Én és Te Tokyoban

Kaszinó Kaland

Reggel a szokásos sürgés forgás zavarában szaladgált mindenki fel-alá a lakásban. Mint kiderült a múzeum innen egy napnyi utazásra volt tőlünk, ígyhát nem haboztunk, ahogy csak lehetett elindultunk. A motel alsó szintjén leadtuk a portás hölgynek a kulcsokat, majd udvariasan megköszönve a késői ellátásunk, hagytuk el az épületet. Előkaptuk a tegnapi szerzeményünk, majd azon kezdtük tanulmányozni, hogy milyen busz visz el Tokyo azon részére ahol az uticélunk foglalt helyet. Meglepetésünkre egy járat sem fordult meg arra, így visszamentünk a reptérre, és ott béreltünk egy 4 személyes Toyotát. A kocsi nem volt túl drága, de ahhoz megfelelő is volt az állapota. Az út csak azért volt egy egész nap, mivel a város utcáin szinte lehetetlen volt a közlekedés. Néha azon gondolkodtam, hogy gyalog ott lennénk -e már. Én az ablakon keresztül bámultam, hatalmas elkerekedett pupillákkal Tokyo utcáit. Fenséges épületek sorakoztam mindenfele. Üzletek, autómaták, parkolóházak, hotelek, szállodák és hatalmas bevásárlóközpontok is otthonukat lelték ezen a helyen. Az ember bárhová nézett, mindenfelé csillogó kirakatok, és színes táblák vakították el a járókelőket. Akárhová vetetted a tekinteted, mindenütt emberek sokasága tolongott a járdákon, és persze a terebélyes zebrákon is. A közlekedés nem éppen a megfelelő volt, de tartotta bennem a lelket a tudat, hogy egyszer úgyis odaérünk.

A nap lemenőben volt amikor egy szálloda merült fel a láthatáron, mellette egy háromszorosan kivilágított kaszinóval. A szállodánál leparkoltunk, majd béreltünk két kisebb szobát. A szokásos felosztást választottuk, így mindenki boldog volt, de úgy gondoltuk még csak 7 óra volt, beugorhatunk szerencsét próbálni. Ha őszinte szeretnék lenni, rám valahogy pikkel a szerencse és nem igen olyan típus aki mellém áll, úgyhogy Én inkább csak drukkoltam a többiek szerencséjéért. A kaszinó fölött biztos a tulajdonos nevét tüntették fel, hatalmas, mindent elvakító betűkkel. Olyan neve volt amit még Jómagam sem tudtam értelmezni. A belépőt Jenben kérték. Mivel nem váltottunk pénzt, így kártyával fizettem mindenkijét, mint egy jó barát. A helységbe lépve, a zene, a meleg, és a rengetek parfüm fogadott bennünket. A főtéren egy méretes szerencsekerék foglalta el a helyét, mögötte vagy tíz kártyaasztal és attól jobbra pedig egy csillogó, villogó bár ékesítette a teret. Balra egy kisebb helyiséget láttunk, valamiféle ruhaboltnak nézett ki onnan. Ahol álltunk, a bejárati ajtó mellett, jobb oldalt a külön szeparált mosdók felirata foglalt helyet a falon. Nem ért volna meglepetésként az sem, ha a toilet is fényárban úszna. Egy ilyen kiruccanás után, az ember rögtön szemészetre is mehetett volna a nyert, vagy rosszabb esetben a nem létező pénzéből. Emberből ez a hely sem szenvedett hiányt, mindenfelé öltönyös és nyakkendős urak, vagy hosszú földig érő ruhás hölgyek játszották el a vagyonukat, vagy nyerték el másét. Lefogadtam volna, hogy a jelenlévők között nem mindenki volt tisztességes állampolgár. Amikor felmértem a terepet, szigorú pillantást vetettem Lacira, mintha azt akartam volna ezzel mutatni neki, hogy nem vihet haza több lányt rajtam kívül. Szerintem azonnal leszűrte a helyzetet, majd nyelt egyet, és visszafordult a terem irányába. Egy szempillantás alatt ott termet az a csíntalan mosoly a száján, aztán elkiáltotta magát:-Én kezdek stipi-stopi!-a zene elnyomta a hangját, így csak mi hallottuk és a többi ember figyelmét szerencsére nem keltette fel, csak mert megvolt az esélye, hogyha továbbra is ilyen gyerekes viselkedik akkor még a végén kidobják. Első célpontunk természetesen a hatalmas és rikító szerencsekerék volt, amit a stipi-stopi szabályai alapján Laci kezdett. A pörgetést is én fizettem természetesen, hisz azóta sem varázsolt magának pénzt. A színárban úszó kerék mellé állt, majd az egyik fogojánál megpörgette tiszta erejéből. A szerencse tárgy forogni kezdett irdatlan gyorsasággal, majd egyre lassulva megállt. Egy cipőt nyert az itteni boltból. Örömében megölelt majd így szólt:-Ha szeretnéd majd neked adom!