a fiú szíve a torkában dobogott, ahogy vékony lábaival átlépett a korláton, s letekintett a fekete vízre, amely pár perc múlva majd elnyeli a testét. félt. nem is értette, miért, hiszen őt senki sem szerette. senkinek nem volt fontos, az egyetlen embert pedig, aki valamilyen őrült csoda folytán számított neki, ellökte magától.
yoongi sírva fakadt.
nem olyan filmbeillően, hanem szívszaggatóan, hangos zokogásba tört ki. a reménytelenség cseppjei lágyan cirógatták az arcát, hogy aztán lefolyva ott megmutassák a fiúnak az utat, amit halála előtt be fog járni.
-yoongi?-kérdezte egy mély hang, melytől jóleső borzongás futott végig az említett hátán. meglepetten pillantott háta mögé, ahol egy lihegő jeongguk-ot látott, amint könnyes szemekkel bámul rá.
olyan szép volt. mint egy angyal. rózsaszín ajkai, a futástól kipirult orcája, barna, már-már fekete szemei elbűvölték őt, csak úgy, mint szélfútta, kócos tincsei.
sajnálta, hogy látnia kell a halálát.
-googie.-suttogta reszketegen az idősebbik.-mit keresel itt?
-érted jöttem.-válaszolta a másik, miközben apránként elkezdett araszolni a fiú felé. ő ezt észrevéve szomorúan elmosolyodott.
-mire ideérsz, én már a víz alatt leszek.-mondta. a mély orgánum még jobban elvette a nyuszi mosolyú eszét.
-utánad ugranék.
-nem. nem tennéd.
yoongi visszafordult a folyó felé.
-egyszer már hibáztam, és cserbenhagytalak. másodjára nem fogom ezt elkövetni.-csóválta meg a fejét.
-ugyan már. eleve undorodsz tőlem. nem?-nevetett fel gunyorosan a peremen álló.
-nem. igaz, nem tudom mi történt, de nem tudnék negatív érzéseket táplálni irántad.-vallotta be.
-tudni akarod, mi volt akkor?
-h-ha nem akarod, nem kell elmondani.-bicsaklott meg jeongguk hangja.
-sihyuk és én jártunk. egy este ő részegen felcsengetett, én pedig beengedtem. emlékszem, hogy dőlt belőle a soju szag. besegítettem, és le akartam fektetni, amikor...ő erősebb volt. maga alá gyűrt, és...-a fiú sírva fakadt az emlékek hatására.
-ó te jó ég...yoo. nézd, én...nem is tudom mit mondjak.-rázta meg a fejét jeongguk. a szíve ezer darabra tört, miután felfogta, mi történt.
-az igazat. undorodsz tőlem?
-dehogyis. ettől meg nem lettél más. vagyis de. erősebb vagy, mint hittem. elvégre emberek ezrei szidnak téged. el sem hiszem, hogy kibírtad eddig.-mondta őszintén.
-pontosan. eddig. ma végre véget vetek ennek az egésznek.-yoongi nem volt boldog. épp ellenkezőleg. fájt neki a halálra gondolni. meg akarta próbálni. újra élni.
-vagy lejössz, megbeszéljük, és segítek neked.-ajánlotta fel a fiatalabb.
-mint tae? ez kedves, de rajtam már nem lehet segíteni. ma...amikor mentem, hogy beszélgessek a barátoddal, egy par ember...nos, elég szépen elintézett.
yoongi nevetett. talán azon, mennyire szánalmas is volt, ahogy ott állt, és beszélt, ahelyett, hogy végre cselekedett volna. az igazság az volt, hogy húzta az időt. várta, hogy jeongguk tegyen valamit. lökje el, vagy húzza vissza.
-szemetek.-morogta.-undorítóak, hogy ezt tették veled. de kérlek...ez nem megoldás. ha leugrasz...nem tudom mi lesz velem.-a fiú egyre közelebb ért yoongi-hoz.
-boldogan élsz majd tovább. a többiekkel.-vázolta fel az idősebbik.
-nélküled? soha.-rázta meg a fejét.
-hát pedig meg kell próbálnod. viszlát jeongguk!
azzal yoongi kezei, melyek eddig görcsösen szorították a korlátot, elengedték azt, így a fiú zuhanni kezdett a mélybe.
csukott szemekkel várta a halált. már nem félt. az arcába süvítő szél megnyugtatta.
ám yoongi nem zuhant, csupán alig pár centit.
