Destilante

Diamon Wayne Staferson

Azt mondtam volna, hogy nagyon szar napom volt, de visszagondolva nem is volt olyan nagyon rossz, ugyanis akkor telt be a pohár! És amikor azt mondom, hogy betelt a pohár, akkor nem úgy értem, hogy mérges lettem. Áhh nem! Hanem úgy, hogy nem volt menekvés, meg kellett változtatnom az életemet, mert különben meghülyültem volna tőle.
Ha most azt gondolod, hogy nagyon szar életem volt, akkor tévedsz! Nem voltam kevesebb egy átlagos friss kis gimnáziumos tinédzser fiúnál akinek nagy a szája. (Persze általában csak magában.) Én úgy gondoltam, hogy a gimis kor mindenkinek szívás. Mindenki magával küzd és ez nem lehet könnyű senkinek. Másokra fogni a dolgot, na az a könnyű! Nekem is többször sikerült.
Szóval a dolgok úgy álltak, hogy amikor beláttam, hogy ez így egyszerűen nem fog tovább működni, éppen a második órámon ültem az iskolában és dolgozatot írtunk. Persze mindenre kisujjból válaszoltam. Nekem ez nem volt kihívás. Mindenből kitűnő voltam, az orvosi egyetem biztosított volt számomra. Dehát milyen áron? Abba nem gondolt bele a családom, hogy mit tettem kockára azzal, hogy éjjel-nappal az iskolával kellett foglalkoznom. Kockára tettem a közösségi életemet és azt, hogy esetleg megtaláljam, hogy milyen ember szeretnék lenni ha felnövök. Apám orvos volt. Nekem is volt agyam hozzá, tehát egyértelmű volt; én orvos leszek. Ez a levegőben terjengett már kiskorom óta otthon. Annyira erősen érezhető volt, hogy a végén már nekem is leesett a dolog. Szóval Ezt megjegyeztem és tanultam érte. A családommal jóban voltam, kellett nekem több? Nem, nem kellett. Élveztem, hogy mindenki csak dícsér és amikor rossz jeggyel mentem haza, a nővérem elintézte, hogy ne sírjam vjssza azt a napot.
Igen, nem az apám akarta a legjobban azt, hogy én orvos legyek, nem is az anyám. A nővérem teljesen kiakadt miután anyukám elhagyott minket és hihetetlen erős megfelelési kényszerrel küzdött. Menő bulikba járt, tehetség kutatókban indult, egyszóval mindent megtett azért, hogy kitűnjön a tömegből és anyám valahogy észrevegye, hogy mekkora értéket hagyott hátra. És ebből egyenesen következett persze, hogy az öccsének is "tökéletesnek" kellett lennie. Az orvosit azért támogatta, mert az "menő" dolog és így elégedett volt velem. Ez engem is elégedettséggel töltött el szintúgy és örültem, hogy büszke rám a nővérem. Egészen addig a napig. Hogy mi történt akkor, azt máig nem tudom... Az a hét nagyon sűrű volt és érzelemmel teli. És akkor a dolgozat közepén rájöttem valamire: A videók, a zenék, a vagány könyvek. Nem azért nézek ám annyi driftelgetős, videót a neten, hogy aztán szépeket álmodjak tőle! Ki akartam próbálni! Akartam jogosítványt. Már mindent tudtam az elméletről, csak a vizsga hiányzott, hogy mehessek gyakorlatra. Azon a héten hétfőn lettem tizenhat és fél éves, ami annyit tett, hogy elkezdhettem volna az elméleti tanfolyamot csinálni. Mi volt az akadálya? Természetesen Nix volt az. A drága nővérem meggyőzte az apámat, hogy ne engedjen most tanfolyamra járni, hanem majd csak nyáron, hogy tudjak figyelni az iskolára. Apukám belement ebbe. Ő gondolom már sejtette mi lehet abból, ha én megszerzem a jogosítványomat és félt tőle, de az, hogy bővebben ő miért hagyta rábeszélni magát, hogy nemet mondjon nekem, az most nem érdekes.
Komolyan! Milyen érzés lehet, amikor egy autó meglódul alattad? Ott az adrenalin, a sebesség és úgy érzed minden egyes kanyar után ami szembe jön veled, hogy te vagy az aszfalt kib@szott királya! Kockáztathatsz. Kockára teheted az életedet vele.
Ezen a ponton felkeltem az álmodozásomból és tettem egy pipát a kétválasztós fizika témazáró kérdéssorának elején lévő üresen hagyott négyzetbe. Úgy határoztam, hogy elegem van! Kész! Aznapra abban a percben végeztem a dolgozatokkal, az iskolával és a tanárokkal. És ameddig be nem iratkoztam kresztanfolyamra, addig engem senki sem fog látni a padban.