-és egy macsó kacsintást is odavetett. Én fejrázással jeleztem a visszautasítást majd hozzátettem:-Te nyerted. A Tied.-ez után szerény személyem állt a masina mellé, majd én is megpörgettem. A gép csak forgott, majd végül pár Jen-nél állt meg. Egy étkezésnyi pénzt sikerült kifacsarnom a szerkezetből. Mögöttem Zoé majd Alex várakozott, úgyhogy nem haboztam, elvettem a megérdemelt pénzem és félreálltam, hogy ne zavarjam a pörgetőket. Zoé rántott egy nagyot a gépen, amibe még egy kicsit bele is remegett, aztán pár másodperc múlva egy ingyen koktélnál hagyta cserben a löket a masinát. Kis barátnőm ezzel is teljesen meg volt elégedve, így aztán azonnal ment is a jól megérdemelt italáért. Visszaért mire Alex pörgetése a végét kezdte járni. Egy különleges zöld löttyel tért vissza, a szélén egy szelet limeal, és egy rózsaszín esernyővel. -Mit kértél?-érdeklődtem tőle az érdekfeszítő koktéljáról. -Valami erőset.-vágta rá, majd belehúzott egyet. Amerikában ezt ugyan nem tehetné meg, de itt már igen, így hát megértem, hogy kihasználja az alkalmat. Végül az utolsó pörgetés eredménye is megszületett, sajnos Alex nem nyert semmit, de vigasztalásképpen odaadtam a nyert Jen-em, hogy italt vehessen. Először vitatkoztunk kicsit, de végül csak elfogadta, majd egy vérvörös folyadékkal tért vissza, aminek a felszínét egy rikító piros cseresznye ékesítette. Nem maradt más, mint pihenni egy kicsit. Zoé és Én újra kettesben együtt lehettünk, a két srác pedig elmentek valamerre a tömegbe. -Mit szolnál ha néznénk egy cipőt Lacinak, ha már nyert?-vetette fel az öteletet, már szinte megszokottan bájosan. Rábólintottam, majd a tömegen áttörve elértük a mennyek kapuit. Legalábbis a kis barátnőmet ilyen helyre, hiba volt beengedni. Egyesével végig simogatta a szőrmekabátokat, felpróbálta az összes létező cipőt, megpróbált egyszerre 5 szemüveget magára aggatni, és mindenek elött majdnem elájult amikor meglátott egy unikornisos fejpántot. Nemtudom hány éveseknek találták ki, de mindenesetre felkészültek a kisebb értelmi szintűekre is. A "küldetésünk" végére érve valahára megtaláltuk a tökéletes cipőt Lacának, úgyhogy nekivágtunk felkutatni őt. Ezen a mozgalmas helyen fogalmunk sem volt, meddig fog ez tartani, de végül 10 pernyi bolyongás, lökdösődés és zűrzavar után ráleltünk a srácokra, amint egy fiatalos sötétbarna hajú lánnyal beszélgetnek. A fiúk érdeklődve és kábultan figyelték a nőszemély meséjét, minket észre sem véve. Bajtársam párjának végül feltűnt, hogy megállás nélkül figyelik őket, és ahogy felnézett, meglepődés tűnt az arcára, majd rólunk nem levéve tekintetét, bökte meg Lacit, aki szintén észrevételezte, ahogy ideges és csalódott pillantásommal próbálok hatni a lelki világára. Szemében némi ilyedséget láttam egy pillanatra, majd végül ez szétfoszlott és visszahúzodott a szokásos jófiú mosoly az arcára, és visszafordult a lány felé, és így nyert röpke perceket:-Elnézést angyalom, beszédem van a rajongóimmal.-teljesen feldühített, hogy ennyire nem tudott uralkodni magán, és amint eltűnök azon nyomban más nők után kajtat. -Figyelj, ez csak egy random csaj akitől próbálok valami pénzt vagy piát szerezni. Ugye megérted?