Witcher - Az új nemzedék

1. rész - A rejtélyes bankrablás

Vizima, napjainkban

A Kereskedő Negyedben átlagosan telt a nap, nagy forgalom volt az utcákon. A Vivaldi Bank bejáratán egy magas, sötét barna hajú férfi lépett be. Hosszú, fekete, bokáig érő kabátot viselt, vállig érő sötétbarna haját kiengedve hordta, arcának éles vonásait körszakáll határolta. Amint belépett, fekete napszemüvegének lencséje világosabb árnyalatot öltött a fényviszonyok hatására. Az 1-es ablaknál egy törp simogatta gondolkodva hosszú szakállát.

- Á, Mr. Richmond, pontosan érkezett, mint mindig – üdvözölte régi ügyfelét a törp.

- Üdvözlöm, John – köszönt a férfi. – Gondolom tudja, miért jöttem.

- Természetesen, máris hozom a szerződést, addig foglaljon helyet – mondta a törp, majd a mögötte lévő szekrényhez ment az előkészített papírokért. Eközben a bank melletti sikátorban egy fekete furgon állt meg. Mikor John már épp visszafelé jött a szerződéssel, az ajtónál álló két biztonsági őr holtan esett össze, és négy símaszkos, fegyveres férfi tűnt fel a semmiből.

- Mindenki a földre! – kiáltotta az egyikük, miközben a másik három a széfek tartalmát követelte az alkalmazottaktól. A benn tartózkodó ügyfelek közül mindenki engedelmeskedett. Újfent a semmiből előkerült egy ötödik rabló is, így már ketten tartották sakkban a túszokat. Az egyik ügyfél, egy féltünde nő az életéért könyörgött félelmében, mire az egyik túszejtő mellélőtt pisztolyával.

- Elhallgass, nyomorult másfajú, vagy golyót röpítek a fejedbe! – fenyegetőzött a férfi, majd eltűnt a társával együtt. A nő még jobban megrémült, mire a mellette fekvő Richmond a szemébe nézett, és úgy helyezkedett, hogy a nő belásson a kabátja alá.

– Pszt... - tette a szája elé Richmond az ujját, mikor a nő meg akart szólalni az ijedtségtől. A Richmond nevű férfi tekintete olyan volt, akár a kígyóé, nyakában pedig egy viperát ábrázoló medál lógott. Richmond ekkor észrevétlen a kabátja alá nyúlt és véletlen elejtett egy kicsi, ezüstös színű, hengeralakú tárgyat.

- Hé, te..! – fordult oda az egyik túszejtő, ám ekkor kékes füst kezdett dőlni a hengerből.

– Mi a...Khm...franc...?! – mondta fuldokolva az egyik túszejtő, mikor észrevette, hogy lassan láthatóvá válik.

- Megvagy... - húzódott Richmond szája baljós mosolyra, majd pisztolyt rántott, és egy-egy jól célzott lövéssel leterítette a két túszejtőt. A fekete kabátos férfi elindult a páncélterem felé, egyik kezében a pisztoly, másikban egy újabb hengeralakú tárgy. Eközben mit sem sejtve a kint zajló eseményekről, a három bankrabló a széfben tárolt értékek átadására kényszerítették a túszul ejtett alkalmazottakat. Richmond egy fal takarásából figyelte az eseményeket, majd a kezében tartott hengerből kihúzta a biztosítószöget, és a túszejtők közé dobta.

- Futás! – kiáltott oda Richmond a túszoknak. A túszok elmenekültek, mielőtt a kékes füst szétterjedt volna, a fuldokló túszejtők pedig tüzet nyitottak. Ekkor azonban Richmond előlépett a fal takarásából, és szabad kezével sárgás aurát idézett, amiről kavics módjára hullottak a kilőtt töltények. Miközben tárat cseréltek, Richmond Aard jelet idézve leterítette őket, majd ezüstbilincset rakott rájuk.

- Na akkor indulás kifelé! – állította talpra Richmond a három gazembert, és elindultak a kijárat felé.

- Fekete Vipera a központnak: - Rablás történt a Vivaldi Bankban, erősítést kérek, vége! – szólt be Richmond a Temeriai Szörnyvadász Alakulat vizimai kirendeltségére a kommunikátorán keresztül.

- Értettem, máris küldöm az erősítést – jött a válasz.Eközben a furgonban várakozó két gengszternek feltűnt, hogy valami nincs rendjén, ezért társaik után indultak. Mielőtt azonban kiléphettek volna, odaért a Vizimai Rendőrség. – Francba...Zsaruk.Gólem, rajtad a sor – mondta az egyik rabló, mire a társa egy ampullányi kékes folyadékot fecskendezett magába miután kiértek a sikátorból. Rövid időn belül földelementállá változott.

