✔️Craving for you 18+ (KTH OS)

1. rész - Vágy

~Taehyung~

Ha gazellaként azt mondanád az oroszlánnak, hogy gyere ide, nem szaladok el. Itt a nyakam harapj bele, mit tenne szerintetek az oroszlán?

Ne, ne is válaszoljatok. A gazella be se tudná fejezni a mondandóját, az oroszlán már beleharapott volna.

Ha éppen éhes.

- Professzor Kim!

- Igen Byul?

- Antropológiai szempontból nézve a megállapítása...- nem tudok nem arra gondolni, hogy Byulon, az én kicsi, okos és szende diákomon, a pulcsi alatt nincs melltartó. Tudom, mert véletlenül láttam, amikor ebédszünetben levette magáról, miután direkt leöntötte az a tuskó Jae, majd pusztán egy vékony kis pólóban bemenekült a mosdóba. Az arca pirossá vált, az ajka összeszorult, karjait maga előtt keresztbe szorította a vízfolt előtt, de még így is tisztán láttam az apró, hegyes kis bimbókat, amik tudom, hogy csak arra várnak, hogy a vágytól reszketve virágba boruljanak a nyelvem alatt.

- Professzor Kim? - Byul hangja a nadrágomban rezonál, a merevedésem válaszol neki, nem pedig én. Én, a kibaszott professzora!

- Byul. Had fejezzem be a gondolatmenetemet, aztán az óra után, ha szeretnéd, khm...Válaszolok. - Mondd, hogy te is szeretnéd! Nem is szeretnéd, akarod, sóvárgod a válaszomat, mindent, amit a számmal adhatok neked! És hidd el nem csak a gondolatmenetemet fejezném be. Annál sokkal nagyobb dolgokat is! Hatalmasakat, ahogy érzem. Csak bólints egyet, kérlek! Kérlek!

De Byul nem bólint, csak újból a füzete fölé hajol, hosszú hajával eltakarva előlem a tekintetét. Olyan izgatóan félénk! Vajon én lennék benne az első?

Meg kell igazítanom a farkam a nadrágomban, így teljes testtel a pulpitus mögé állok. Egy pillanatra Byulra nézek, de csak amíg ujjaim magamhoz érnek. Épphogy nem nyögök fel hangosan.

Ma este fel kéne végre szednem valakit, ez így nem mehet tovább!

Valamit még magyarázok Kierkegaard-ról és a szabad akaratról, de gondolatban már megint a teremből nyíló irodámban recskázom. Végül lejár az idő és egyedül maradok.

Majdnem egyedül.

*Byul*

Megint úgy nézett rám. Úgy, mint aki fel akar falni. Ha tudná, hogy ilyenkor mennyire vonzó, hogy mennyi mocskos dolgot juttat az eszembe, ha érezné, hogy mennyire lüktet tőle az ölem, soha többé nem engedne be az órájára. Minden bizonnyal le kéne adnom, akár ki is csaphatnak. Vagy akár őt. Azt pedig nem élném túl. Szükségem van még rá, kell nekem ez a pár óra gyötrelmes gyönyör.

Nem merek ránézni. A füzetemet bámulom, amiben oldalakon keresztül az ő neve ismétlődik. Még belegondolni is ciki, mit tenne, ha meglátná.

Viszont felajánlotta, hogy kettesben maradjak vele. Élnem kellene ezzel a lehetőséggel! Több alkalmam nem lesz ilyen közel kerülni hozzá. A szemébe nézhetnék, érezhetném a vérpezsdítően buja illatát, még talán véletlenül meg is érintene.

Nem. Ilyesmikre nem szabad gondolnom. Nem maradhatok itt. Vele nem!

Lassan emelem fel a fejemet, és amikor körbenézek, meglepődve látom, hogy már mindenki elment. Basszus!

Mindössze két padsor választ el Kim Professzortól. Egyenesen rám néz. Nem mozdul, csak bámul. Tekintete a nyakamra siklik, majd a kezemen végig a füzetemre.

Nem! Nem! Nem lehet!

Becsukom ezt az átkozott szart és a táskámba vágom. Idegesen állok fel, de ahhoz hogy eltűnhessek innen, el kell mennem előtte.