-még mindig ugyan az az idióta mosoly húzódott végig az arcán, és a tekintete a hazugságot adta vissza. Elvesztettem az iránta érzett mély tiszteletemet, és ráuntam, hogy ennyire önfejű barom, úgyhogy hátatfordítottam neki, és megindultam a kijárat felé. Nem néztem hátra, tudtam, hogy úgyse jön utánam, ahhoz neki túl fontos a "pénz és a pia akciója". Az ajtónál mégis hátrapillantottam, de csak ismeretlen emberek ezreit láttam mindenfele. Mérgemben, erőmből kivágtam az ajtót, olyan erővel, hogy túlfeszült és nyitva maradt. Az üveg mögött ülő kasszás csak végigmérte a méregben úszó tekintetem és inkább mit sem törődve velem, tért vissza a munkájához. Már alig voltak az utákon, fogalmam sem volt az időről és annak múlásáról. Abban a pillanatban csak vissza akartam nyerni amit ebben a kaszinóban elvesztettem, a szerelmem. Nem én hagytam őt bent, hanem ő dobott ki. Tökéletes biztonsági őr lehetne belőle. A pillanatban nem tudtam eldönteni, hogy dühös vagyok, vagy szomorú... Végül a kettő az egyben-el elégedtem meg. Végül, hogy ne ácsorogjak, leültem egy közeli lépcső, második fokára, és bámultam maga elé. Előttem száguldozó autók cikázva haladtak el az úton, reflektorfényük elvakítva irritálta a szemem. Eközben, bent a kaszinóban Zoé csappott felhajtást:-Ezt komolyan gondoltad? NEM VAGY TISZTÁBAN A KÖVETKEZMÉNYEKKEL TE BOLOND!-Zene ide vagy oda, ezt már minden ember hallotta a teremben, és a rendrontásból kifojólag, a kint álldogáló őrök, megindultak szép komótosan az épületbe. Főszereplőnk barátnője egy bárszék felé nyúlt, majd fölkapta és mérgében a fiú felé hajította.    Laci lehajolt, de a szék meghorzsolta a vállát, majd odakapta a kezét, és eltorzult tekintettel nézett a lány felé. -EZT A BARÁTNŐMÉRT KAPTAD TE IDIÓTA!-Az őrök megérkeztével, abbahagyta az üvöltözést, majd lesütött fejjel camogott az ajtó felé. -Szia...-szólt oda szokatlanul halkan, és kisebb félénkséggel. Leült mellém, majd elmesélte a bent történteket. Túl jó barát volt, szinte úgy éreztem megse érdemlem, hogy ilyen helyzetekbe keverem őt. Átöletltük egymást, majd együtt számoltuk tovább az előttünk elszáguldó autók tömkelegét.

10 perc elteltével...
-Hali..-láttam, ahogy a szemem sarkában Laci áll, kezében egy fantasztikus Nike cipővel, amit még korábban Én is szemrevételeztem odabent. -Még van képed idetolni magad, és egy cipővek bocsánatot kérni?-tört fel a méreg Zoéból. A fiúra meredt, majd amint megunta a szemmel való gyilkolást, mintha mi sem történt volna, tekintett vissza az út felé. -Jólmondta, valóban bocsánatot szeretnék kérni, és igen. Ezt a cipőt neked vettem, de nem azért, hogy ezzel húzzam ki magam a pácból, hanem mert... Najó valóban próbálok evvel is javítani a helyzetemen.-ezután lesütött szemmel lépett mellém, majd lehuppant a hideg kőre, és egy lépcsőfokkal feljebb helyezte a cipőt. Próbált a szemembe nézni, de sehogy sem szerettem volna, ha az éjsötét szemei érintik a lelkem. Úgy éreztem megtörtem volna túl könnyen. Mint egy golyóálló üveg egy pontja, ami viszont csak szimpla, átlátszó, kristálytiszta üveg. Végül a tekintete célbatalált és onnantól nem tudtam máshova koncentrálni. Hogy őszinte legyek magammal, nem tudtam rá már haragudni. Egy szempillantás alatt tűntetett el minden haragot a testemből és a fejemből egyaránt. Annyira elvarázsoltak a szemei, hogy észre se vettem azt ahogy egyre közelebb hajol hozzám, és már szinte éreztem a lehelletét. Aztán megéreztem hideg, ám mégis kellemesen felpezsdítő érintését az arcomon. Végül a szájunk egymásét érte, és elcsattant kettőnk között a béke pipa csókja. A szája az igaz bocsánat kérését értette meg velem, majd hagytam had ragadjon magával a pillanat, és lehunytam a szemem. Nem láttam, de éreztem. Éreztem, hogy valóban szeret, és, hogy igazán fontos vagyok neki, hisz nem adta fel, és számomra ez a legszebb benne, hogyha kitűz egy célt, azt be is teljesíti. Lelki szemeim szerint ez volt a megbocsátás pillanata, és egyben az a momentum is, amikor kis pajtásom nem értette a körülötte lévő történéseket. Egyszer háború és székdobálás, másszor szerelem és megbocsátás. Ilyen ez a szeretet. Egyszerre rombol és épít.