A sárkánybross - Harry Potter fanfiction - Befejezett

Chapter 1

Sziasztok!
Aki olvasott már tőlem valamit, attól bocsánatot kérek, mert eltűntem, légyszi ne nyírjatok ki! Felvételi, vizsgák, egyéb dolgok, és most sem tudom, mennyi időm lesz, de itt egy új történet, és még jó néhányat tervezek. Jó szórakozást mindenkinek, remélem, tetszeni fog!

*********************************************

11 éves koromban kaptam egy levelet, ami megváltoztathatta volna az életemet, ha hagyom. De nem hagytam. Ma már tudom, hogy annál nagyobb hibát nem is követhettem volna el, még szándékosan sem.

Akkor nem tűnt nagy számnak, egy bagoly és egy levél. A környékünkön gyakran láttam baglyokat, így nem volt újdonság. Sokszor éjszaka is, hiszen a tetőnk kis részen lyukas volt.

Ugyanakkor gyönyörű volt, a gyöngybagoly és a levél is. Életemben nem láttam még sem ilyen papírt, sem lepecsételt borítékot. Levelet sem küldtek nekem soha. Így számomra az a nap akkor vált különlegessé. Izgatottan bontottam fel és elidőztem a gyöngybetűkön. Imádtam a szépírást, amikor csak tudtam, magam is gyakoroltam. Kivéve, ha éppen rajzoltam vagy olvastam. Sajnos enni is alig volt pénzünk, nemhogy könyvekre. A suli ingyenes könyvtára akkoriban kész bőségszaru volt a számomra.

Elolvastam a levelet, már meg is örültem volna – hiszen mindenki utált az állami suliban, mert más voltam (a ruháim, a stílusom, az érdeklődési köröm), és a sötét, szinte fekete hajam vöröses beütéssel is ritkaság számba ment – , de nem tehettem. Egyrészt, mert akkor csak egy rossz viccnek tűnt az egész. Hamar rájöttem, hogy az élet nem egy kib*szott mesekönyv, vagy csak én szorultam a lapok közé. Ilyen lehetőséget nem dobnak csak úgy eléd. Ja, igen, akkor még hittem a természetfeletti lényekben. Másrészt mióta apu nincs velünk, minden sokkal nehezebb lett. Ketten maradtunk anyuval, aki halálra dolgozta magát, hogy normális életem lehessen. Megtette, ami tőle telik, és ezért mindig nagyon hálás voltam neki. Aztán megbetegedett. Teljesen összetört lelkileg, mert így is alig éltünk meg, ezután pedig kevesebbet bírt dolgozni. Folyton fáradt volt, de mindig próbálta leplezni. Újságkihordást vállaltam, hátha segíthetek valamit a helyzetünkön. Tizenöt éves koromban mással is, de erről nem szívesen beszélek. Talán majd később elmesélem, ha jobban megismertük egymást. Carol, a közeli bolt tulajdonosa sokat segített nekünk, kaptunk ingyen kenyeret, meg ilyesmi. Ő volt a legjobb barátom, többek között ezért is cikiztek.

Azóta, vagyis már öt éve a párnám alatt tartom és gyakran elolvasom újra a Roxforti levelemet. Nem mutattam meg anyunak, úgyis csak eljátszaná, hogy jól van, és elküldene. Mint kiderült, túl jól ismerem őt.

- Abby, drágám! Gyere ide, kérlek! - szólt anyu egy nyár közepi napon, miután hazaértem a munkából. Nagyjából két éve kezdtem Carolnál dolgozni. Kétszer annyit fizet, mint amit az újságkihordásért kapok, és jól is érzem magam.

- Anyu! Nem tudtam, hogy már fent vagy! - mentem be a szobájába. - Anyu?

- Itt vagyok! - jött egy kissé erőtlen hang a szobámból. Átrohantam, de megtorpantam az ajtóban. Ott állt az ágyam mellett, kezében a régi levéllel. - Erről mikor akartál szólni?

- Öhm... ma? - kérdeztem bizonytalanul.

- Szívecském, miért nem mutattad ezt meg nekem?

- Mert... elküldtél volna! - fakadtam ki.

- És nem akarsz elmenni? - Dehogynem, évek óta őrlődöm emiatt! Mindennél jobban szeretnék elmenni, de nem hagyhatlak itt, és megbántani sem foglak!

- N-Nem!

- Abby, tudod jól, hogy átlátok rajtad.

- Igen - sóhajtottam. - De nem megyek! Téma lezárva!