Ali szórakozottan nyitotta ki a postaládáját. Adó visszatérítés ‒ állt a borítékon.
Végre egyszer nekem is lehet szerencsém ‒ gondolta Ali. Tekintete a bélyegre siklott, és megelégedettség töltötte el attól, amit látott. Ahmed egy irigy kutya. Megint csak mocskolni akarta őt, amikor kijelentette a sejtgyűlésen, hogy ő, mármint Ali, kisebb címletű bélyeget ragasztott a legutóbbi levélbombára a kelleténél. Az adóhivatal is ugyanannyit ragaszt, márpedig ott csak tudják.
Ahmed az ő vállán akar felkapaszkodni. Bevenné a gyomra, hogy előbb legyen öngyilkos merénylő Alinál. Még csak az kéne! Várja ki a sorát! Ezért a kiváltságért meg kell dolgozni. Nem lehet akárkiből szakavatott hulla.
Ali feltépte a borítékot. A mozdulat egyre erőtlenebbé vált, mert valami ismeretlen érzés szurkapiszkált az agyában. Megmagyarázhatatlanul ismerős volt neki ez a boríték. Ahogy elhalt a mozdulat, már azt is tudta, honnan. Aztán, közvetlenül az előtt, hogy minden emléke és gondolata kirobbant volna az agyából, az is eszébe villant, hogy a posta visszajuttatja a feladóhoz a hiányosan postázott küldeményeket.
