~Aesthetic Blood~

Prologue - Minhee

1998. Május 13. Két lány született ugyan ezen a napon, csak más-más országban. Miyako és Minhee. Véletlen egybeesés vagy a sors műve hogy ez a két lány találkozott?...

Lee Minhee:

Szöulban születtem egy gazdag családba. Egészséges gyerek voltam és egyke. A szüleim szerettek felvágni a pénzükkel, így a házunk is olyan volt mint egy palota. Rengeteg szobalányunk volt. Mellém egy dajkát fogadtak fel, akit Kim Soyeonnak hívtak. A lány csak 20 éves volt, de jól tanult és ezért is őt választották hogy vigyázzon rám. Nem volt gazdag lány, inkább kicsit szegényebbnek mondtam volta őt, amíg oda nem költözött hozzánk. Elég dús lett a pénztárcája mióta ott dolgozott nálunk. Anyám szerint ő volt a 'nővérem', bár én inkább pót anyaként tekintettem rá. Kb. 1 éves koromig foglalkozott velem anyám, de már abban az egy évben is Soyeon volt velem többet, onnantól kezdve meg szinte csak ő. 2 éves koromban elköltöztünk Londonba és egészen 5 éves koromig ott éltünk. Soyeon egyaránt tanította nekem a koreai és az angol nyelvet is, amíg kint éltünk. A dajka már családtag lett náluk, így ő is jött velünk mindenhova. Ő volt az egyetlen játszótársam. Londonból sürgősen távoztunk vissza Koreába, de csak a szüleim tudták az okát. Vissza tértük a szöuli házunkba, majd minden fontos cuccot összeszedtek, eladták a házat és Magyarországra költöztünk. Ott jártam ki az óvoda utolsó évét, majd általános iskolába mentem. Először nem voltak barátaim, de az első héten be is illeszkedtem a menő gyerekek közé. Sose éreztem magam jól közöttük. Egyiket se tekintettem igaz barátnak, mert a menő gyerekek mind gazdag család sarjai voltak és elkényeztetettek. A dajkám engem sose kényeztetett el, normálisan nevelt. Ugyanúgy megszidott néha, mint más gyereket általában szoktak, de sose anyám előtt, mert ő hisztis picsát akart belőlem faragni. A saját tükörképét akarta bennem látni. Apát sokkal jobban szerettem, mint anyut. Apa többet foglalkozott velem, már amennyire tudott a munka mániája miatt. Másodikos koromban mikor Soyeonnal mentem haza az iskolából, megláttam a padka szélén ülni az egyik osztálytársam. A lány senkivel se barátkozott, de jó tanuló volt. Semmit se tudtam róla, még a nevét sem, de érdekelt milyen személyisége lehet. A zsebemben találtam egy cukorkát, amit apum nyomott a kezembe még reggel. Oda mentem a lányhoz és megszólitottam
- Szia! Van kedved játszani? - majd átadtam neki a cukorkát. Nem fogadta el, csak némán nézett rám. Szinte láttam a kérdőjeleket a feje fölött, hogy "ez meg mit akar", de hirtelen megváltozott a tekintete mikor realizálta, hogy játszani szeretnék vele. Ránézett a dajkámra aki megrázta a fejét jelezve a lánynak hogy nyugodtan játszhat velem. Felállt, majd mosolygott egyett és azt mondta.
- Sz-szia! Igen van kedvem játszani.... izé bocsi de hogy is hívnak? - kérdezte kicsit félve. Örültem neki hogy megkérdezi, mivel nem én szerettem volna feltenni ezt a kínos kérdést.
- Lee Minhee vagyok. Téged hogy hívnak? - mosolyogtam rá.
- Miyako vagyok. Inoue Miyako. - villantotta meg ezer wattos mosolyát, majd megfogtam a kezét és úgy sétáltunk Soyeon mellett egészen hazáig. Fent játszottunk a szobámban. Mikor meglátta a házat már akkor lefagyott, de mikor a szobámba értünk, inkább undor ült ki az arcára a sok babaház láttán. De mégis játszott velem. Mikor elkezdett sötétedni, hirtelen felkelt a földről.
- Köszönöm hogy itt lehettem, de most mennem kell.. - hajolt meg - ..játszunk máskor is. - fejezte be mondatát, majd kifutott a házból. Nem értettem miért, de elengedtem a dolgot. Lementem vacsorázni, majd Soyeon kiabált hogy kész a fürdő víz. Bemásztam a kádba játszani, majd mikor kellően kiáztam Soyeon rám szólt, hogy mostmár száljak ki a fürdőkádból, viszont én még játszani szerettem volna..... de mikor hozzátette, hogy anyáék mindjárt itthon vannak, kiugrottam a kádból. Anyámnak mániájává vált, hogy mire ők haza érnék, nekem az ajtóban kellett várnom őket. Pedig én játszani akartam. Mikor hazaértek körbe puszilltak, anyától kaptam egy aranyos kis ruhát, majd apa felvitt lefektetni. Mindig mesélt nekem valamit a munkájával kapcsolatban, csak kicsit varázslatosabb verzióban. Apa ügyész volt.
- És a hős lovagot végül nem zárták börtönbe és boldogan élt a hercegnővel, amíg meg nem haltak. Vége. Ideje aludni kicsim - nyomott a homlokomra egy puszit - Jó éjszakát appa - és el nyomott az álom.