Hirtelen fészkelődni kezdtem a teremben. Először csak mindenki lepisszegett ahogy pakoltam bele a táskámba a dolgaimat, de aztán felfigyeltek rám. A tanárnő felelősségre vonó tekintettel állított meg.
-- Wayne! Hová igyekszik?
Elsétáltam a terem sarkában az ajtó mellé, hátamon az iskolatáskámmal és komoran megrántottam a vállamat. -- Megyek és beiratkozom kresz tanfolyamra. Jó munkát kívánok mindenkinek! -- Azzal kimentem az ajtón és futásnak eredtem.
Az osztály transzba esett. Mindenkit meglepett, hogy a kitűnő kis piperkőc fiú ilyen rosszaságra vetemedett. Nem hibáztatom őket. Nem látták a lelkemben fortyogó tehetetlenséget, aminek ki kellett törnie belőlem akkor. Nem is foglalkoztam tovább velük. A folyosó hosszú volt, de mire a tanárnő kidugta a fejét a teremből, én már a lépcsőházban igyekeztem lefelé a tesiterem öltözője felé és csak a hangját hallottam, amint a nevemet kiabálja. Könnyedén kislisszantam az ablakon és már csak a kerítés volt hátra. Lelkesen vágtam neki. A vékony drót itt-ott meghajlott alattam, de nem vészesen. Kicsit megsértettem a tenyerem. Megmenekülve a halálból, egyenesen az autósiskola felé vettem az irányt. Ott kénytelenek voltak összetörni a szívemet, mert tizennyolc éves kor alatt igazolás nélkül nem tudom elkezdeni az elméletet SEM. Az az: Az egyik gyámom beleegyezése kell hozzá.
Amikor ezt megtudtam, nagyon mérges lettem. Konkrétan a semmiért lógtam el és fogom hallgatni az anyázást otthon. Meg is lett a gyümölcse a sok fáradozásomak. Otthon a jeges hangulat szinte rögtön jégcsapot szúrt a hasamba. Már előre tudtam, hogy nekem befellegzett.
-- Persze amikor Mike lógja el a dolgozatokat az senkit nem érdekel! -- Mormogtam, miközben tisztában voltam a ténnyel, hogy teljesen lényegtelen az, hogy mit hordok össze Nixnek, mert úgysem érdekli. -- De ahogy Mr. Kitűnőke csinál valami baromságot, attól lesz hangos az egész iskola.
-- Tökmindegy! -- Nix farkasszemet nézett velem a nappaliban. -- Mi járt a fejedben? Te nem vagy normális! Ellógni egy dolgozatot?
-- Idén még nem fog számítani az évvégi jegyem.
Dr. Wayne az apám, szíveskedett lejönni az emeletről és bekapcsolódni a beszélgetésbe.
-- Diamon, lesz egy körünk holnap az igazgatóin. Felhívott Mrs. Kim, hogy "futva távoztál az óra közepén" Rádjött a fosás vagy mi? Nix, te pedig hagyd békén! Holnap majd úgyis megbeszéljük az igazgatóin.
Én csak fintorogtam egyet és felhúztam a csíkot az emeletre. Csak az járt a fejemben, hogy nem fogom tudni elkezdeni a tanfolyamomat és ez halálra idegesített. Főleg, hogy tettem magamnak egy ígéretet: "Ameddig be nem iratkoztam, addig engem senki nem fog látni a padban." És ahogy ledőltem az ágyamra, hirtelen beugrott egy jó ötlet!
Másnap Wayne bevitt a suliba és felvánszorogtunk az igazgatói iroda elé. Nagyon kis "aranyos" volt. Azt hitte, hogy én azért vagyok olyan szótlan, mert megbántam a dolgot és kész leszek bocsánatot kérni, meg meghunyászkodni az igazgató előtt. Hát, nagyon is tévedett. Nem tudtam mi fog következni, de abban biztos voltam, hogy soha életemben nem fogom megbánni azt, amit csináltam. Ezt soha. Más idők következnek. Vége a Nix korszaknak! Hazudni sem fogok csak azért, hogy kihúzzam magam a csávából. Az mennyire beszari dolog már...
Végül csak behívtak minket és leültettek. Az igazgatóval szembe.
-- Jó reggelt kívánok! -- Kezdte a hóhérom és biccentett nekünk. -- Kedves Dr. Wayne, bizonyára tudja már, hogy miért kellett befáradnia ma reggel.
Wayne rám nézett. -- Ami azt illeti, igen, hallottam, hogy a fiam a saját kénye-kedve szerint döntötte el tegnap, hogy melyik órákon szándékozik megjelenni.
