A múlt árnyékában [BTS] ✓

1.rész

~Jimin szemszöge~

Ki nyitottam az ajtót és kiléptem az épületből. Egy pillanatra megálltam a lépcső tetején, fel néztem az égre. Ragyogóan szép idő volt és én egy pillanatra le hunytam a szemem, mélyen be szívtam az enyhe virág illatú üde levegőt. De csak egy pillanatra. Nem akartam sokáig itt időzni, ugyanis semmi kedvem nem volt az újságírók hadához. Ma nem. A nyakkendőmhöz nyúltam és lazítottam szorításán 1x-2x, míg végül türelmetlenül vettem ki nyakamból. Kinyitottam a kocsim ajtaját és a hátsó ülésre dobtam a cuccaimat, bevágódtam a kormány mögé és be indítottam a motort, de nem indultam el egyből. Elméláztam. Úgy tűnik van pár nap pihenőm, talán ki használom és végre  bejárom Seoult. Csak néhány hete költöztem ide és még nem is igazán volt időm meg ismerni a várost. Hirtelen ötlettől vezérelve indultam ki a parkolóból és hajtottam a fodrászat felé. Tudtam merre van hisz nem messze volt a lakásomtól. Valami újat akartam, meghökkentőt. Persze nem akartam vágatni, szerettem a tincseimet, inkább a festés mellett döntöttem.

***

Míg a soromra vártam a színpalettát tanulmányoztam. Elég hamar megtaláltam amit akartam.
Tökéletes.-Gondoltam.-Ez kell nekem.

Nem sokkal később elégedetten tanulmányoztam vörös hajkoronám. Boldogan vigyorodtam el ahogy kiléptem a fodrászatból, egy utolsó pillantást dobva a plakáton díszelgő férfi modellre akiről meg állapítottam hogy egész jó pasi, szívesen föl szedném. Elmosolyodtam ahogy észrevettem hogy két fiatal lány engem nézve összesúg majd kuncognak. Ilyenkor sajnáltam hogy én más vagyok, de hamar elhessegettem ezt a gondolatot. Úgy döntöttem be ugrom valahová ebédelni, hisz nem volt kedvem főzéssel vacakolni, de épphogy neki vágtam volna hirtelen meg szólalt a zsebemben a telefonom. Tétováztam, de végül mégis fel ettem.

Park Jimin!-Szóltam bele.

Kim Seokjin vagyok!-Hallottam a vonal másik végén.-Segítenie kell!

~Jin szemszöge~

Remegett a kezem ahogy a zsebembe csúsztattam a bizonyítékokat, majd gyorsan elkezdtem a dossziéban lévő adatok fényképezését miközben folyamatosan figyeltem nehogy valaki jöjjön. Gyorsan dolgoztam, mindenre figyelve nehogy valami fontos ki maradjon. Amint végeztem sietve el hagytam az irodát. Kiérve az épületből a kocsihoz mentem. Remegő kezekkel adtam rá a gyújtást, majd el hajtottam. Nem tudtam mitévő legyek de azt tudtam hogy egyedül kevés vagyok. Az amire ma rá jöttem az életembe is kerülhet, kell valaki akiben megbízhatok. Meg álltam a kocsival, próbáltam kitalálni mi legyen a következő lépés,mikor is rájöttem hol vagyok. Csodálkozva néztem a bíróság épületét. El akadt a lélegzetem. Hát persze!
Itt a megoldás az orrom előtt, ott áll a lépcső tetején. De mielőtt neki indulhattam volna kiszemeltem megindult be ült kocsijába és el hajtott. Ahelyett hogy utána szaladtam volna nyugton maradtam, nem akartam feltűnést kelteni, annál jobban féltem, nem akartam kockáztatni. Ezért inkább rá kerestem  az ügyészre. Kikerestem a számát el mentettem majd újra indítottam és el hajtottam. Haza érve neki álltam másolatokat csinálni  a szerzeményeimről, be akartam magam biztosítani. Aztán fogtam a telefont és tárcsáztam.

Park Jimin.-szólt bele.

Kim Seokjin vagyok. Segítenie kell.-Egy pillanatra csend támadt, majd sóhajtott.

Miről van szó?  

Az nem épp telefon téma.- Mondtam.-Esetleg találkozhatnánk? Maga az egyetlen reményem.