán él e még. Nem is nagyon van dolga, mert hát egy egész hetet eltöltött azzal, hogy berendezkedjen és tisztává tegye a terepet. Most minden tökéletes, de mégsem.
Már kezdte feladni, hogy ma bármit is fognak csinálni. És így is lett. Levi csak más nap reggel kezdett el mocorogni, amit a másik fiú árgus szemekkel figyelt. Mint azt is, ahogy alszik. Egész este mellette virrasztott. Még egy széket is a kanapé mellé húzott, hogy kényelmesen bámulhassa, ahogy áldozata alszik. Mikor Levi kinyitotta a szemét, egyből vissza csukta és a fejéhez kapott. A szer biztosan megviselte a szervezetét, de mikor újra látszani hagyta a szép szemeit, óvatosan körbenézett és szemügyre vette a takarót magán. Idegen volt neki az anyag, ezért finoman letolta magáról és felült. Oldalra nézett és mintha a lélegzete is megállt volna. A két fiú, szigorúan csak egymás szemébe nézett és az omega értetlenül tátogni kezdett. Mondani akart valamit, de egyszerűen nem jöttek a szavak.

-Jobban vagy? Tegnap kicsit ko voltál.-mondta neki az alfa és legalább egy egész perc is eltelt, mire a másik válaszolni tudott.

-Jobban. Elmondanád hol is vagyok?-kérdezte álmosan és a takarót lerugva magáról, rendesen felült a kanapén a lábát lelógatva. Körbe nézett, de nem volt ismerős neki a ház. Idegen bútorok, falak, illatok.

-Nálam.-válaszolta. A kanapén ülő hunyorított a vele szemben ülőre, de sehogy sem tudta eldönteni, hogy honnan olyan ismerős, vagy hogy egyáltalán látta e már valahol. Ezen az idősebbik halványan elmosolyodott, de más jelét nem mutatta, hogy tetszik neki az omega tudatlansága és gondolkodó arca. Majd mintha mégis megvilágosodna, de egyben meg is rémül, ahogy visszaemlékszik a tegnap történtekre, amikor rosszul lett és utánna lefogták az egyik barátját..... de az nem lehet, hogy lázban volt. Akkor most is éreznie kéne amit az nap este.

-Te tegnap ott voltál a bulin, amikor....-az alfa nem hagyta befejezni és a fiú szavába vágott.

-Igen. Ott voltam.

-Akkor te mentettél ki?-kérdezte kicsit félve és szégyelve magát. Mert hát az a hacacáré miatta volt.

-És ide hoztalak, hozzám. Biztonságba.-vigyorgott a fiú, mire az omega is mosolygásba kezdett. Nem tudta ő sem miért. Csupán nem akart egy ilyen szép mosolyra, fancsali képpel válaszolni.

-Köszönöm.-mondta Levi. Hiába, nem tudja még mindig, hogy mi lehetett az a furcsa fellángolás a bulin. És ha láz volt, akkor miért csak egy-két óráig tartott? Egyszerűn nem tudta megfejteni, mégis mi a tetves lófasz állhat ennek az egésznek a hátterében. Ő nem olyan ember aki átsiklik a bizonytalan tényeken. Mindenről tudni akar, ami vele történik. Már pedig ezt akárhogy nézi, nem tudja megfejteni mi válthatta ki belőle. Mióta fent van (öt perce) azóta ezen kattog az agya. Nem fér a fejébe, hogy valami előidézett benne egy rövid lázat. Soha az életben nem történt vele ilyen. Legalábbis tegnapig nem.
Arra is gondolt, hogy esetleg még sem az volt, de akkor Reiner miért akart minden áron neki rontani?
És olyan érzése van, mintha az egész testéből minden energiát kisajtoltak volna. Alig van benne erő. Néhány szó után máris fáradtnak érzi magát. Még csak nem is ivott annyit, hogy másnapos legyen. Kizárt dolog, hogy az alkohol miatt történt az.... ami történt. Ivott már ő jóval többet is és egyszer sem fordult elő ez, de még csak hasonló sem.
Úgy gondolta jobb lesz, ha mihamarabb felkeres egy orvost. Nem szeret szórakozni az egészségével. Ezt ki fogja vizsgáltatni. Valami nincs rendben vele.-Kaphatnék egy pohár vizet. És utánna azt hiszem lépek.-az alfa bólintott egyet majd felállt a székből. Nem ilyed meg a tudattól, hogy a kis omega el akar menni. Úgy sem tud. Ez egy lakatlan környék. Még más házak sincsenek ezen kívül. Kocsival egy órára van innen a főút. Szóval, ha csak nem tud vezetni, képtelenség lesz eljutnia még a veranda lépcsőjéig is. Na meg azt sem tudja pontosan hol van most. Ha tudná milyen messze keveredett az otthonától.
A konyhába érve levett egy poharat a polcról és teli töltötte. Visszament a fiúhoz, aki időközben felvette a cipőjét és a táskáját, amit az idősebb a kanapé mellé tett. Átnyújtotta neki a vizet, amit megköszönt és egyből legurított.

-Akkor én most megyek. Örültem a találkozásnak és köszi, hogy elhoztál.-elindult a bejárat felé, az alfa pedig a falnak dőlve figyelte, ahogy átlép a küszöbön és a lépcsőnél megtorpan. Körbe nézett. Valószínűleg egy lépcsőházra vagy utcára számított, nem egy kihalt, erdős tájra. Ácsorgott még néhány másodpercig, majd vissza sétált a barna hajúhoz. Ő egy városi fiú. Ahhoz szokott hozzá, hogy körülötte nyüzsög az élet. De itt egy árva lelket sem látott, egyet kivéve. A táj is nagyon szokatlan volt neki. Vidékre is nagyon ritkán jár nem, hogy ide. Ez a nagy semmi. Az utat sem lehet rendesen látni.

-Hol vagyunk?