Tekergők emlékei

A szelíd farkas

Az első év, hogy Remus Lupin felszabadultan ballag barátai körében a Nagy Terem felé, és nem kell hazudnia a friss kötései miatt, amiket egy hete szerzett az augusztusi telihold  miatt. James, Sirius és Peter is tavaly jött rá a nagy titkára, és egyáltalán nem undorodtak meg tőle, sőt. Azóta James, ha nem magukban voltak, mindig „szőrös kis problémának” hívta a betegségét. Emiatt persze a hálókörletük lány tagjai azt hitték valami rágcsálóról beszél. Pedig egy kórról volt szó, ami élete végig kísérteni fogja…
Még a mai napig tisztán él az emlékében, mikor ötéves korában egy Fenrir Greyback nevű vérfarkas betört a házukba, az ő szobájába és megharapta. A szülei mindent megpróbáltak, gyógyítótól gyógyítóig jártak, de sikertelenül. Azóta a vérfarkasság nyomait viseli magán. Ha közeledik a telihold feszültebb, levertebb, gyengébb, a végzetes éjszakán pedig újabb és újabb sebeket ejt testén, melyet jó pár napig tart kihevernie. Szerencsére Madam Pomfrey is azok kevesek egyike, akiket Albus Dumbledore beavatott a titkába, így ellátja a sérüléseit, így egyre kevesebb az olyan heg, melynek nyoma is marad.
Amióta a legjobb barátai is tudják, sokkal felszabadultabb   főleg, hogy a telihold másnapjain ők az elsők, akik meglátogatják, és igyekeznek a fájdalomról elvonni a figyelmét. Bár már a vonatúton kiderült számára, hogy ez az év se lesz unalmas, tekintve, hogy egész végig azt hallgatták Siriustól, – aki a nyár utolsó hónapját a Potter családnál töltötte –, hogy a szemüveges fiú unokatestvére mennyire egy fura, ijesztő és undok nőszemély, és egyébként se érti, hogy fogja tudni James elviselni, amíg be nem tölti a felnőttkort…
- … Nem mellesleg ott se volt a vonaton! – mondja továbbra is Sirius, immár az iskola falai között ballagva. – Pedig te mondtad, – mutat rá Jamesre. – hogy velünk fog idejárni a Roxfortba, hisz nem végezte el a harmadikat az Olteanban…
- Hogy végezte volna, ha a mágusképzőt megtámadták? – kérdez vissza az érintett szemet forgatva.
- És ahogy hallottam be is zárták. – jegyzi meg Remus halkan. – Legalábbis Apa ezt mesélte…
- Így van. – bólint rá James. – Az Oltean Mágusképző örökre bezárta a kapuit. A román kormány nem adott engedélyt és pénzt se az újraépítésre. De, ami Virginiát illeti…
- Virginia? – tekint rájuk Peter. – Így hívják?
- Mintha nem mondtam volna ezerszer a nevét! – akad ki Sirius.
- Nem. – tartja fel mutatóujját mosolyogva Lupin. – A nevét nem mondtad, csak hogy beképzelt ribanc, és egyéb igencsak nem szép jelzőket. Illetve talán egyszer a vezetéknevét, Strider. De nem vagyok ebben se biztos. – játszik rá, mire James és Peter felnevet.
Sirius lenéző tekintettel néz végig barátján, majd magasba csapja az orrát és ott hagyja őket. – Akkor is mondtam. – vág vissza, de a huncut mosolyt nem tudja levakarni a szája sarkából.
Kacagva követik. Szép sorban felzárkóznak a többi diákhoz, és a Nagyterembe érve helyet foglalnak a Griffendél asztalánál. A hosszú asztalokon az üres tányérok, étkészletek, poharak vannak még csupán, hisz az elsőévesek beosztási ceremóniáját még megvárják, hogy mindenki egyszerre ehessen. Látják, ahogy McGalagony professzor bevezeti a kicsiket és mint mindig most is várakozva lesik, hogy vajon kik fogják gyarapítani a vörös-arany ruhások sorát.
- Merlinre, de éhes vagyok. – nyögi rá nem sokkal Peter. – Miért húzza eddig ezt a Süveg…
- Türelem, haver. – kacag fel Sirius. – Nem fogják  előled a kicsik megenni azt a rengeteg kaját.
- Mi is ilyen… aprók voltunk? – néz végig az elsősökön Remus, és vigyorogva tekint társaira. Az elmúlt nyáron mind megnyúltak, kivéve talán Petert, ő inkább pufókabb lett.
- Feltételezem. – könyököl fel James az asztalra, de nem a kicsiket lesi, hanem egészen más személyt, hosszú vörös hajjal. – Nem emlékszem két évvel ezelőtti önmagamra.
Már az utolsó diákoknál járnak, mikor sugdolózás csapja meg a fülüket, és mintha az asztaloknál ülők se figyelnének már a ceremóniára. Elsőnek Remus veszi észre, hogy mennyire megváltozott a terem hangulata, és nyújtózkodva kezdi keresni az okát. Mozgást vél felfedezni a padsorok között, és középen meg is lát négy alakot, akik beléptek, és egyenest a tanári asztal irányába tartanak.
- Mi a fene… - hangzik közvetlenül mellettük Dorcas Meadowes szájából.
- Mit látsz, Dodi? – hajol ki az aprócska termetű Marlene McKinnon, de addigra már mindenki a jövevények felé tekintget.
- Merlin szaros gatyája… - ámul el James.
- James, mit csinál itt édesapád? – tekint a szemüvegesre Peter. – És ki a másik három férfi, meg a csaj?
- Csak emlegetni kellett. – húzza el a száját Sirius szemet forgatva, de ekkor megpillant egy fiatalabb férfit a társaságban, aki szakasztott mása rokonainak, így összehúzott szemöldökkel figyeli tovább.
- Ő Virginia? – szűri le a dolgot Remus, és immár a barna hajú, alacsony lányt figyeli, aki Mr. Potter és egy sötétkék mágustaláros férfi között halad.
- Ez a csaj az unokatestvéred?! – kiált fel Peter, mire James elkapja a nyakát és befogja a száját, hisz annyira hangos, hogy többen is feléjük pislognak.
- A rokonod ez a lány? – tekint rá fölényesen Dorcas.
- Igen, anyám testvérének a lá… - kezdi magyarázni, de belé fojtják a szót.
- Hát egyáltalán nem hasonlít rád, Potter. – vág a szavába a lány. – Mondjuk szerencséje… - vigyorodik el, mire néhány barátnője felkuncog mellette.
- Szerencsére neked sincs hozzám közöd. – vigyorodik rá James, mire Meadowes elhúzza a száját, és elfordul vissza Virginia és a kísérete irányába.
- De mit keres itt a kuzinod? – fordul Lily a fiúhoz.
- Nos, ide fog járni, csak… - felelné James, de ekkor az igazgató felemelkedik és mindenki elhallgat a teremben, és a kis csapatnak is feltűnik, hogy egyébként a ceremóniának már vége… legalábbis az elsőévesek számára.