Magic in the Air

Első fejezet - Bejelentés

Csendes éjjel volt. A hold fénye könnyedén átszűrődött az ében árnyak között, melyhez hozzájárultak a varázslók és boszorkányok által gyújtott gyertyák pislákolásai is. Dumbledore a pennáját szorosan ujjbegyei közé fogta, majd mikor néhány gondolat sikeresen megfogalmazódott fejében, a tintába mártotta íróeszközét és szorgosan körmölni kezdett. A Roxfort hírneve az évek alatt egyre romlott, még annak ellenére is, hogy a varázsvilág leghíresebb varázslója, Harry Potter, a halálos átok egyetlen túlélője, aki szembeszállt Voldemort nagyúr haragjával, az iskolában tanult. Dumbledore ezáltal kénytelen volt beadni a derekát McGalagony professzornak, aki a terjeszkedést javasolta.
Albus félt. Tartott a lehetséges elhalálozási opcióktól, melyekre a Trimágus Tusán nem gondolt, és Cedric Diggory életébe került ez az emberi mulasztás. Nem akarta ismételten elveszíteni bármely más tanulóját, akit a szülők rábíztak egy teljes tanévre. Azt már nem viselte volna el.

– Románia csodás hely, és a sógornőm, Isobel is ott nőtt fel, teljesen veszélytelen. Ráadásul az Erdélyi Nemzeti Kviddics Csapat is jelen van, a játékosaink bőven tanulhatnak tőlük.

Azonban Albust nem érdekelte a kviddics, sem pedig az, hogy a roxforti diákok hány százaléka követi figyelemmel a sportot, ugyanis egyetlen szó volt az, ami lekötötte a figyelmét. Veszélytelen.

皿

Másnap este, vacsoraidőben, amikor már minden tanuló korgó gyomorral baktatott le az étkező helyiségbe, Dumbledore figyelmet kért. Ilyenkor mindenki, aki hozzányúlt már az ételhez, vagy egyes evőeszközökhöz, figyelmesen az asztalra helyezte a kanalát, kezeit pedig udvariasan az ölébe csúsztatta.

– Annyira éhes vagyok – sóhajtotta Ron Hermionéra pillantva, holott nem sokkal ezelőtt pótolta be az ebédjét.

– Ron, te mindig az vagy. Megtennéd, hogy kivételesen a hasad helyett a fontos dolgokra koncentrálsz?

– A hasam igenis fontos dolog – morogta az orra alatt.

– Shh! – szólt rá mindkettejükre egy elsőéves diák, mire a fiatal Weasley vérszemet kapott.

Azonban erőt vett magán, és tekintettel arra, hogy már bőven nem egy korosztályba tartoznak, kihúzta magát és tekintetét az igazgatóra vezette.

– Mint tudják, a Trimágus Tusa óta elmaradtak a külön kijárások, mellyel „Tudjukki” ellen igyekezzük megóvni a jelenlévők testi épségét. Sokan ezt zokon vették, hiszen nem egy panaszt hallottam arról, hogy karácsonykor a roxmortsi hétvégére nem került sor. Diáktársuk, Cedric elhalálozása mély gondolkodóba ejtette a tanári kart. Mindannyiukra gondolnunk kell. Mindannyiuk szülei elsősorban engem, mint az igazgatói tisztség betöltésére egyelőre alkalmas személyt fogják felelősségre vonni.

A teremben mély morajlás ütötte fejét, az ifjú varázslók és boszorkányok elégedetlenül szólaltak fel Dumbledore felvetései ellen, hiszen mint minden tinédzser, ők is szabadságért és függetlenségért lázongtak. A kis túlélő, Harry, aránylag csendben maradt, csupán a tömeg hatására olykor elhangzott a szájából egy-egy „ez nem igazságos!” csatakiáltás, melyet bőven elnyomtak társai kurjongatásai.

– Csendet! – suhintott a pálcájával Piton professzor, minek hatására az összes lebegő gyertya kialudt, egyet kivéve; mely Albus feje fölött lebegett.

Egyértelmű jelzésére rögtön egy pontra figyelt az összesereglett diákraj, az igazgató pedig apró biccentéssel fejezte ki háláját kollégája felé. Mindig is tisztelte Perselust, hiszen ismerte őt nagyon régóta, és ha volt valaki, aki tisztában volt a férfiú életének minden szenvedésével, akkor az Dumbledore volt.
Lily Evans halála egy örök fekete foltként éktelenkedett Perselus múltjában, melyet nem nyomhatott el soha a tanári állás betöltése, mellyel dominancia és tisztelet járt. Valóban. Egy diák életében először a tanárától fél. Attól a tanárától, aki elsőként követel magának olyan tiszteletet, melyet egyes nebulókból csupán kemény büntetések árán tud kicsikarni.