- Tüzet nyiss! – adta ki a rangidős rendőrtiszt a parancsot, mire járműveik fedezékéből lőni kezdtek a feléjük tartó elementálra. Richmond ekkor ért ki a bankból az elfogott bűnözőkkel.

- Siessetek fiúk, van egy megvadult kőtömbünk! – szólt Richmond a segítségül küldött társainak. Az elfogott bűnözőket egy oszlophoz bilincselte, majd az elementálra lövöldöző rendőrök parancsnokához ment.

- Tüzet szüntess! – mondta a parancsnoktól elvett hangosbeszélőbe Richmond.

- Mit képzel, ki maga, hogy mer nekem parancsolgatni?! – fortyant fel a rangidős rendőr. – Ha ezt Meis rendőrfőnök megtudja, garantálom, hogy sittre vágja magát egy életre.

- Teszek én a rendőrfőnökre. Ez egy földelementál, maga idióta! A maguk fegyverei annyit érnek, mintha kővel dobálnák – vágott vissza Richmond.

- És maga kicsoda, hogy ennyire biztos benne? Gyerünk fiúk, jöhet a rakétavető! – szólt a kiérkező kommandósoknak a parancsnok, mire azok kilőttek egy vállról indítható rakétát az elementál felé. A szörny azonban kőfalat emelt, és a rakéta a falba csapódva robbant szét.

- Először is: Garrett Richmond hadnagy vagyok a Temeriai Szörnyvadász Alakulat Vizimai Kirendeltségétől – mutatta meg az egykori witcher iskolák jelképeit egyszerre ábrázoló címerrel díszített igazolványát a hadnagy, másodszor: volt már dolgom hasonló lényekkel, harmadszor: ha tovább vitatkozunk, mindannyiunkat kinyír ez a megvadult kőtömb – válaszolt Richmond az akadékoskodó rendőrtisztnek.

- Nekem egy ingyenélő kuruzsló ne parancsolgasson! – Rajta fiúk, lőjetek tovább! – adta ki a rendőr az utasítást.

- Hol vagytok már? Van itt egy beképzelt rendőr, és az embereivel csak idegesítik ezt a kőbányaszökevényt – kérdezte a társaitól Richmond, miközben a földelementál kőzáport zúdított rájuk. Miután pár kommandós a törmelékek alá szorult, és a rendőrök tovább követték rögeszmés parancsnokuk utasításait, Richmond megelégelte a dolgot. Elővette ezüstszínű pisztolyát - melynek markolatát egy vipera díszítette – majd egy kék borítású tárat tett a fegyverbe. Elővett egy zöldes folyadékot tartalmazó fiolát, és megitta a tartalmát. Miután a fiola tartalma hatott, azonnal lőni kezdett a szörnyre. A lövések elérték céljukat, a szörny kicsit lassult. Ritchmond tárat cserélt, majd villámgyorsan a szörny mellett termett, és két dimerítiumgránátot dobott rá.

- Igyekezzetek fiúk! Lassan kifogyok a lőszerből – szólt be Richmond a kommunikátoron.

- Nyugalom, itt vagyunk már. 3 és 9 óránál a tetőn – hangzott a válasz.

- Akkor küldjük vissza ezt a kőbányaszökevényt oda, ahonnan jött! Rajta fiúk, szórjátok meg! – adta ki a parancsot Richmond, mire a tetőn lévő witcherek egyike egy gránátvetőből dimerítiumgránátokkal bombázta a szörnyet, a másik meg géppuskájából elementál elleni olajjal töltött lőszerek sorozatát lőtte ki rá. Garrett Richmond eközben a sikátorban próbálta lekapcsolni a földelementállá vált társát irányító gengsztert, akinek azonban sikerült meglógnia. Nem telt bele sok időbe, hogy a földelementállá vált bűnöző visszanyerje eredeti alakját. Miközben a mentők a sérült rendőröket látták el, a Szörnyvadászok átadták a rendőrségnek az elfogott bűnözőket. Bár az akció sikeres volt, Garrett gondterhelten nézegette az elmenekült bűnöző által hátrahagyott tárgyakat.

- Miért vágsz olyan komor arcot? – lépett oda hozzá az előbb még géppuskával lövöldöző szörnyvadász.

- Rosszat sejtek, Winslow. – Ez az ampulla itt...Nézd meg ezt a folyadékot – ez nem vér, inkább valamilyen mutagénnek tűnik – mondta Garrett.

- Tudomásom szerint ilyenhez csak a Szörnyvadász Alakulat juthat hozzá – érvelt Winslow.

- Egy régi barátom talán meg tudja mondani, mi lehet ez. Ha legközelebb találkozok vele, meg is kérdezem tőle – válaszolt Garrett.

- Inkább nem kérdezősködöm, honnan akarsz infot szerezni – mondta Winslow búcsúzóul.