🤴🏼17.rész👸🏼

2.2K 63 4
                                    

,,A királynő nélkül, a király halott."

Sebastian anyukája megkarolt a kis incidens után, és beültetett egy autóba. Beült az anyós ülésre, és bemutatta a sofőrt aki kedvesen bemutatkozott, ami fura volt, hiszen itt minden alkalmazott goromba, komoly volt.(kivéve Fil)
A neve Tony.
Kinyílt az ajtó s Sebastian ült be, mit sem törődve vérző karjával.
Kétségbe esetten nyúltam hozzá, mire ő fel szisszentett, erre én rémülten bámultam arcára, hiszen gondolhattam volna, hogy fáj neki.
•Sajnálom, ez az én hibám.
Engem kellett volna meglőnie -suttogtam halkan.
•Ilyent soha többé ne mondj! Nem a te hibád! Én hoztalak ide, az életem árán is megvédelek.
Egy szó sem jött ajakamra, ledöbbenten ültem, de aztán erőt vettem magamon, és fejemet föl emelve egy csókot(puszit) adtam arcára, kezemet kezére helyeztem, s fejem vállába temettem.
Féltem. Félek. Attól hogy elveszítem. Hiszen még csak most ismertem meg.
Eszem csak rajta járt, míg megnem hallottam Sebi szuszogását mire szemem nekem is lecsukódott.

—————————————————-
Napfényre feltem fel, s azzal feküdtem az ágyban, akit a legjobban szeretek.
Szememet nehézkesen kinyitottam, föl néztem, és Sebi békés arcát látva, szívemet melegség töltötte el. Karjai közül nem engedett el, ezért kénytelen voltam fel ébreszteni.
Kezem arcát simította.
Ajkam arcát érintette.
S nevét suttogtam, ezt mindhiába meg sem hallotta.
•Sebastiaaan! El kell menjek pisilnii!
•Akkor most vizes lesz az ágy, mert én innen nem mozdulok!
Szólalt meg reggeli rekedtes hangján, amibe beleborzongtam.
•És amúgy Jó reggelt! -húzta mosolyra ajkát.
•Neked is! Bár nekem akkor lenne az ha elengednél.
•Elengedlek, ha később velem fürdessz.
•Azt már nem, akkor inkább bepisilek.
•Elizabeth ne legyél ilyen gyerekes.
A másik irányba fordulva ezzel le zárta a beszegetést.
•Nem vagyok az! Itt te vagy a gyerekes! Miért nem akarsz nekem megnyílni? Beszélj velem! Töltsd velem azt a kevés időt amit szabadon tölthetsz! Aludj velem! Legyél velem. Szeress engem...
Könnyeimet alig bírtam vissza fogni, csönd lett a szobában.
•Hidd el,ez a legnagyobb cél. Hogy veled legyek, minden percben, s hogy egyszer, majd később alapíthassak egy családot, amiben te vagy a feleségem ,és azt is hidd el , hogy fontos vagy nekem. A legfotosabb. Miért nem nyílok meg? Mert 8 éves korom óta a Maffia szükségleteit tanultam.
Az a férfi , aki tegnap ott volt, legjobb barátom volt. Az egyetlen ember, akinek megnyíltam. Tudta a titkaim, sőt, mindent.
De aztán, amikor az én családom nyert, vége lett mindennek. Ott tett kárt, ahol csak tudott.
De újra legyőztük, s az ő "cégüknek" kevés pénzük lett.
Most úgy akar vissza vágni hogy elveszi a legértékesebbez, legfontosabbat ami nekünk van.
Téged...
Remélem érted, miért vagyok ilyen zárkózott. S ha hiszed, ha nem , félek... Félek hogy elveszítelek, és remélem neki pedig a süket dumáit nem hitted el.
Szó sincs róla hogy csak arra kellenél, arra volt más nő. De most hogy beléptél az életembe, minden megváltozott.

MAFFIÁBA CSÖPPENVEWhere stories live. Discover now