Itt kifejezetten csak olyanokat írok amit én érzek vagy gondolok. Ha úgy nézzük, megismered ezzel a másik oldalamat amiről nem szokásom beszélni úgy mond senkinek se. De persze megfordul néha olyan is ami csak fantázia alapú. Ha még így is érdekel...
Mielőtt bárkinek is elrontanám a jó kedvét, csak szólok. Egy sad ending-es one shot-ot hoztam nektek! Tehát aki nem akar sírni az ne olvassa tovább, akit pedig így is érdekel annak erősen ajánlom hogy hozzon magával zsebkendőt! Jó szórakozást kívánok!💜
~Hoseok Szemszöge~
-Kincsem...miért hagytál el? – Gyűltek ismét könnyek a szemembe.
1 hete.
1 hete van az, hogy teljesen egyedül maradtam..
1 hete van az, hogy nem kelek reggel a forró csókodra..
1 hete van az, hogy elhunytál és itt hagytál..
1 hete van az, hogy a közös lakásunkban, a közös szobánkban nem aludtam..
Most mégis oda vezet az utam.. Remegő lábbakkal tartok arra felé, és remegő kézzel nyitom ki a szoba ajtaját.
*Ugyan olyan amilyen volt... Rend volt mégis annyira üresség töltötte el a helységet.*
Ami eddig nyugalmat és biztonságot adott, az mostanra már rémisztő és veszélyes.
Ahogy bentebb haladtam a szobába úgy éreztem meg szerelmem hiányát.
A képek, amik sok sok szép emléket hoznak fel, mostanra már a szívemet fájdítja.
A ruhái, mik átjárja az Ő illatát, újra és újra megbolondít. Az egész szobának volt valami különleges mégis fájdalmas atmoszférája.
Ahogy az ágyhoz értem, lassan lehulló könnycseppem lefolyt az arcomról, ami egy párnán kötött ki.
*Fáj bele gondolni.. hogy régen még itt aludtunk együtt vígan...*
A párnát, amit lassan beborítottam könnyeimmel, felemeltem és magamhoz szorítottam.
*Nem akarlak elengedni!.. Még túl korai hogy túllépjek rajtad...*
Ám ekkor észre vettem egy kis dobozt.. Amit furcsálltam, mert még eddig nem is tudtam hogy van ilyen a párna alatt.
*Vajon mióta van az ott...?*
Tettem fel a kérdést amire ugye se most se utána nem kaptam meg a választ.
A kis dobozt megfogtam és kicsit félve, de kibontottam. Egy pendrive volt benne.
Nem értettem hogy mit akart ez jelenteni de úgy éreztem meg kell néznem. Hisz valószínű hogy nem véletlenül volt a párna alatt elrejtve.
Lassan felálltam és az asztalhoz sétáltam, ahol volt egy laptop.
Kín volt beírni a jelszót.. Ugyan is a házasságunk dátuma volt az..
Miután nagy levegőt vettem, fogtam a pendrive-ot és behelyeztem a megfelelő lyukba. Egyből egy mappa került a képernyő közepébe.
Csak egy videó volt benne.
Azzal címezve, hogy „Szeretlek Hope..”
Tehát ezt Ő csinálta nekem...
Már a tudattól megfájdult a szívem ismét.
Nem mertem megnyitni de úgy éreztem, hogy muszáj! Hátha látom még egyszer utoljára édes arcát...
Mikor megnyitottam elindult a videó, és csakis kizárólag arra koncentráltam.
-Veszi? Ugye? – Hallottam gyöngéd hangját pár perc után, mire újra bekönnyeztem.
*De rég hallottam a hangod..*
Gondoltam magamban miközben próbáltam nem lebőgni magam az elején.
-Ha ezt megkapod, az azt jelenti, hogy nem vagyok már melletted... Hogy vagy? Hol vagy most? ...Hol kezdjem?... Tudod, nem könnyű nekem az érzéseimről beszélnem. De nincs nagyobb halálküzdelem, mint amilyen történetet magadban hordozol.. Hosszú idő után, azt hiszem végre megértettem, hogy ezt hívják „szerelemnek”.. Emlékszem a boldog időkre, de minden összeomlott a diagnózis után... Megijedtem, hogy el fogsz hagyni miután rájössz hogy beteg vagyok.. de nem tetted... Tudtuk a legelejétől, hogy ez egy elvesztett csata, mégis nem akartuk bevallani... Így kezdődött el a végén egy kezdet. A mosoly könnyeké vált és a nyugodt napjaink túlélésért való küzdelemmé váltak... Amikor a legelső alkalommal találkoztam veled, egyszerűen azt gondoltam, szerettem volna veled lenni és amikor beszéltem veled többet akartam tudni rólad.. Folytattad, hogy jó vagy hozzám és akaratlanul elkezdtem kapzsi lenni. Mióta találkoztam veled, ténylegesen elkezdtem többször reménykedni. Több időt akarok veled tölteni... Boldoggá tettél engem, soha nem voltam annyira boldog, tudod? Te vagy az a fiú... akibe először szerelmes voltam. Az, akinek először mondtam el az érzéseimet. Az, akiben először megbíztam.. Hát... az összes első alkalmaim, ha nem veled lettek volna, nem akarnám őket....J-hope! Hobi! Ne legyél dühös rám, rendben? Ne aggódj miattam, még akkor is, ha meghaltam továbbra is vigyázni fogok rád fentről.. és a legfontosabb... köszönöm... Köszönöm!
A videó végéhez érve, nem csináltam mást, mint sírtam.
