Fiatal Anya /young mom/

A C S A L Á D

Ezek után érdekesen csodás napok következtek.
Említettem már, hogy nagyon rosszul voltam az első három és fél hónapban. Nem tudtam kimozdulni, folyamatos hányingerrel, és egyéb tünetekkel teltek a napok.
Persze a boldogságom, hogy anya leszek töretlen maradt.

Alig vártam, hogy elújságoljam mindenkinek. Legjobb barátnőmnek meséltem el amikor már lehetett. Persze ő azt mondta, hogy már látta rajtam, hogy szinte virulok, így nem érte akkora meglepetés.
Teltek a napok, a hónapok, tudtam, hogy sokáig nem tudom titkolni, sem a munkahelyemen, sem a szüleim előtt, akikkel épp hogy rendeződött a viszonyom.
- Egy kis kitérő, hogy érthető legyen. Haragudtak rám amiért elköltöztem otthonról, de leginkább az zavarta őket, hogy a párom tizenhat évvel idősebb nálam. Sokáig nem beszéltünk a költözésem után, és amikor kezdett minden helyreállni, jött a kisbaba.
Egyik alkalommal amikor lent voltam szüleimnél, anyum mellé álltam és izgatottan megszólaltam:
- Anya, mi lenne ha azt mondanám, hogy babát várok?!
Enyhén szúrós, értetlen szemmel rám nézett
- Hát, tudod, mindenki úgy rontja el az életét, ahogy akarja, nagyon úgy sem szólhatok már bele.

Ilyesmire számítottam, de fájt. Nem ezt várja az ember anyukájától, amikor kiderül, hogy unokája lesz. 
Persze, biztosan Ő sem így tervezte, hisz a legkisebb húgom még csak négy éves volt ekkor, és hatan vagyunk testvérek, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel én tönkre teszem az életem.
Szép lassan anyum is megbarátkozott a helyzettel, és próbált segíteni amiben csak tudott.
Testvéreim majd kiugrottak a bőrükből, Velem örültek.
Sorra, minden számunkra fontos ember megtudta a nagy hírt.
Mamám reakciója volt talán a legrosszabb számomra
- Hát te hülye vagy!
Hangzott el Tőle a mondat, amit mai napig mindig hangsúlyozz. Minden alkalommal fel tudja hozni témának, hogy ezzel bizony teljesen TÖNKRETETTEM az életem. Nincs szakmám csak egy érettségim, így nem lesz belőlem senki. Nem kellett volna a páromnak szülni fél év ismertség után - és csak mondta mondta, én meg csak hallgattam/hallgatom, hogy ami engem annyira boldoggá tesz (ha nehéz is az eleje), amire mindig is vágytam, amiről azt hittem velem sosem fog megtörténni, az hogy lehet ekkora hiba.

Értetlenül álltam a helyzet előtt, de szerencsémre a párom, barátaim, a testvéreim, nyugtattak- szerettek helyettük is, hiszen létrehoztunk egy életet. Ennél csodálatosabbat számomra nehéz elképzelni.