Megláttalak ~1d ff~

|1|

Nagyon nagyon nagyon várom már, hogy végre megérkezzünk. Imádom a húgaimat, de órákon keresztül összezárva velük kis légtérben eléggé húzós. Apa arckifejezése alapján egy véleményen lehetünk. De elvileg már csak fél óra és végre vége ez a kínzás, amit egyesek kényelmes repülésnek hívnak. Nagyon jó vicc. Van egy sanda gyanúm, hogy, aki így bírja ezt nevezni annak nincs három húga. Bár végülis csak az ikrek izgák Flore-rel semmi probléma. Szerintem még mindig sokkos állapotban van.
Sikeresen landoltunk úticélunknak megfelelő helyen. Nem hallunk meg, nem öltek meg senkit és a lényeg végre föld istenem! Hiába csak Cean-ből érkeztünk (az út hosszúságára utalva) mégis csak egy földi áldás, hogy végre megint a saját lábamon állhatok a drága anyaföldön. Igen, ez volt életem első repülése és egy ideig nem is szeretnék többször erre vetemedni.
A csomagokat sikeresen felszedtük és nosza neki egy taxi fogása után már indultunk is "haza". Rémes ezt kimondani -még fejben is! Egy hirtelen bejelentés követően kettőt pislog az ember és jé már egy másik országban van továbbá most tart az új "otthona" felé. De legalább elméletileg mire mi oda érünk sikerül Habcsókot is meghozniuk. Nos igen, Habcsók. Családunk rögös tagja már majdnem 4 éve. Ő a mi kis őrző védő puffancsunk. Habcsók egy pirenneusi hegyi kutya, 4 éves nagylány már, 40 kilóval és 70 centivel lett megáldva. Leányzó létére jó nagy darabra sikerült a kis dagi. Tudni kell róla, hogy a világ legédesebb teremtése, de amikor kell akkor felér akár 10 szekrény méretű kidobóval is. Illetve, hogy minden áldott éjszaka velem alszik a kis medvém. Ja és igen, ha nem volna egyértelmű a hófehér, puffancs szőréről kaptam.
(Annak, aki esetleg nem látott még pirenneusi hegyi kutyát:)

Ez mind meg is történt és nagyjából egyszerre érkezhettünk meg Habcsókkal így együtt fedezhettük fel a hazát. Egyszerű, de nagyszerű két emeletes ház. A földszinten egy amerikai stílusú konyha, nappali tvvel és kanapékkel plusz a lépcsővel, ami az emeletre vezet. A második szinten balra az én szobám apáéval egyetemben, jobbra pedig Flore valamint az ikrek közös szobaja. Összeségében nagyon tetszik viszont azt előre latom, hogy nagyon nehéz lesz ide szokni. Mindnyájan megtámadtuk a saját hálónkat és neki kezdtünk a kipakolásnak. Habcsók kétségesen jött utánam mindenhova ahova csak mozdultam. Ha úgy vesszük nagyon tetszik a szobám; hatalmas baldahinos, francia ágy, nagy szekrény, íróasztal, erkély sőt saját fürdő szoba is ráadásnak. Félig-meddig neki kezdtem a parkolásnak ám a kilátás jobban vonzott. Megindultak az erkély felé, s kiléptem a friss levegőre. Gyorsan visszaszaladtam a könyvemért és indulhatott a felfedező túra, mindeközben drága kiskutyám szó fogadóban követte minden léptemet. Na jó mégse olyan rossz ez az költözés dolog csak egy kicsit. Kétség kívül Dover csodálatos hely és a házunk pont a lakópark -vagy minek nevezzem- végén és a tengerpartra néző szikla végén van. El kell ismernem ezek a fehér sziklák valóban gyönyörűek emellett az itt levő tengerpart is inkább egy eldugott kis része az egésznek, amit végig hatalmas sziklasor vesz körbe. Szépen, lassan, komótosan neki vágtam a sétámnak miközben élveztem a lágy szellőt. Mikor már jó messze értem a háztól és úgy mindentől leültem a szikla egy tetszőleges szélére, ahol lelógattam a lábamat. Tudom nem vagyok normális hisz bármelyik pillanatban leeshetek, de olyan jó érzés volt. Tökéletes rálátással a kis tengerpartra neki kezdtem az olvasásnak. Nem tudom, hogy végülis mikor -úgy elmerültem könyvem világában-, de zajt hallottam lentről. Nem különösebben érdekelt így nem fordítottam rá nagyobb figyelmet. Ám de amikor már az istenért nem akart csendesülni sőt mintha még közelebbről is hallottam volna már felnéztem írott mirákulumomból meglesni, hogy mi a bűnbánat ez csak embereket láttam. Lent a parton nagy viháncolva sétálgatott öt fiú mitsem érdekel a világ hangossággal. Visszafordultam könyvembe és próbáltam újra kizárni a külvilágot, amikor is azt hallottam, hogy "Hé, srácok...". Felkaptam a fejemet és egyenest az öt kóvájgóra néztem, akik mit ad isten pont engem bámultak hatalmasra kerekedett szemekkel. Mindkét félből áramlott a döbbenet, nem is tudnám eldönteni, hogy jobban belőlem-e vagy belőlük.