Énidő.
Csak én és önmagam. Szeretem ezt a párost.
Imádom az embereket, szeretem körülvenni magam velük. Viszont én egy magányos lélek vagyok. Nem olyanformán, hogy nincs senkim, mert van. Bőven van. Amiért hálás is vagyok. Arra gondolok ezalatt, hogy szeretek egyedül lenni. Szeretek minőségi időt tölteni magammal.
A mai egy ilyen nap volt. Kipihentem a munka fáradalmait, filmet néztem, és pisilésen kívül nem nagyon keltem ki az ágyból. Élveztem.
Közben beesteledett. Szeretem az estéket. Energiákkal teliek. Szeretek egyedül lenni este.
Elfekszem az ágyon vagy leülök valahová. Síri csend van körülöttem. Elkezdtem lejátszani azokat a dalokat amik különlegesek az én lelkemnek.
Tisztán hallok minden egyes hangot mert a dalon kívül néma csend ül a szobán.
Érzem, ahogy a zongoraszóló minden egyes akkordja mélyen belémfonódik. Szárnyalni kezdek a zenével. A szívem hevesen dobog a dinamikusabb részeknél. Érzem, hogy szállok a dallal és repít át mindenen a dallam.
Aztán csendesedni làtszik a mű, az utolsó hangok következnek. Újra az ágyam felett lebegek és lassan ereszkedem vissza rá. A végére már újra itt fekszem és a zongora utolsó hangja jelenti a világot megváltó nyugodtságot bennem.
Feltöltődtem. A lelkem újra kész a mindennapokra.
Ez volt az én MeTime-om ma.
Remélem ti jól vagytok.
Jóéjszakát!
