3.rész

1K 82 10
                                    

Beomgyu pov.

Eljött a nagy nap. Végre találkozhatok vele. Bepakoltam a táskámba majd felvettem a Yeonjunos pólómat egy fekete szakadt nadrágot és egy kardigánt. Felkaptam a táskám majd lementem ahol egy kis pénz és egy levél fogadot.

Érezd jól magad. Raktam egy kis pénzt hogy tudj venni magadnak valami ennivalót.

Anya

Elvettem a pénzt, felhúztam a cipőm majd elindultam a megbeszélt helyre. Utközbe találkoztam Taehyunnal akivel együtt mentem tovább. Kis séta után oda értünk ahol már Soobin várt minket.

- Csak hogy itt vagytok. - mondta.
- Menjünk be enni. - mondtam. - Hoztam pénzt.
- Én is. Meg semmit nem ettem. - mondta Taehyun.

Bementünk majd a pulthoz állva megrendeltük amit enni alartunk. Leültünk egy asztalhoz. Pont kinéztem az ablakon mikor megláttam egy nagy fekete kocsit és egy csomó embert utána.

- Srácok meg jött Yeonjun. - mondtam.
- Akkor menjünk. - mondta Soobin.

Miután kidobtuk a szemetet elkezdtünk rohanni a kocsi után mint az őrültek. Hamar oda értünk.

- VIP jegyesek erre. - mondta az egyik őr.

Ránéztünk a jegyünkre és az volt rá írva hogy VIP. Elindultunk arra de láttunk hogy csak mi mentünk.

- A három VIP. Üdv. Kérem a csuklótokat. - vett elő három szalagot.

Rárakta az kezünkre majd elvezetett minket a VIP helyre. Egy óriási hely ahol pont akkor jött be Yeonjun.

-Ki kezd? - kérdezte Soobin.
- Menjen Beomgyu. Ő szeretne találkozni vele. - mondta Taehyun.
- Oké. - mondtam majd az asztal felé sétáltam.
- Szia. - mosolygott.
- Szia. Nagyon örülök hogy találkoztunk. - mondtam kicsit rekedve.
- Én is. - mondta. - Mi a neved?
- Choi Beomgyu. - mondtam.
- Beomgyunak szeretettel Yeonjun. - mondja majd leírja a nevem egy kis cetlire is.
- Ezt neked hoztam. - adok oda egy mentás csokit.
- Ó, nagyon szépen köszönöm. Nagyon szeretem. - mondta majd arréb rakta.
- Lejárt az időd. - mondja az őre. - Következőt.
- Köszi hogy eljöttél. - mosolygott majd vissza adta a albumot.

Vissza mentem a többiekhez. Vagyis csak Soobinhoz.

- Köszönjük hogy eljöttél. Egy sütit? - jön oda egy srác.
- Köszi. - veszek el egyet.
- Mi a neved? - kérdezte.
- Choi Beomgyu. - mondtam.
- Neked? - kérdezte Soobint is.
- Choi Soobin. És neked? - kérdezte majd ő is elvett egyet.
- Huening Kai vagyok. A barátaimnak csak Kai. - mondta.

Boys In Luv /BeomJun ff./ (befejezett)Место, где живут истории. Откройте их для себя