A szerelem 50 árnyalata

1.fejezet

-Képzeld csak, Stef, mi ketten, ahogy egy pesti táncakadémiára járunk! Nem szuperül hangzik?
-De igen, Csenge. De a kibaszott pesti forgalom ehelyett a flancos kisváros helyett? Te még azt sem bírod ki, ha 1 miliméternyire arrébb basznak azok a faszok, ott meg lökdösnek, olyanok, mint az állatok. Igazad van, menjünk!
-Kussoljál már, ribanc!-nevet fel orrhangú barátnőm-Mintha te olyan nagyon elviselnéd bármely emberi társunk abnormális viselkedését.
-Abnormális? Dikkaa... Veled oszt mivan? Elkapott a tudás sokasága?
-El hát, ha már téged nem tudott, majd engem el fog.
-Fogyatékos idióta!-kuncogok rajta.
-Mondja az anorexiás kiskurva.
-Fú, ez de fog hiányozni, ha nem kerülünk be az akadémiára.
-Jaj, Stef, ezzel a hozzáállással nem is fogunk! Gyerünk már, legyen egy kis önbizalmad!
-Jól van, te agyhalott, be fogunk kerülni.

Csenge és én kiskorunk óta ismerjük egymást, egész kis csecsemők voltunk, egynapon születtünk. Anyukáink a kórházban ismerkedtek meg, barátságuk azóta is tart. Mi pedig, immáron 19. éve boldogítjuk a másikat, mintha testvérek lennénk. Folyton marakszunk, és ugyan nem vagyunk vérrokonok, kinézetre is, mintha csak ikrek lennénk.

-Lányok!-kiabál anyám.
-Igen?
-Leveletek jött!
Csenge és én egymásra pillantottunk, lerohantunk, az asztalon láttuk a papírdarabokat. 

"Liget táncakadémia"  szerepelt rajta. Nem mertük kinyitni. Valyon bekerültünk?