Ott álltunk mindketten mindegyünk a másik-másik oldalon a fal oldalain. Csak távolról figyeltem őt... Az ő oldala olyan komornak és fájdalmasnak tűnt.. Nem álhattam volna távolabb tőle, pedig alig 6 méter és egy hatalmas üveg volt közöttünk. Megjelentek az ő oldalán emberek, de nem lett tőlük sokkal boldogabb.. Az én oldalamon is megjelentek. Csak mások voltak.. Úgy hányzott, de nem mertem kopogni.. Hátha fájna neki a kopogás, ha megsüketülne tőle.. Végül nem bírtam tovább.. átkopogtam neki.. Felkapta a fejét, szomorú arccal rám nézett és ennyi volt.. Leültem, jó távol tőle és gondolkodtam.. Mikor ez történt egyre több ember jelent meg nekem, segíteni akartak, de nem tudtak. Ezen maximum ő tudott volna segíteni.. Mert valaha, nem volt köztünk egy fal... Aztán egy idő után, felállt, és rám nézett.. Sírt, de közben mosolygott. Majd megszakadt a szívem ahogy figyeltem a másik oldalon.. Kicsit közelebb ült hozzám.. Már csak néhány méter választott el minket. Háttal fordultunk a másiknak, nem tudom ő mit érzett.. De én nem voltam képes másra gondolni csak arra, ami régen volt... Aztán a félhomályból az ő oldalán, kicsit világosabb lett.. Már nem görnyedt össze a földön... Rám nézett.. És csak nézett egy darabig... Könnycsepp jelent meg a szemében, hátat fordított, és leült.. Ismét összegörnyedve, de nem távolra.. Közelebbre... Már én sem bírtam tovább.. Kicsordult a könnycseppem... Ekkore megjelent egy ember, aki letörölte nekem.. De az övét senki sem törölte le.. Aztán megjelent egy olyan ember, aki először megölelte, és megvígasztalta, majd hozzám is át jött... Engem is megvígasztalt.. Majd eltűnt ő is... Kis idő elteltével megint egymásra tekintettünk... Most is könnyezett.. De valamennyi örömöt is láttam a szemében.. Ettől kezdve, ha közelebb jött, fájdalmat éreztem... És a szívemhez kaptam... De láttam, hogy ő is... Egyre fájóbb lett minden... De nem adhattam fel, mert túlságosan szerettem ahhoz, hogy feladjam... És rajta is láttam, hogy kűzd... kűzdött önmagával.. Végül két olyan alak jelent meg, akik Mindkét oldalon képesek voltak mozogni, de nem tudtak segíteni.... Láttam rajta, hogy gyenge, szüksége volt valakire... És nekem is... De leginkább ő hiányzott... De az üveg ellen nem tehettünk semmit.... A két alak eltűnt ismét, én pedig leültem hátat fordítva.. Már feladtam az összes reményemet.... Akkor hallottam, egy kopogást, majd egy fájó sikítást... Gyorsan hátrafordultam.. Rám nézett könnyes szemmel, és az ujjaiba beleállt egy darab a falból... Vérzett.. ott vérzett előttem.. És nem tehettem ellene semmit.. Viszont a falban keletkezett egy kicsi lyuk... Pont annyi, hogy oda tudtam nyúlni a kis ujjammal a kezéhez.. Láttam, hogy fáj neki, éget.. De elállt a vérzés... Egymásra néztünk... Majd én is kopogtattam... Az én kezembe csak egy icipici darab üveg állt bele.. Így két kis lyuk keletkezett... próbáltunk beszélni de nem hallottuk egymást.. Csak a sikítást, a fájdalmat, a szomorúságot, a keserűséget lehetett érezni... Fél méterre ült már csak le az üvegtől... Láttam rajta fájdalmat... De, amikor visszaküldtem volna, belenyillalt a fájdalom a szívembe... Odaléptem a falhoz, és beleütöttem, mert reménykedtem, hogy ezúttal nagyobb darab esik ki, és hallani fogom, amit mondd.. A kezembe beleállt egy hatalmas darab üvegszilánk, hatalmas sikítottam aztán észrevettem, hogy neki is esett a karjára és a vállára egy csomó pici darab... Aztán ismét megfordult.. Rám nézett, és látta rajtam, hogy vérzek... Elsírta magát újra.. Átnyúlt az üvegfalon, és végigsimított a kezemen... Irtózatosan fájt. Neki is.. Egyszerre kaptunk a szívünkhöz... Az egyik alak visszatért.. Papírt hozott és ceruzát... Megkértem rá, hogy hozzon valamilyen nagy eszközt, amivél szét ütöm ezt a falat... Erre ő azt válaszolta, hogy nem lehet, eszközzel lerombolni, mert visszanőne tőle kitört része is... Megkérdeztem tőle, hogy mivel lehet... Azt válaszolta, hogy majd rájövünk magunktól... Ekkor eltűnt az alak és az ő kezében már megjelent egy rajz... Egy tövissel körbevett, felakasztott arc nélküli embert ábrázolt.. Aztán magára mutogatott... És akkor jöttem rá, hogy az őt akarja ábrázolni... Felkaptam az én lapomat, és rajzoltam neki, egy összetört vázát.. és magamra mutattam én is... Ezek után mindig máshova ült... Nem ült távolabb... ezúttal felém fordult... Felállt ismét, és ő is beleütött eggyet a falba.. Most nem csak a kezét sebezte meg... Hanem az egész karját... És ömlött belőle a vér... Rám, rám esett egy darab, apró kicsi darabokban, az