Panni, egy 17 éves tini a mindennapi életét éli, amikor egyszer csak a suliban meglátja Őt. Egy jóképű srác sétál be az ajtón, és onnantól kezdve Panni élete megváltozik. Minden értelemben.
Miután csekkoltam a netet, felmentem a szobámba hogy felöltözzek. Ezt vettem fel:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A sminkem egyszerű volt de nagyszerű:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Amikor elkészültem, lementem a konyhába, felvettem az uzsimat és elindultam suliba. Mivel a gimi kicsit messze van, villamossal szoktam menni. Így elindultam a villamos megállóhoz, amikor csörgött a telefonom. A kijelzőn Lizi képe jelent meg. Lizi a legjobb barátnőm, már úgy tíz éve. -Igen?- szóltam bele. -Halló! Panni! -Szia Lizi, mizu? -Szia! Figyu, azt akartam kérdezni hogy el tudnál e ugrani hozzánk, mert ugye tudod, kicsit elaludtam, és azon gondolkodtam, hogy nagyon jó lenne ha ketten késnénk el. -Ahha. Így már értem. De miért akarod hogy ketten késsünk?- kérdeztem összehúzva a szemem, amolyan "miben sántikálsz?" stílusban. -Mert akkor bűntársak lehetünk.- válaszolta, és ezer százalék, hogy vigyorgott. Én tudtam, túl jól ismerem. -Rendben, most az egyszer leszek a bűntársad. Egy perc és ott vagyok.- sóhajtottam. -Úúú, köszi!! A kapuban várlak.- mondta, és mar ki is nyomta. Hitetlenkedve felröhögtem, miközben elindultam Liziékhez. Amikor odaértem, Lizi idegesen toporzékolva állt a kapuban, és amikor meglátott, odarohant hozzám. -Panni! Végre hogy itt vagy! Menjünk!- ragadta meg a karomat, és rohanni kezdett a villamos irányába. Hát ez őrült. -Jó, jó, várj!- lassítottam le, és lassabban kezdtem el sétálni, magammal húzva őrült barátnőmet.
...
Amikor leszálltunk a villamosról a suli felé vettük az irányt. Miközben gyalogoltunk, mindenféléről beszélgettünk, merthogy első nap rengetek megbeszélni valónk volt. Így észre sem vettük amikor odaértünk a gimihez. Az aulában nem volt senki(természetesen, merthogy már öt perce becsengettek), úgyhogy gyors léptekkel siettünk a teremhez. Amikor az ajtó elé értünk, nem bírtuk eldönteni hogy ki kopog be, úgyhogy végül én tettem meg. Ahogy beléptünk a terembe, mindenki felénk fordult, Kovács úr pedig ( az osztályfőnökünk) mérgesen meredt, hol rám, hol meg Lizire. -Panna, Liza, mégis hogy képzelitek, hogy első reggel nyolc perc késéssel jelentkeztek?!- üvöltötte le a fejünket, mi Lizivel pedig lehajtott fejjel áldogálltunk az ajtóban (még mindig).
