A pál utcai fiúk között

A jelen

Ezek után ( sok évvel késöbb) Boka megkérte a kezem és megszületett a lányunk Boka Emma.
- Anya hova raktuk a filceket?- kérdezte Emma.
- Nos azt hiszem apa szekrényébe. Megtalálod vagy segítsek?- kérdeztem.
- Megleszek!- mondta majd elment. A kis Emma még csak 8 éves de már olyan komoly mint Boka. (Legalábbis néha.)
És ő is imád rajzolni mint én. Szóval mind kettőnkre hasonlít. Benne is  ugyan az a vezetői szellem él mint Bokában. Óceán kék szemeiben pedig boldogság, remény, és minden jó ég. Mogyoró barna haja pedig olyan mint a szénakazal mikor felkel. ( Ebben rám ütött.) Egyszóval tündéri kislány.
- Megtaláltad?- mentembe a szobába.
- Igen! Köszi!- mondta a lapfelé hajolva.
- Mit rajzolsz?- mentem az asztal mellé.
- Az titok.- mondta nevetve.
- Jaj te kis titkolózó!- mondtam mosolyogva és megsimogattam a hátát.
- MEGJÖTTEM!- kiálltotta Boka az előtérből.
- Apa!- mondta Emma és már rohant is. Amint kiért már megis ölelte az érkezett személyt.
- Emmácska! Drágaság. Anyut hol hagytad?- mondta miközben átölelte.
- Jelen!- mondtam és adtam egy csókot Bokának. Ez után még álldogált egy kicsit minta várna valamire.- khm!- mondtam és végig mutattam rajta.- Kabát? Cipő? Mire vársz?- kérdeztem és közelebb léptem.
- Rátok. Öltözzetek megyünk sétálni!- mondta vidáman.
- Sétálni? De jó! És hova?- kérdezte Emma izgatottan.
- Az titok!- mondta Boka miközben a kabátokat akasztotta le a fogasról.
- Séta? Mára nem terveztünk sétát.- mondtam érdeklődve.
- Én viszont igen!- mondta és a kezembe nyomta a kabátom. Felöltöztünk és elindultunk. Egy 20-25 percet sétáltunk mikor oda értünk egy elkerített telekhez. Akkor még valahogy nem sikerült felismernem a helyet. Aztán Boka be kopogott.
- Boka! Sziasztok!- mondta a nő aki ajtót nyitott.
- Szia Nelli! Itt vannak?- kérdezte Boka izgatottan.
- Persze már várnak titeket.- mondat és kinyitotta az ajtót. Ott már láttam holvagyunk. Az édes drága Grundon. Könnyek gyűltek a szemembe mikor megláttam.
- Ez...- néztem Bokára.
- Aha! Ez az.- mondta és én a nyakába boroltum. Mikor valaki felkiálltott.
-PAPUSKÁIM ITT VANNAK!- már a mondat elején tudtam ki az. Csónakos. Amikor ide ért elkezdett ugrálni örömébe.
- Hát a Bokácska meg a Kingácska is itt van?- kérdezte a háta mögül egy másik hang. Mikor kilépett mögüle akkor láttam, hogy Zsófi az.- Örülök, hogy itt vagytok.- folytatta. Én meg a nyakába ügrottam.
- Mi is kérünk ölelést!- mondta másik két hang. Aminek a forrása Kata és Enikő volt. Őket is megöleltem.
- Hát ti? - kérdeztem boldogan.
- Áá...én csak Andrist kísértem el.-  mondta Zsófi.- Ő meg eng...CSÓNAKOS ANDREA GYERE LE KÉRLEK!- mondta majd oda futott az egyik farakáshoz.
- Szóval ti...- mondtam meglepve. És Andrisra néztem.- Hm?- kérdeztem ő megelvörösödött. Nem szeretett ilyen nyálas dolgokról beszélni.
- MOND CSAK MEG SZÍVEM. TUDOD ŐK BARÁTOK.- kiáltott vissza Zsófi nevetve.
- Hát...igen.- mondta. Még mindig vörös arcal.
- ANETT! ANETT! GYERE LE KÉRLEK! - mondta két aggódó hang.
- Ööö...anya apa nálatok csak 1 méterrel vagyok feljebb. Nem lesz semmi bajom.- mondta a kislány meglepődve.
- Azott Nemecsek és Enikő? És az Csele meg Fanni? Mikor történt ez?- kérdeztem értetlenül Bokától.
- Hát akkor amikor a Duna parton voltunk. Tudod akkor...- mondta Boka teljesen vörösen. Én meg teljesen elképedve nézte- e három párost. Csónakost és Zsófit ahogy éppen Andrea lányukat segítik le a farakásról. Csele és Fanni párosát ahogy éppen Fanni és fiúk István ott röhögnek Cselén akinek a fején egy jókora adag homok volt. És végül Nemecsek és Enikő párosát ahogy éppen aggódva nézik a lányuk akcióját. Én csak teljesen nyugodtam néztem- e képet. Amikor Boka hátulról át ölelt.
- Minden oké?- kérdezte félve. Én meg mosolyogva megfordultam és átöleltem.
- Igen. Csak örölük, hogy mindenki boldog.
- Akkor gyere és mutatok valamit.- mondta majd megfogta a kezem és elkezdett húzni. Néhány pillanat múlva két lány állt előttem.
- Szia Kinga!- mondták egyszerre.
- Tessék beszélgessetek én nem is zavarok.- mondta Boka majd elment. Én meg csak némán álltam a két lány előtt.
- Kinga...tudom hogy elrontottam de ké...- nem fejeztebe a mondatot mert én átöleltem. És elkezdtem zokogni a vállán.
- Eszter an...nnyira d..de a..annyi...annyira hi...hiányotál!- mondtam még mindig sírva. És ő vissza ölelt.- Ne...nem k..kell sa..sajnálnod. É...én na...nagyon sze..szeretlek é..és n..em tu...tudnék rá..rád ha..haragudni!- mondtam majd egy-két percel késöbb megnyugodtam és Júliához fordultam.
- Szia...figyelj én nem akartalak szét választani..csak..- erre őt is átöleltem.- De hát...te...nem haragszol?- kérdezte meglepve.
- Nem...tudom miért tetted.- ő erre olyan színtű paradicsom lett, hogy olyat még nem láttam.
- Tu..tudod?- kérdezte. Eszter pedig csak nevetett és egy puszit nyomott az arcára.
- Pontosan! Örülök, hogy így alakult.- mondtam és oda léptem julihoz.- Kérlek vigyázz rá!- mondtam neki és Eszter felé biccentettem. Ő bólintott. Ezek után mindenki sokat beszélt mindenkivel. Nagyon boldogok voltunk mind annyian azon a délutánon. Örültünk, hogy mindenki boldog és annak, hogy újra együtt van a csapat (Mármint aki ott volt. Szóval nem az egész csapat volt ott.) Életem sokadik legszebb napja volt az az napi. Nagyon boldogok voltunk.
És ez lett volna a történetem.

VÉGE!

Na ezt a napot is megértük. Itt a vége. Köszönöm mindenkinek aki elolvasta. Remélem tetszett. Úgy gondolom, hogy fogok még P.U.F könyveket írni. Pl: preferencest meg hasonlókat. Lehet a fiúknak találok ki hugokat vagy éppenséggel nővéreket szóval lesz még bőven munkám. De egyenlőre ezt hoztam és mégegyszer remélem tetszett. És majd érkezem az új könyvekkel és új kalandokkal. Köszönöm mindenkinek!❤❤😊😊😊