A Magány Burkában

ennyi.....

Meghaltam? Nem, nemhiszem. De akkor hol vagyok, és mi ez a fehérség? Fejemet a fájdalomtól óvatosan mozdítom jobbra majd balra. Gyorsan rájövök, hogy ez egy kórház. És ebben csak az a nagy probléma, hogy az eset óta nem bírom se az orvosokat se a kórházat. Lassan ülnék fel ha nem nyilalna a hasamba egy nagyot. Ekkor hallom az ajtó csapódását és látom berontani az egyetlen drága bátyámat. Egy nővér rohan utánna kiabálva.
-Uram!!! URAM, oda tilos bemennie még!!!!
Úgy látszik drága bátyám ebben nem különbözik tőlem. Ő is épp olyan önfejű mint én.
-BLAKE! BLAKE.....- hallom meg bátyám hangját aki ebben a pillanatban vágódik ide és ölel át szorosan - NEHOGY ITT MERJ HAGYNI.
-Jackob.....- szólitom meg mire fejét felkapva már inkább az örömtől kezdenek potyogni a könnyei -Ittvagyok. Ne aggódj ilyen könnyen nem szabadulsz tőlem. - mondom nagyon halkan és mosolyogva.
- Olyan hülye vagy.
Jackob csak sírt és én hátát simogatva nyugtattam.
-URAM AZZONNAL HAGYJA EL A HELYSÉ...- mondta idegesen a nővér de én félbeszakítottam.
-Kérem.....had maradjon........nekem...csak ő van.
A nővér is meglepődött csak ugyan ahogy én ezen a kedvességen, amit produkáltam. Sokszor jártam itt így a nővér tudja, hogy ha valaki akkor én igazán seggfej tudok lenni. És ha valaki bejön azt én kiküldöm és senkit nem fogadok szívélyesen.
- Jó rendben. De aztán hagyja pihenni mert különben sosem gyógyul meg. -mondta, majd elhagyta a termet.
Mikor már úgy véltem látni, hogy Jackob valamelyest megnyugodott elengedtem, ő pedig helyet foglalt az ágy melletti kis stokin. A bátyám elég jóképű már már szinte modell alkat de most mégis elég pocsékul festett. Ennyire ki lett volna borulva attól, hogy kórházba kerültem?
A sírástól vörös és feldagadt szemeit rám emeli majd így szól:
- Ne csináld ezt velem. Most, hogy végre megtaláltalak nem veszíthetlek el. - majd lehajtva a fejét elhallgatott.
Valakinek még fontos vagyok? Ezzel az egy gondolattal merültem álomba, ugyanis az altató hatása még nem ment ki a szervezetemből.