egész hátamra.. Majd kiestek, de csöpögött belőlem a vér... Átnyúltunk a másikhoz.. De ezúttal ez nem segített... Mi lehet az, ami megment minket?... Nem lehetett semmit tenni.. Közelebb álltunk és alig tudtunk állni... Úgy fájt.. Láttam, hogy a kezén felszakad az előző seb.. És kicsit távolabb ült tőlem.. De ezzel nagyobb fájdalmat okozott.. Akkorát, hogy nem tudtam állni.. Le kellett térdeljek, hogy bírjam... Csak üvöltöttem... És azt mondtam neki.. Ne menj távolabb!... Láttam, hogy megfordul.. hallotta volna?.. Közelebb lépett a falhoz... És meghallottam az én oldalamon azt, hogy.. Nagyon fáj!... Könnyes szemmel hozzá fordultam.. És már ő is sírt, ismét.. Ekkor újra megjelentek az alakok.. Letörölték a sebeinket... Bekötözték őket... Majd eltűntek.. Átüvöltöttem neki ,hogy.. Sajnálom!.. A válasza az volt, hogy.. Nem kell... Lehajtott fejjel ült előttem.. és rajzolt... Nem figyelt rám.. Illetve azt hittem... Aztán megérintette a falat és azt mondta... Hiányzol... Az ujjaiba üvegszilánkok ragadtak.. Nekem pedig az arcomban keletkezett egy kis heg... Kétségbeesetten nézett rám.. Te is hiányzol! válaszoltam... Mire a kezében lévő heg eltűnt.. és hirtelen melegség öntött el... Ekkor jöttem rá, hogy.. A falat nem tudom ledönteni egyedül... Mert ha próbálkozok fájdalmat okozhatok neki... Érthetetlenül ült ott... Állj ide közvetlenül velem szembe! Mondtam neki... Mire felállt.. de vérzett az ujja.. Rájött arra, amire én is.. Ráraktam a falra a kezem... És egyből odarakta ő is... De mindkettőnkbe beleállt az üveg.. és üvöltöttünk.. Nem akart eltűnni előlünk... De tartottuk a kezünket... És eltűnt a falból az a pici rész... Azonben, ez túlságosan fájt ahhoz, hogy folytassuk... Lassan kell csinálni... mert belehalhatunk... Beszélni kezdtünk egymáshoz... Megbeszéltünk néhány dolgot... Ami fontos volt.. Egyszer csak megláttam, hogy elkezd repedni a fal... De ha hozzáérünk még mindig ugyanúgy fáj... És neki sokkal nagyobb sebei voltak, mint nekem... Megpróbáltam gyógyítani őket, de nem sikerült.. A két alak meglátogatott, ezúttal csak őt.. A sebeit bekötötték, de nem állt el a vérzés... Összekuporodva feküdt a földön, sírva.. az összetört üvegszilánkok között... Én pedig a másik oldalon figyeltem.. És beleütöttem egyet a falba... Ne!.. Ne csináld.. Ez nagyon fáj!.. Kérlelt sírva... Csak segíteni akarok!.. válaszoltam, majd én is elkezdtem sírni... Akkor maradj itt és ne csinálj semmit! .. mondta ösztönösen... Meg akart mozdulni... De nem tudott... Nem tehettem semmit... Várnom kellett.. hogy begyógyuljanak a sebei... Közben ismét megjelentek az emberek... Megpróbáltak segíteni, de nem tudtak... Miután elmentek, rám nézett... De még mindig az üvegszilánkok között feküdt.. És nem tudtam neki segíteni.. Magamat hibáztattam... Nézd!... A fal! .. mondta csodálkozva.. Ránéztem a falra, ami megrepedt.. Már csak egy nagy ütés hiányzott ahhoz, hogy eltörjön... és darabkákra zuhanjon.. Kicsit közelebb kúszott a falhoz... Törjük össze!.. mondta bátran.. miközben cisszegett a fájdalomtól... Nem.. Nem akarok neked fájdalmat okozni... válaszoltam kétségbesetten... Ennél jobban már nem fájhat!.. De ha beléd áll egy üvegszilánk, akkor újabb sebed lesz, és bele fogsz halni!.. Térdre támaszkodott és nekidőlt.. Áááááá.. csak ennyit lehetett hallani, miközben elkezdtek a kezébe mélyedni a szilánkok... Odarohantam elé én is... Nekidőltünk a falnak.. Soha életemben nem ért még akkora fájdalom... Sírva üvöltöttünk, és éreztük a belénk fúródó üveget... Aztán egyszer csak, elkezdett ledőlni az üveg fal.. De ránk nem esett... Csak körénk.. Rá néztem... Nagyon szeretlek!.. – mondtam könnyes szemmel, vérző kézzel.. horzsolással az arcomon.. Sokkal több sebe volt, mint nekem... Én is téged!.. válaszolta halkan... Rám mosolygott... Illetve próbált, miközben a fájdalmait tűrte... Meg kellett ölelnem.. Nem bírtam tovább... Tudnia kellett, hogy milyen fontos nekem.. Ahogy megöleltem, magához szorított... Eltűntek a szilánkok belőlünk... Túl éltük.. mondta lágyan.. Igen.. Túl.. válaszoltam neki... Aztán rájöttm, hogy soha többet nem lesz ilyen.. Ez a fal nem állhat az utunkba többé.. mert ketten erősebbek vagyunk egy hadseregnél is... Mert.. a fájdalom képes eluralkodni bennünk, de nem irányíthat mindig minket.. Annál erősebbnek kell lennünk... És ő volt olyan bátor, hogy megpróbáljon harcolni... Megtanított rá, hogy kűzdenünk kell azokért, akik fontosak... És ő kűzdött.. Nagyon sok fájdalmat átélt miattam.. És remélem, hogy ez után többet nem fog....
