Rózsaszálak || fanfictions

Szabadnap

Először is, millió hála U_N_K_N_O_W_666nak, amiért élesztgeti a motivációmat x)
Másodszor, készüljetek pálcika-menyasszony-Ray támadására. Nem tudjátok, mit nem tudtok még🙏🏽

És akkor, hogy rendesen összekapjuk magunkat:
Fandom: Bungou Stray Dogs
Párosítás: Soukoku, mert mi más lenne
Történet: Hát, igazából csak vannak. Méghozzá nagyon röviden, tekintve, hogy ez egy one-shot.

~♤~

-Chuu~yaa – hangzik a kiálltás, amely betölti az egész kis lakást, és amelyet imént szólított nemes egyszerűséggel ignorál. Nincs az az isten, ami most arra kényszerítené őt, hogy Dazaial foglalkozzon. Hónapok óta először van szabadságon, akkor fog felkelni, amikor ő akar!
A magasabbik férfi azonban nem tágít, s – ha Chuuyát kérdezitek, lesből – egy hirtelen mozdulattal az ágyba – Chuuyára – veti magát. A vörös hajú fájdalmasan nyög fel, ahogy az övénél jóval nagyobb test becsapódik.

-Miééért vagy ilyen?! – sóhajtja, miközben megpróbálja letornázni magáról a barna hajút. Már pedig le fogja, ha kell erőszakkal.

Egy térd érkezik meg Dazai hasába, nem egészen váratlanul, de mindenképpen elkerülhetetlenül, s a barna mímelt fájdalommal rángatózni kezd, Chuuya pedig kénytelen beletörődni, hogy régóta várt szabadnapja is így fog eltelni.

~☆~

Mire nagysokára előkeverednek a hálószobából – ahol természetesen csak aludtak – az óramutató már jócskán dél után jár, s Chuuya az elpazarolt lehetőségekkel teli napot siratja. Nem mintha oly‘ sok mindent akart volna csinálni egymaga, de azért jelentősen nyugodtabban képzelte el ezt az egészet.

~☆~

Dazai főzni próbál, s végül Chuuyának kell megmentenie az aprócska konyhájukat a teljes pusztulástól. Végül csak a hűtőben talált instant rámemt eszik ebéd gyanánt, s a vörös azt kívánja, bár újrakezdhetné ezt az egész napot.

~☆~

Estefele kimerészkednek a házból. Az árnyak hosszúra nyúltak, s a sötétség rémeket rejt, mégsem félnek. Ők maguk ijesztőbbek az összes rejtőzködő szörnyetegnél.

~☆~

A tér mesébeillő. Az oszlopokra fényfüzérek tekerednek, a padokat csinos díszek ékesítik. A figyelmet mégis a középen magasodó, tetőtől-talpig feldíszített fenyőfa vonzza leginkább. Rengetegen gyűlnek köré, s Chuuya nem ellenkezik, mikor Dazai karon ragadja, s maga után húzza, hogy csatlakozzanak a tömeghez.

Ugyan már elmúlt karácsony, az ékes fa még kétségtelenül állni fog egy ideig. Habár hideg van, nem sokan tágítanak a fa mellől, s a vörös hajú azt veszi észre, hogy a legtöbben a szerelmükkel vannak itt. Dazaira pillant, s látja azt a sejtelmes, bújkáló mosolyt. Nem ereszti ki feltörekvő sóhaját, csupán némán hagyja, hogy a barna hajú magához vonja. Kesztyűs kéz érinti az arcát, s ő ösztönösen öleli át a magasabbik nyakát.

Dazaial csókolózni egészen furcsa érzés. Kellemes és melengető – főleg ilyen hidegben – ,de ugyanakkor felettébb furcsa is, Chuuya pedig minden ésszerű tény ellenére sem tudja nem szeretni ezt is.

~☆~

Az otthon melege csábító, az a nemrégiben rútul hátrahagyott ágy pedig méginkább, Chuuya pedig egészen félálomban van már attól a kevéske forralt bortól, amit megivott a téren. (Talán mégsem volt annyira kevés, mint amennyire tűnt…)

Beledől az ágyba, s érzi a maga mellett besüppedő matracot. Dazai követte őt. Odagördül hozzá, arcát a mellkasába fúrja, s arra gondol, talán mégsem volt olyan szörnyű ez a nap.