I am in love with my..... ( Roger Taylor Queen Ff. )

Az első találkozás

Mint mindig, most is fáradtan értem ki a kampuszból. Vége egy újabb, dögunalmas, asztrofizikával teli napnak, és van nagyjából 12 órám, hogy elkezdődjön egy újabb. Beletúrtam szőkésbarna hajamba, majd megálltam és körülnéztem.
A fák alatt boldog párok sütkéreztek, egy két csoport a fűben beszélgetett.
Én vagyok az egyetlen az egyetemről aki egyedül fog meghalni.
Valaki megfogta a vállamat. Hátranéztem, és az egyik barátom, a magas, göndör hajú Brian May állt mögöttem.

- Hello Brian.- köszöntem, majd leráztam a kezét a vállamról.

- Ne legyél már ilyen életunt! Te vagy a egyetem strébere, mégis úgy teszel mintha nem élveznéd a tanulást. Add magadat!- tárta szét a karját a fiú.

- Egy. A tanulás mániám nem stréberség. Kettő. Ha magamat adom, abból mindig csak baj van. Három, mondj egy okot amiért boldog lehetnék.- számoltam az indokaim az újjamon.

- Ha kapnál egy ingyen jegyet a ma esti koncertünkre, akkor boldog lennél?- kérdezte kaján mosollyal.

- Voltam már Smile koncerten, Brian. Csodásan játszotok meg minden, de nem hiszem hogy ráérek.- sóhajtottam egy mosoly kíséretében.

- Kár, pedig bemutattalak volna Rogernek.- fordult el megjátszott szomorúsággal a fiú.

- Rogernek?- kérdeztem vissza, mert hirtelen nem tudtam kiről van szó.

- A mi nőcsábász szőke dobos hercegünk. Ne játszd, hogy nem emlékszel rá, múltkór végig őt bámultad.- húzta fel a szemöldökét Brian. Ez elég kínos volt és nem tudtam hogy reagáljak.

- Ö...ö... biztos csak elbambúltam.- nyögtem ki végül

- Az emberek nem szoktak elpirulva bambulni.- nevetett fel Brian, majd a kezembe nyomta a jegyet.- Akkor este!

Felmentem a koleszos szobámba. Selena, a szobatársam szokás szerint nem volt otthon. Belenéztem a tükörbe, és azzal szembesültem, hogy még mindig piros vagyok. Nem szégyen bevallani, valóban megnyerőnek találtam Rogert. És ráadásul csodásan dobolt. Ha nekem ekkora tehetségem lenne valamihez, akkor most nem kéne asztrofizikát tanulnom.
Felvettem egy egyenesszárú sötét farmernadrágot, és betűrtem egy bő, rövidújjú fehér blúzt. Tudom hogy mostanában mindenki trapéz nadrágban jár, de nincs az az isten hogy felvegyek egy olyat.
Felfogtam kontyba a hajamat és megnéztemm hogy festek. Ekkor nyílt az ajtó, majd be is csapódott, és Selena dőlt rá az ágyra.

- Már én is kezdem azt hinni, hogy az élet unalmas.- mondta, majd sóhajtott egy nagyot.

- Ezt mondom neked év eleje óta. De az hogy te, a hihetetlenül naiv, optimista és életvidám Selena Lay azt mondod, hogy az élet unalmas, az azt jelenti hogy kihalt a föld, és most egy sivár golyón ülsz egyedül.- ültem le mellé.

- Te pedig a tanulásmániás, pesszimista és enyhén depressziós Emma Black kiöltöztél, szóval mész valahova, és találkozni fogsz valakivel.- ült fel mellém majd megveregette a vállam.

- Ja. Lemegyek az Smile koncertre, Brian adott jegyet.- kaptam fel az ágy mellöl a fekete hátitáskám.

- Brian rendes fiú.- jegyezte meg Selena.

- Ezzel mire célzol?

- Semmire, csak arra, hogy rendes. Tudod mit? Lemegyek veled.- jelentette ki majd ő is felkapta a táskáját.

Mire leértünk, a koncert már elkezdődött. Összesen két órát tartott az egész. Megint remekül játszottak. Brian a gitárnál, Roger a dobnál, és az énekes is mindent bele adott. Lehet hogy bármit le lehet olvasni az arcomról, de Selena ezt maximálisan ki is használja.

- A dobos?- kérdezte vigyorogva a koncert végén.
- Nem értem mire célzol.- jelentettem ki szárazon. Ő megfogta a vállam.
- Ha elmész és megkeresed, majd beszélsz is vele, ígérem soha többé nem szekállak.
- Benne vagyok.- mondtam és elindultam hátra. A hátsó udvaron voltak, én pedig megálltam az ajtóba. Éppen egy fura fiúval beszélgettek, aki énekelt valamit, majd elment.
Aztán odamentem a kocsihoz.

- Hello Brian.- köszöntem.- Zseniálisak voltatok.
- Á, Emma! Tudtam én hogy eljössz! Had mutassam be Rogert!- mutatott a fiúra, aki felállt, majd felém nyújtotta a kezét.
- Roger Taylor.
- Emma Black.
- Látom, te és Brian ismeritek egymást.- mondta.
- Ja, egy egyetemre járunk.- jelentette ki Brian majd megfogta Roger vállát.- Nála okosabb lányt nem találsz a földön.
Én felhúztam a szemöldököm és Brianra néztem.
- Te miért nem marketinget tanulsz?- kérdeztem cinikusan.- Amúgy hol van az énekesetek?
- Nagyjából 5 percet késtél. Az elöbb lépett ki.- sóhajtott Roger.
- De látom máris lett új. Mármint elöbb az a fura gyerek. Aki énekelt nektek. Gondolom énekelni akar.- jegyeztem meg.
- Igen, de akkor se teljes a csapat. Ő intézte a koncerteket, a helyszíneket, ő csinált mindent. És most nincs.

Egy kicsit megint elbambultam. Rogert néztem, a szemeit, az arcát, magát Roger Taylort.

- Szerintem Emma szívesen vállalná. - karolta át a vállam Brian.

- Még van két hónap az egyetemből Brian! Nem hagyhatom itt.- hebegtem.

- A vizsgaanyagot tudod, és vizsgára visszajössz, megcsinálod, megkapod a diplomát és boldogan élsz amíg meg nem halsz.- festette le a jövőmet Brian.

- Ugyan, Brian, nem kérheted erre. Itt kéne hagynia a barátait, gondolom a fiúját.- ellenkezett Roger. Brian felnevetett.

- Emmának? Szerintem az egyetemen összesen két emberrel áll szóba aki nem tanár, velem és a szobatársával. Ha az antiszociálisság élő példáját keresed, jó helyen vagy.

- Ezt véletlen jól mondja a zsiráf.- ráztam meg a fejem.

- Nekem nem tűnsz antiszociálisnak.- nézett végig rajtam Roger.

- Ugyan miből veszed?- kérdeztem.

- Ő, jelenleg egy koncert után vagyunk, amin résztvettél, most meg velünk beszélgetsz, úgy hogy te jöttél ide.- sorolta fel az érveit.

- Igazad van Roger, Emma vállalja.- jelentette ki Brian.
- Brian én nem hiszem...
Brian a fülemhez hajolt.
- Ha nem vállalod soha többé nem látod Rogert.- súgta halkan.

- Rendben. Benne vagyok.- néztem Brianre lesúlytó tekintettel.