-- Igen. Mint tudják, az iskolánkban ezt nagyon szigorú szabályok határozzák meg. -- Hosszú szünet következett. Mindketten rám néztek. -- Szeretném Diamon Wayne, ha ez többet nem fordulna elő!
Én csak néztem rá és azon gondolkodtam, hogy mit kéne erre reagálnom. Bólintanom kéne vagy valami? Hát azt lesheti!
-- Tud erről biztosítani? -- Szólalt meg végül a diri, hogy valóban feltegye a "megértetted?" kérdést mézes-mázos csomagolásban.
-- Nem.
Válaszom rövid és egyértelmű volt. Ő kérdezett, én válaszoltam.
-- Tessék? -- Wayne habozott. -- Diamon!
Előre dőltem a székemben és neki támaszkodtam az igazgatói asztalnak. -- Nézze kedves igazgató úr! Beiratkozhatnék kresz tanfolyamra, de meg van tiltva nekem, mert a tanulásra kell koncentrálnom. Én azt hiszem beleférne mind a kettő, de mivel ezt nem hiszik el nekem, csak úgy tudok tiltakozni, hogy azt mondom; vagy elengednek tanfolyamra, vagy nem járok iskolába. Nem tudom biztosítani önt afelől, hogy nem fog előfordulni a tegnapihoz hasonló eset.
Láttam amint mindketten kipirosodnak, de ezen kívül nem volt több látható jele az idegességüknek.
-- Fiam, ez nem így működik! Ha nem jár be az órákra, az iskolánk el fogja tanácsolni.
-- Sajnos akkor sincsen más választásom. Szeretném azt a tanfolyamot! Nálam ez elvi kérdés. Megér nekem egy eltanácsolást.
Erre nagy csönd lett. Wayne szeme szikrákat szórt. Én élvezkedtem. Úgy éreztem, hogy végre egyszer sikerülni fog kiharcolni magamnak amit szeretnék, ha kell és nem ért meg senki, hát ilyen szemét módon.
-- Gondoljon a jövőjére is fiatalember!
-- Uram, eddig mást sem csináltam csak azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnék megfelelni a családomnak. Most egy kicsit élni is szeretnék és inkább magamnak megfelelni. Ha máshogy nem, majd a harmadik iskola után rájönnek, hogy nekem mennyire fontos az a tanfolyam.
Erre megint csend lett. Az a helyzet, hogy sikerült csapdába szorítanom őket. Erre nehéz lett volna okosat válaszolni. Rájöttek, hogy halál komolyan beszélek.
-- Elnézést, azt hiszem ezt otthon kell először megtárgyalnunk. -- Wayne felállt a székéből és intett nekem, hogy menjek ki. Az ajtóban elköszöntünk az igazgatótól és végig tuszkolt a folyosón.
-- Szerinted jó ötlet megzsarolni az apádat fiam?
-- Máshogy nem megy. Érzem, hogy az autózás lesz az életem!
Wayne a vállamra tette a kezét és csak akkor vettem észre, hogy mennyire kétségbe van esve. -- Tudod fiam ettől próbállak megóvni téged!
-- De apa! Ez nem azt jelenti, hogy feladok minden mást miatta!
-- Jelentheti azt, ha valami bajod esik. -- Suttogta Wayne.
Meglepődtem, de igyekeztem, hogy ne látszódjon meg rajtam. Szóval arról van szó, hogy félt engem?
-- Nem! Elegem van! -- Kiabáltam egy kis szünet után, valamivel bizonytalanabbul mint eddig.
Wayne csitítóan a szája elé emelte az ujját, úgy pisszegett le. Még mindig a folyosó végében álltunk. Én közben előhúztam a jogsis papírt a farzsebemből, amit kaptam az irodában.
-- Kérlek írd alá nekem! Nagyon szeretném! Rögtön megyek utána órára.
Wayne kivett egy tollat a táskájából, mire én elmosolyodtam.
-- Kössünk egyezséget! -- Mondta. -- Ha aláírom neked ezt a papírt, akkor forgalomban tizennyolc éves korodig nem hajthatsz gyorsabban mint az útra kijelölt sebességkorlát bármekkora hülyeség is. Ha tizenöttel lehet menni, annyival mész. Értetted? Megegyeztünk? Ez nem játék! Bárki lehet ott figyelmetlen nem csak te.
-- Értem apa! Figyelni fogok! -- Közelebb toltam hozzá a lapot.
Elvette tőlem.
-- Mondjad! Megigérem neked, hogy tizennyolc éves koromig nem hajtok gyorsan.
-- És ha atombomba csapódik be és menekülünk autóval és én vezetek?
-- Akkor meghalsz... Mondjad!
-- Megigérem, hogy nem hajtok gyorsan tizennyolc éves koromig.
Wayne aláírta nekem a papírt.