Ebonnie Bianchi
Itt az ideje hogy összeszedjem magam. Teljesen kifordultam magamból, mióta a (most már ex) barátom megcsalt a saját húgommal. Mínusz két toxikus személy az életemben. Mostanra olyan lettem, mint egy zombi, aki ül egyedül a házában, bámul maga elé és véletlenül se hívja fel a legjobb barátait (kivéve egyet), pedig borzalmasan hiányoznak neki. Már két hónapja ez megy, de Mackenzinek sikerült valamennyire összekaparnia. Esküszöm. Kezdek rendbe jönni. Mára már inkább dühös és csalódott vagyok, mint hogy szomorú legyek. Mondjuk legbelül mindig is tudtam, hiába vakított el a szerelem, hogy a hűtlenség lesz szétválásunk oka, és szerintem ezzel Troy is tisztában volt. Mindegy is, mostanra már a szinglik táborát erősítem és valljuk be őszintén, valószínűleg egy-két hét múlva ennek még talán örülni is fogok. Legalább nézegethetem a parton félmeztelen és eszméletlenül helyes pasikat és flörtölgethetek bárkivel, anélkül, hogy bármi komolyat is akarnék tőle. Viszont valami hiányzik. Valami, ami szebbé teszi életem minden percét. Valami, ami az elviselhetetlen személyiségem ellenére is változatlan. Amit a hülye büszkeségem és egóm most nem akar közel engedni. Ez a valami nem más, mint a baráti társaságom. A barátaim, akik nélkül egy semminek érzem magam. A legjobb barátaim.
Halihooo emberek!
Hoztam nektek egy prológust.Remélem tetszik, a véleményeteket sok szeretettel várom, jöhet hideg, meleg.<3
pusza
YOU ARE READING
N I G H T L Y B U T T E R F L Y
Random-Mit kellett volna tennem?!-kérdeztem már kiabálva. Szaggatottan kifújta az eddig benntartott levegőt és egy gyenge fejrázás után hátat fordított, majd elsétált. Ott hagyott.
