Miért pont ő?

1.18

Mégis hogy a fenébe kellett volna rám vigyáznia? Nem beszéltünk már egy kis ideje, és mikor beszéltünk akkor is vitáztunk. Nem értem, hogy még ilyen állapotba is, hogy tud ennyire féltő, és aggódó lenni, amikor ő fekszik a kórházban az ágyban elég súlyos sérülésekkel. 
Megpillantottam a kis szekrényen egy vázát, amiben virág volt és egy kis cédula. Vajon az anyukája küldhette? Vagy egy másik lány?  Nem nem nem. Nem nézhetem meg. Szépen kisétálok a teremből és hazamegyek. 
10 másodperc sem telt el máris a szekrényhez vetődtem és a cédula után nyúltam.
Szeretettel Lisa . Lisa? Nem Lisa-nak hívják az anyukáját.
Szépen visszaeresztettem a kis kártyát, és Adamre néztem. Ki lehet az a Lisa?  
Kisétáltam és agyaltam. Adam sosem említett semmiféle Lisat. Titkol előlem még valamit? Mostanában tele van titkokkal, és fáj hogy nem bízik bennem annyira hogy elmondja nekem. Pedig sokkal jobb lenne az ő szájából hallani mint visszahallani mástól.  Miért érzi úgy, hogy nem tudnék megbirkózni valamivel? Miért hisz gyengének? Most sem én fekszek a kórházi ágyon, hanem ő. Miért nem tud őszinte lenni velem végre? És legfőképp, miért titkolózik? Vajon miért bánt engem mindenféle módon, ahogy csak tud?

Napok teltek el. Nem hallottam Adamről. Már kiengedték a kórházból, otthon gyógyulgat még, Liam szerint. Előbb utóbb muszáj lesz beszélnem vele. 
A suli kapujában Liambe futottam. 
- Szia. - mosolygott. Mindig is érdekelt, hogyan tud valaki hétfő reggel mosolyogni 7 órakor. Nekem 3 kávé után se ment.
- Szia Liam. - erőltettem fel egy mosoly szerű valamit én is az arcomra, hogy ne tűnjek udvariatlannak.
- Adam holnap már jön suliba. 
- Oh, nagyszerű. - mondtam halkan. Tudtam, hogy egyszer szembe kell néznem vele, és őszintén beszélni. Mégis, inkább remélem, az ő részéről az őszinteséget.
Sétáltunk be a suli ajtóján, és még a folyosón is együtt mentünk, apró témákat ecsetelve. 
- A 3-asba lesz órám, majd még ütközünk. - kacsintott egyet, majd  megölelt.
- Igen.. - nyögtem ki, izmos karjai szorításától nehezebb volt még lélegezni is.
Ezzel sarkon fordult és hosszú léptei a 3-as terem felé nyúltak. 
- Ó apám! Ez meg mi volt kisasszony? - sétált mellém Bethanie. Az magas határozott hangja miatt megborzongva kaptam felé a fejem. 
-Fogalmam sincs. - motyogtam.
- Van amiről nem tudok? - vont kérdőre kacér mosollyal. 
- Látott meztelenül. - tértem egyből a lényegre.
- Hogy mi? Lefeküdtetek? - kerekedett ki a szeme, és szélesedett a mosolya.
- Mi? Dehogyis! - hadonásztam a kezemmel magam előtt, hogy még határozottabb legyen az a nem.
- Hát akkor meg? Orális szex? Vagy csak kinya...
- NEEEM! - fogtam be a száját. - Mégis hogy a francba jutnak ilyenek eszedbe? Pont rólam? - csaptam a homlokomra a kezem.
Elmeséltem nagyon tömören, hogy mi is volt ez a dolog, és nevetés tört ki belőle, görcs szerű nevetés. Már én is vihogtam, mint egy haldokló delfin. Így estünk be 5 perc késéssel Mr.Ruck órájára.

Utolsó óra csöngője törte meg a síri csendet a hosszú, üres folyosókon. A diákok kirobbantak a termekből, hangoskodás lett, izzadtságszag egy kis lábszaggal keverve. A tanulók lökdösték egymást a számukra nem elég széles folyosón, ami mellesleg az átlagosnál jóval szélesebb volt. Trágár szavak repkedtek, minden tizedik ember szájából és a lányoktól fülsüketítő ricsaj, olykor visítások, vagy hangos felnevetések kétvonalas c-én. Egy kis friss szellő is érezhető volt a sok emberszag mellett, abból a kis ablakból jött, amelyiket épphogy ki lehetett nyitni résnyire bukóra. 
Sétáltam a tömegben, az ajtó felé próbáltam vergődni. De valahogy egyre távolabbinak tűnt akárhányszor megtettem egy lépést.
- Bocsánat! - kért tőlem elnézést Dina, miután a lábamra lépett, kétszer.
- Semmi. - legyintettem a kezemmel halovány mosollyal. Épp sietett volna tovább, ahogyan eddig, de a karja után nyúltam.
- Dina! Nem tudod véletlenül ki az a Lisa? - tettem fel a kérdést végre, ami már reggel óta aggaszt. Reggel? Ch ... Amióta jártam Adamnél. Azóta aggaszt.
- Új. Nem rég költöztek ide, ha jól tudom évfolyamtársunk, B-be jár. Sietek, bocsi. 
Elengedtem a csuklóját és merengeni kezdtem. Egy erős löket zökkentett ki belőle. A következő pillanatban a földön ültem. Kisebb lett a tömeg és egy kéz nyúlt, hogy felsegítsen.
- Adam? 
- Szia . - villantotta cuki mosolyát.
- Te löktél fel? - kérdeztem, majd felálltam a segítsége nélkül.
- Nem, és nem értem miért egyből rám gondolsz. Vagyis.. Ezt meg  tudom érteni. - perverzé alakult a cuki kisfiús mosoly. - De lényeg, hogy nem én voltam. 
- El vagy szállva magadtól, nem gondolod? Ja várj, a múltkor kocsival szálltál el. - fordítottam hátat majd elmentem az ellenkező irányba. Egy kis mosoly került a szám szélére, de próbáltam elfojtani, fejem lehajtottam, hogy minél kevesebben lássák.
- Nagyon vicces! - kiáltotta utánam.

Hazaértem, és feltettem egy adag vizet forrni. Gondolkoztam. Lisán, Adamen főleg, de Liam is eszembe jutott. Igazából rég beszéltem valakivel ilyen jót, mint nemrég vele. A kis apró részlet felett áttekintve, hogy egy szál semmibe álltam hosszú másodpercekig előtte.