Miyakoval ezután is ugyanígy találkoztunk. Átjött hozzánk és játszottunk, majd sötétedés előtt mindig hazarohant. Fél évig járkált így át hozzánk, de egynap nem ült ott a padka szélén. Három hétig nem láttam. Suliba se járt, majd egy nap megint ott ült az utcán ahol eddig. Kicsi mosolyra húzta a száját, amikor meg látott minket. Látszott rajta hogy örül hogy újra lát. Szerintem ugyanúgy, mint nekem az a két hét egy évnek tűnt. Szokásos ezer wattos mosolya innentől kezdve megszűnt ( bár meg volt rá az oka), amitől kicsit megijedtem, mert nem láttam még így, mióta átjárkált hozzánk, de most ugyanúgy jött velünk haza. Anyáék ilyenkor sose voltak otthon, de tudták hogy van egy játszótársam, csak nem ismerték. Mikor felértünk a szobámba, Miyako elmesélte mi történt az apukájával és hogy nem tud többet átjönni játszani, csak az iskolában láthatom. Mint kiderült nevelőszülőkhöz került. Szegény lánynak minden rossz összejött ( később az öccse is elhunyt), de a tanulmányai nem változtak. A suliban kiléptem a menő gyerekek köréből, mert Miyakot lenézték, de én vele jobban szeretek lenni mint mással, így inkább vele rajulok továbbra is a suliban. Hatodikos korunkban beköltözött hozzánk, Soyeon örökbefogadta őt, így mostmár minden nap találkozhattunk. Később azt is megtudtuk, hogy egy napon születtünk. Én azt hittem kicsit idősebb nálam, hamár így feltudja dolgozni a tragédiákat, amik körülötte történtek és sokkal önállóbb nálam. Olyanok vagyunk mintha testvérek lennénk. Elválaszthatatlanok. A tanulmányaim is jobbak amióta nálunk van. Segít tanulni, aminek a szüleim nagyon örülnek és én is. Szeretnék én is ügyész lenni mint apa és ahhoz jó tanulónak kell lennem, de anya a tükörképét szeretné bennem látni, így annál a cégnél ahol ő igazgatóhelyettes, oda akar engem bejuttatni, hogy majd én is valami nagy rangot érjék ott el mint ő, de ez nem szándékozik összejönni neki. Jelenleg már gimibe járunk ahol elég sok jó pasi van. A sulink közelében van egy kis folyó ez a kedvenc helyünk olyan kis nyugodt. Sötétedéskor a legszebb, ezért ilyenkor járunk ide legtöbbet.
- Nézd most megy le a nap - mondta Miyako. Mióta velünk él többet mosolyog és én is.
- Jólvan de aztán menjünk haza mert anya és Soyeon le szedik a fejünk - ezen mindketten jót nevettünk majd naplemente után haza kullogtunk és kidőltünk.