Búcsú Levél Heichounak... [Egy Részes]

Könnyes búcsú

Előttem sírtak és haltak meg..Miért?Miért vagyok elátkozva?Miez a rossz álom?Miért van előttem Mikasa és Armin holtteste ?Miért fáj?Miért engedtem nekik hogy becsatlakozzanak?Miért kell ezt éreznem?

Hadnagy keze a vállamon volt,ketten éltük túl,vajon Hanji is túlélte?Kízárt,biztos ő is meghalt!Mint mindenki körülöttem,de legalább Armin a nagyapjával van,Mikasa pedig Anyával és a családjával,lassan felnéztem a sötét viharos égre,a kis hideg eső összefolyt az én meleg sós könnyeimmel,csak fájdalmat éreztem,már tudom mit érezhetett Rivaille Hadnagy,az a rengeteg fájdalom..az osztag kihalt,az én hibámból,ha nem kések,valószinűleg ideértem volna.

Mind hiába,semmit nem érek azzal,hogy hibáztatom  magam,pedig ez az én hibám!Van okom hibáztati magamat!..

Térdre rogytam és a halott barátaimon néztem végig,végig simítottam Mikasa vörössálján amit még anno adtam neki,ártatlan vére rátapadt,Arminéval összekevered.Az Egybefolyt véres sálat magamhoz szorítottam,magamban imádkoztam,ők most a mennyben,én meg a pokolban.De nekik már nem fáj semmi,csak hirtelen érzés..Ők együtt..én külön..

Lassan felálltam és a véres rongyos sálat,magamra terítettem és elbújtam benne mint régebben.Hadnagy sóhajtott és megindult felém,a kardjával.Le akar szúrni,tudom!Tudja hogy én miattam veszítettünk,közelebb jött komoran,a markában szorította a bennelévő fegyvert,összeszorúltam és vártam a végzetes bűntetésemet,de ahelyett inkább ledobta a fegyvert és megölelt,miért?Miért ölelt meg engem hadnagy?Egy ilyen szánalmas kölyköt?Muszáj sírnom..egyszer,..és előtte ..

Visszonoztam a ölelést,a köpenyét szorítottam,olyan gyenge vagyok!Nem ezt kéne tennem!Erősnek kell lennem,de már mindegy,elgyengültem mint egy vesztes..AZ IS VAGYOK!EGY vesztes..Nagyon szorosan bújtam hozzá,biztonság..akarom!Biztonságban akarok lenni,anyát és Mikasát és Armint akarom!Újra az a kis ravasz kisfiú akarok lenni mint régebben,de sosem lehetek..de Rivaille Hadnagy szemébe az maradok....Szabadon hagytam a könnyeimet..follyanak csak le..szánalmas arcomról..le a halottak vérére,Rivaille Hadnagy szorít,szinte magához présel.Neki is fáj igaz?

Hát hogyne?Régóta az osztagban van,több fájdalmat érezhetett,az ölelése által lassan lenyugodtam,kényelmesen sóhajtottam,kipirult az arcom a sírástól,a Hadnagy hazavitt,próbáltam mindent felfogni,nincsenek mellettem a szeretteim.Ketten maradtunk...

A szobámba mentem,elővettem egy papírt és egy madártollat,a tintába mártottam és lassan elkezdtem leírni amit akartam:

Mikor szipogva leírtam a nevét és az én nevemet,pár könnycsepp a levélre pottyant..

A levelet összehajtogattam és viaszpecséttel lezártam,lassan csókot adtam a levére..majd kiugrottam az ablakon...

Szeretem magát.....

Azóta én a pokolban,ők a mennyben..